SZTÁR

Lánya esküvőjén jelent meg Michael Schumacher – Először látták a baleset óta

A gyönyörű ara képet is posztolt a nagy napról.

Megosztom
Link másolása

Michael Schumacher 11 év után először mutatkozott nyilvánosan a súlyos síbalesete óta – írta meg a Szeretlekmagyarország is.

A Schumacher család fokozottan védi magánéletét, mióta a hétszeres Forma-1 világbajnok 2013-ban egy síbaleset során súlyos agysérülést szenvedett, mely egész életét megváltoztatta.

A Metro értesülései szerint csak három közeli családtag és egy orvosokból álló csapat lehetett a versenyző közelében a legkritikusabb időszakban. Az utóbbi 11 évben csupán találgatások láttak napvilágot arról szólóan, hogy hol tart a felépülésben az 55 éves versenyző.

A hatalmas titkolózás után végre új információk láttak napvilágot Schumacher hogylétéről. A hétvégén ugyanis esküvő volt a családban.

Schumacher lánya, a 27 éves Gina-Marie mondta ki a boldogító igent szerelmével Iain Bethke-vel, a család négyhektáros mallorcai luxusvillájában.

A meghitt szertartáson a hírek szerint az örömapa is részt vett, ám erről a vendégek nem készíthettek képet. Értesüléseink szerint szigorúan megtiltották, hogy telefont vigyenek magukkal és fotózzanak, videózzanak.

Az eseményről eddig egy képet láthattunk, melyet a büszke ara osztott meg Instagram-oldalán. A fotón Gina újdonsült férje mellett pózol:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
PSG Ogli a 25 milliós dubaji szülinapi bulijáról: „Meguntam a magyar csajokat, ott jobbak vannak”
Van, aki tortával ünnepli a születésnapját, van, aki egy csendes vacsorával. Aztán ott van PSG Ogli, aki inkább úgy döntött, hogy megmutatja: mire is elég 25 millió forint, ha az ember nem kispályázik a negyed évszázados fordulón.

Megosztom
Link másolása

A TV2-s Kőgazdag Fiatalokból és az Instagramról ismerős Papp Olivér, művésznevén PSG Ogli, már-már tankönyvi példája lett annak, hogyan lehet egy hét alatt elbulizni egy kisebb lakás árát Dubajban. Az ünneplés nem kicsiben ment: ötcsillagos szálloda, bérelt Lamborghini, luxusjacht és olyan vodkaadag, amitől egy orosz oligarcha is megemelné a szemöldökét.

„A csajokat ott szedtem végül fel, minden nap más volt. Meguntam a magyar csajokat, ott jobbak vannak”

– mesélte a Borsnak, majd folytatva ezt a hímsoviniszta dumát, hozzátette: „Nem viszek a vízbe halat.”

A társaság – hat fő, erős ivási ambíciókkal – már az első este elpörgetett 8 millió forintot, ebből 3,5 millió simán elment italra. Mert ha már ünnepelnek, akkor legyen mitől másnaposan fetrengve keresgélni az emlékeket.

Az utazás fő motívuma – ahogy sejthető – nem a kulturális feltöltődés volt. Béreltek egy Lamborghinit, amivel „egy kicsit” csapatták Dubaj utcáin, és persze a jacht sem maradhatott ki: 4 órára egy luxuskatamaránt vettek igénybe, potom 2 millióért.

A jakuzzis szegmensnél felbukkant néhány női vendég is, de Ogli gyorsan eloszlatta a kapcsolatokról szóló találgatásokat: „Minden lányt ott ismertem meg.”

Hivatalos kapcsolat tehát nem volt, csak „spontán ismerkedés”.

Az alkohol tekintetében sem spóroltak. „Minden nap vettünk három vodkát, egy 1,75-ös volt 420.000 forint, és amikor látták, hogy mit iszunk, rögtön odajöttek a lányok” – idézte fel a Dancing with the Stars egykori szereplője, akinek elmondása szerint a napjaik inkább éjszakákból álltak: „Nem sokat pihentünk, nem is aludtunk.”

Az indulás sem volt zökkenőmentes – szó szerint:

„alig akartak minket felengedni a gépre, annyira ünnepi hangulatban voltunk”.

A buli végül annyira jól sikerült, hogy simán befért a hazai influenszertörténelem emlékezetes epizódjai közé. És bár az edzések kicsit háttérbe szorultak, Ogli szerint már visszatért a napi két tréninghez, edzője pedig nem haragudott: „Születésnapom volt, megértette.”

