SZTÁR

Lang Györgyi egész életében Kulka Jánosba volt szerelmes, és kétszer is terhes lett tőle

Lang Györgyi azt hitte, hogy Kulka János megkéri majd a kezét. A szakítás padlóra küldte.

Megosztom
Link másolása

Élete féltve őrzött részleteit is elárulja Kulka János hamarosan megjelenő önéletrajzi könyve, amelynek a szerzője Gyárfás Dorka.

A színész azt sem titkolja, hogy annak idején gyengéd szálak fűzték Lang Györgyihez.

Együtt éltek, a Pa-dö-dő énekesnője gyermeket is várt tőle, és egész életében szerelmes volt belé.

- írja a Blikk.

Korábban Till Attila Propaganda című műsorában a beszélgetés során Kulka János és Lang Györgyi együtt elevenítette fel közös múltjuk fájó emlékeit. Zűrös, szenvedélyes volt kettejük kapcsolata.

"Szörnyű volt, terhes voltál"

- mondta akkor Kulka János. Lang Györgyi pedig elárulta, hogy azt hitte, kapcsolatuk házasságban teljesedik ki.

"Úgy éreztem, hogy a mi kapcsolatunk elképesztően csodálatos, mindjárt megkéri a kezemet. Este hazamentünk a színházból, majd azt mondta: 'Ugye, már milyen rossz ez a kapcsolat? Én inkább elköltöznék.' Tehát ilyen jól éreztem”

- mondta Lang Györgyi. Az akkori beszélgetésben azt sem titkolta, hogy hosszú időre padlóra került a szakítás miatt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Best magazin: Sebestyén Balázs titoktartási szerződést íratott alá a falubeliekkel a titkos esküvőjén
Egyetlen részletet sem árulhattak el az eseményről. Ezért nem láthattál az esküvőről egyetlen fotót sem.

Megosztom
Link másolása

Mint azt korábban megírtuk, Sebestyén Balázs több mint másfél évtizede van együtt a feleségével, és 2009 nyarán házasodtak össze.

A legnagyobb titokban, szűk családi és baráti körben mondták ki az igent.

Sebestyén Balázs és Horváth Viktória a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálló kápolnájában kelt egybe. A szertartáson egy lap szerint csak harmincan vettek részt, és a Blikk akkoriban azt írta, hogy egyszerű ruhában volt a pár.

Azt nem tudni, az információk honnan származtak, ugyanis a Best szerint

annak idején fokozott diszkrécióra kérték a helyieket, és titoktartási szerződést is kötöttek velük. A szerződésbe az is bekerült, hogy egyetlen részletet sem oszthatnak meg az esküvőről, és az emberek a mai napig tartják magukat ehhez.

Forrás: Femina

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Hugh Jackman újra szerelmes, ez a gyönyörű színésznő a választottja
Alig egy évvel a válás után már nem titkolja tovább, kiért dobog a szíve.

Megosztom
Link másolása

Most, hogy Sutton Foster, a Broadway sztárja beadta a válókeresetet, talán hivatalosan is felvállalják kapcsolatukat Hugh Jackmannel.

Egy forrás a Page Sixnek elárulta, hogy a 49 éves Sutton Foster és a The Greatest Showman sztárja, az 56 éves Hugh Jackman fülig szerelmesek, ám eddig titokban tartották kapcsolatukat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sutton Foster (@suttonlenore) által megosztott bejegyzés

Bár nagyon ügyelnek arra, hogy ne jelenjenek meg együtt a nyilvánosság előtt, információk szerint elválaszthatatlanok.

„Az összes szabadidejüket együtt töltik” – mondja egy forrás. „Olyanok, mint egy átlagos pár, csak diszkréten.”

A forrás szerint titokban találkoznak. De azért a Rozsomák augusztusban megnézte szerelme legújabb sikerprodukcióját, a Once Upon A Mattress című előadást.

A Page Six exkluzív hírében beszámolt arról is, hogy a színésznő a héten adta be a válókeresetet 10 év házasság után.

A források korábban elmondták, hogy

a két színész között már akkor érezhető volt egy különleges kapcsolat, amikor együtt szerepeltek a Broadway-n futó The Music Man című darabban, amely 2021 decemberétől 2023 januárjáig volt színen.

„Nagyon jól kijönnek egymással, szerelmesek, és együtt akarják leélni az életüket” – mondta korábban egy forrás.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sutton Foster (@suttonlenore) által megosztott bejegyzés

Egy másik ismerős nemrégiben arról számolt be, hogy „Még mindig együtt vannak. Bár mindent megtesznek, hogy ezt titokban tartsák, de ez már nyílt titok.”

Hugh Jackman tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet 27 év házassága után. Akkor a pár egy közleményben jelezte, hogy „az egyéni fejlődésük érdekében döntöttek a különválás mellett.”

Sutton Foster korábban a Vogue-nak elárulta, hogy Jackman munkamorálja, kedvessége és nagylelkűsége példamutató. „Mindenkit levesz a lábáról, és soha nem önmagáról szól a dolog.” A színésznő azt is megemlítette, hogy Jackman az egyik legjobb barátjává vált:

„Most már a legjobb barátaim egyike, ami váratlan volt, hiszen az ember általában csak reméli, hogy jó viszonyban lesznek. Még a Memorial Day hétvégét is együtt töltöttük a családjainkkal. Nagyon izgalmas 40 felett új barátokat találni.”

Hát, azóta a házastársaik már nyilván rájöttek, hogy új barátokat mégsem olyan könnyű találni 40 fölött. Ellenben új szerelmet...


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Molnár Ferenc Caramelben összetört a világ, amikor meghalt az öccse autóbalesetben, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól
Ráadásul ezzel az egésszel gyerekként maguknak kellett megküzdeniük a családban, mert a szülei nem tudták kezelni és feldolgozni a történteket.

Megosztom
Link másolása

Nemrég a "Vallom és vállalom" podcast sorozatban Hodász András vendége volt Molnár Ferenc Caramel énekes, zeneszerző.

Az egykori Megasztár győztes nem csak a hitéről és a zenéről beszélt, hanem a gyermekkoráról, és öccse elvesztéséről is.

Caramel elmondta, hogy már fiatal korában megtapasztalta az élet nehézségeit, de öccse autóbalesete, amikor csupán 13-14 éves volt, szinte felfoghatatlan tragédiaként érte.

"Azért összetört bennem a világ. Még akkor is, ha már akkor elég sok mindent tudtam az életről. Erre azért nem számítottam"

- mondta. Ráadásul erről nem tudtak otthon beszélni erről, ezzel a családban gyerekként egyedül kellett megküzdeniük. A tragédiába belerokkantak lelkileg a szülei.

"Onnantól kezdve szerintem egyikü sem volt szellemileg százas, amin nem csodálkozom. Nem is tudom, hogy ezt hogy lehet egyáltalán túlélni érzelmileg. Az ő házasságuk 1-2 évre a balesetre tönkre is ment és el is váltak, mert mentálisan padlóra kerültek mindketten. Ez feldolgozhatatlan volt mindannyiunknak, de valahogy mégiscsak fel kellett dolgozni"

- folytatta.

"Aztán elfogadtam, hogy az öcsém meghalt, és megpróbáltam úgy megközelíteni, hogy ez egy baleset volt, ami bármikor bárkivel előfordulhat. Nem azért történt, hogy én emiatt jobb ember legyek, fejlődjek vagy én tapasztaljak valamit – ez egy baleset volt. De azt éreztem, ha már ez megtörtént, akkor valamit tanuljak belőle, mert ha nem próbálok meg valamit tanulni ebből az egészből, akkor bolond vagyok."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:

Caramel, azaz Molnár Ferenc 2005-ben vált ismertté, amikor megnyerte a Megasztár harmadik évadát. Azóta több albumot adott ki, és olyan slágereken írt, mint a „Vízió” és a „Jelenés”.

Feleségével, Szilágyi Szilviával meghitt, stabil párkapcsolata van, egymás támaszai a nehézségek idején.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ez a vágatlan verzió Vilmos és Katalin interjújából felrobbantotta volna a netet - állítja Anna hercegnő veje
Csattanós válasz ez Meghan és Harry durva vádjaira.

Megosztom
Link másolása

Mike Tindall, az angol rögbi egykori fenegyereke, aki Anna hercegnő lányát, Zarát vette feleségül, egy elég vad információt dobott be a köztudatba. Elárulta, hogy létezik egy „vágatlan” verzió egy 2023-as podcast-interjúból, amelyet Vilmos herceggel és Katalinnal készített. És ha azt bárki hallhatta volna, hát az embereknek leesett volna az álla. Legalábbis Tindall szerint.

A 46 éves ex rögbis ezt új könyvében, The Good, the Bad & the Rugby — Unleashed-ben:

„Szerintem a podcast egy kicsit emberibb oldalát mutatta meg nekik, és bárcsak megengednék, hogy kiadjuk a vágatlan verziót, mert az tényleg padlóra küldte volna a közönséget”

– írta Tindall, ahogyan a Daily Mail is idézte. Szerinte Vilmosék „közvetlenek, teljesen elkötelezettek, viccesek és tájékozottak voltak” – és mindez rá is hatással volt. Nem azért, mintha eddig unalmasnak gondolta volna őket, de hát, valljuk be, amit a királyi családról látunk, azt előre kicentizett protokoll vezérli.

Mike Tindall anyósa, a 74 éves Anna hercegnő is részt vett a 2023 szeptemberi, windsori kastélyban felvett interjúban. Mike, bár nem dolgozó tagja a királyi családnak, jó ideje közel van a trónhoz, így bejárása van a zárt ajtói mögé. Szerinte az emberek félreértik a királyi családot – nem egy Downton Abbey szerű élet zajlik ott.

„Nagyon szoros közösség, akik mélyen szeretik egymást”

– írta, miközben rávilágított, hogy a család sokkal inkább piknikekkel és II. Erzsébet királynővel közös tévénézésekkel tölti az időt, mint hosszú asztalok mellett, estélyiben, minden áldott este.

„Zarával gyakran néztük a lóversenyeket Erzsébet királynővel a tévében, ahogyan valószínűleg sokan mások is tették ezt a nagymamájukkal”

– jegyezte meg Tindall. „Az ebédek is lazák voltak, különösen Skóciában, ahol gyakran csak piknikeztek a skót Felföldön.”

A Windsorok legendásak arról, hogy nyaraikat Skóciában, a Balmoral kastélyban töltik, amely különleges helyet foglalt el Erzsébet királynő szívében.

Anna hercegnő veje egy családi fotóról is ír:

„Van egy nagyszerű kép a lányomról, Miáról, amint Fülöp herceggel ül együtt – pontosan visszaadja, hogy milyenek voltak ezek a délutánok: egy nagyon összetartó család tagjai, akik mélyen szerették egymást és értékes időt töltöttek együtt.”

A képen a 2021 áprilisában elhunyt Fülöp herceg Miával, most 10 éves unokájával ül egy rönkön, együtt eszegetve.

Mike Tindall szerint, ha valaki megkérdezné tőle, hogy a királynő „normális emberekhez hasonlóan” tudott-e laza lenni, a válasz határozott igen. „Az élete nem egy ‘Downton Abbey’ epizód volt.”


Megosztom
Link másolása