Az Instagramon egyetlen fix poszt maradt meg a dubaji hetesről, a sztorik viszont tele voltak pezsgővel, bikinikkel és irigy kommentekkel. Volt, aki azt írta: mostantól már nem jár neki SZJA-mentesség, más pedig Kőgazdag Aurélnak üzent: „Példát vehetnél Ogliról, sportolhatnál végre.”

A luxust és a napi csillogást persze nem mindenki engedheti meg magának, de Ogli szerint ő nem eljátszani akarja a gazdagot – ő az. Az már más kérdés, hogy ki miben méri a gazdagságot.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Videón, ahogy ordított a volt párjával az RTL színésze mások előtt: „Menj a f.szomba a hülyeségeddel!”
Eldurvult a helyzet az Exek csatájában, a kamerák vették, ahogy üvöltött a Noé Viktor a korábbi barátnőjével, aki sírva is fakadt.

Megosztom
Link másolása

Botrányos fordulatot vett nemrég az Exek csatája, amikor Noé Viktor és Zsíros Linda párosa kiesett játékból.

Miután csónakjukon elhagyták a helyszínt,

a bekapcsolt mikrofonok és kamerák sem tartották vissza a színészt attól, hogy káromkodva üvöltözzön a párjával.

A előzmény az volt, hogy latolgatták, sikerül-e védettséget szerezniük, ezért Király Petivel szerettek volna szövetkezni, és a szimpátiaszavazáson VV Barnára és Halastyák Fannira voksolni. De pont ők szereztek védettséget.

Végül Zsíros Linda és Noé Viktor kapta a legtöbb szavazatot, ezért nekik kellett távozniuk. Előtte VV Barna rákérdezett Zsírós Lindánál, azt tervezték-e, hogy őket ejtik ki. "Amikor Peti kint megkérdezte, hogy akkor ki legyen a következő, én elpuffogtattam azt a nevet, hogy 'akkor a Barnáék', de nem azért, mert ez szándékos volt, hanem azért, mert én egyszerűen így reagálok a dolgokra. Ez valóban elhangzott a számból" – mondta a színésznő.

Amikor már a csónak vitte őket el, Noé Viktor az elhangzottak miatt veszekedni kezdett Zsíros Lindával, és olyan hangosan ordított vele, hogy a többiek is hallották a parton.

"Hát, ezzel b*sztad el az egészet. Ő (Király Peti) hívott minket félre, ő adta a szánkba. Így most teljesen más fénybe helyezted az egészet, amit eddig mondtunk, ezzel a f*szsággal. Most ezzel azt ismerted be, hogy Király Peti nem hazudott, és hazudott b*szd meg! – mondta az exének.

"Menj a f*szomba a hülyeségeddel, Jézusom! Most égettél le b*szd meg egy egész ország előtt! Az, hogy magadat, hagyján, de engem is! – ordította Noé Viktor, mire a volt barátnője sírva fakadt.

Ez sem érdekelte a színészt, folytatta a kiabálást: "Nem vagy magadnál, ember! Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Nem vagy ép!"

A videó a történtekről:

Noé Viktor egy színész, rendező, író és producer korábban az IBS Színpad, a Theatrum Hungaricum és a Pesti Színház tagja volt, jelenleg pedig a Spirit Színház társulatában dolgozik.

Képernyős karrierjét a Jóban Rosszban című szappanoperában kezdte 2010-ben, de nagyob ismertségek a Keresztanyu hozott neki.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Már Oprah Winfrey is Meghan Markle és Harry herceget ellen fordult: ezért kritizálja a párt
Montecitóban történnek még dolgok, nem is akármilyenek.

Megosztom
Link másolása

Oprah Winfrey – aki már túl van a hetvenen, de még mindig jobban érzi a popkulturális rezgéseket, mint egy TikTok-algoritmus – most épp a sussexi szomszédságának furcsaságairól sztorizott Kelly Ripa podcastjében. És igen, a „Sussexék” is előkerültek – vagyis pontosabban: a Sussexessszessszesszeszék.

„Egyenesen hozzájuk vinném a csibéket” – mondta Oprah, amikor arról kérdezték, örülne-e, ha kiscsibéket kapna ajándékba.

Aztán párszor még elismételte a Sussexes szót, némi szándékos nyelvbotlással, mert hát mi másra való a podcast, ha nem finom celeb-bökdösésekre.

De a csibék története nemcsak poén volt. Oprah azt is elmesélte, hogy húsvét szombatján hívást kapott:

„Harry, a herceg, felhívott és azt mondta: ‘Bocsánat, hogy zavarlak, O, de van itt egy kacsa-problémánk.’”

Mint kiderült, egy kacsamama a sussexi birtokon tojta ki az utódait, viszont tavacska helyett csak egy patak állt rendelkezésre.

Harry tehát logisztikai segítséget kért: „Áthozhatjuk őket a te tavacskádhoz?” – kérdezte, udvarias brit akcentussal. Oprah szívesen befogadta volna a szárnyasokat, de előbb szerette volna, ha Gayle King unokái is megnézik a jelenetet. Harry viszont nem várt:

„Mondtam neki:

'Várj, hadd jöjjenek le a gyerekek is, hadd lássák, ahogy beengeded őket a tóba.' És ő csak ennyit mondott: 'Nem, már jövünk is, most azonnal megyünk!’”

Az idézetekkel és a házi kacsákkal tarkított idill azonban nem volt mentes egy kis fricskától sem.

Bár Oprah látszólag csak játszadozott a Sussexes szóval – nyelvbotlásnak álcázott tongue-twister verziókban görgette túl a végződést –, a rutinos hallgató azért kiszúrta: ebben volt valami több. Egy apró, de határozott Oprah-féle vélemény.

A podcastban nem is tagadta, hogy

furcsállja a név körüli fontoskodást, különösen annak fényében, hogy Meghan már-már követeli, hogy „Sussexként” szólítsák.

Az amerikai talkshow-legenda mintha kissé mulatna azon, hogy a pár, amelyik gyakorlatilag egyszer járt Sussex megyében, most ezt a címet farigcsálja új családnévvé.

És miközben Meghan komolyan kifejtette, hogy a „családi név” mennyire mély jelentéssel bír számára, Oprah talán nem véletlenül kontrázott rá a Sussexessssszek túltolt verziójával. Mert lehet, hogy tiszteli őket, de

Oprah nem az a fajta, aki ne venne észre némi iróniát abban, ha valaki egy brit hercegi címet amerikai Instagram-márkává alakít.

Ráadásul, amikor Meghan Mindy Kalinget is kijavította élő adásban – „Tudod, hogy most már Sussex vagyok” –, az már nemcsak név, hanem identitásügyi kérdéssé vált. Oprah pedig régóta mester abban, hogy a legnagyobb csönddel mondja a legtöbbet.

A kacsaüldözés tehát valójában remek metaforává vált: van egy mamájuk, aki próbál visszatalálni az övéihez, miközben mindenki más mást gondol arról, hol is van pontosan az a „családi fészek”.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Orosz Barbara közös fotót készített titokzatos, ritkán látott francia férjével
Mivel a férfi külföldön teljesít szolgálatot, jelenleg távkapcsolatban élnek, két–háromhavonta tudnak személyesen találkozni.

Megosztom
Link másolása

Legyünk őszinték: Orosz Barbara férje olyan, mint Columbo felesége. Időnként szóba kerül, de még soha senki nem látta.

A tévés műsorvezető 2023 márciusában kötött házasságot diplomataként dolgozó francia párjával.

Háromszor mondták ki az igent: a polgári szertartás Párizsban volt, tartottak egy esküvőt Magyarországon, a dégi Festetics-kastélyban, és a franciaországi Luberonban is megesküdtek.

Mivel a férfi külföldön teljesít szolgálatot, jelenleg távkapcsolatban élnek, két–háromhavonta tudnak személyesen találkozni.

Állítólag azt tervezik, hogy ha lejár a kiküldetés, Magyarországon fognak élni. A pár közösen vásárolt otthont a Balatonnál, Badacsonyban. A felújítást Orosz Barbara vezényelte le.

A házasságról a műsorvezető azt mondta, hogy kapcsolatuk stabilnak és kiegyensúlyozottnak, mindketten fontosnak tartják a szabadságot és a kommunikációt. Annak idején elmesélte, hogy már az első találkozáskor érezte, hogy a férfi különleges ember, és azóta is támasza a nehézségekben.

Orosz Barbara csak ritkán oszt meg közös fotót a férjével, és akkor sem sokat látni belőle - állítólag ez a férfi kívánsága volt.

Íme, a séta közben készült közös kép:


Megosztom
Link másolása