SZTÁR

Lagzi Lajcsi bevallotta, min kellett keresztülmennie a börtönben a rabtársak miatt

Sok mindent megtanult, magáról és a világról.

Megosztom
Link másolása

A Fókusznak adott interjújában Galambos Lajos arról mesélt, mennyire megváltoztatta őt a börtönben eltöltött 432 nap. Meghökkentő állításán azért el lehet gondolkodni: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megtörtént.

Az első hónapok nehezek voltak, azt követően pszichológushoz is jártam. Volt bennem egy nagy szégyenérzet,

de a pszichológus ráébresztett arra, hogy ettől még ugyanaz az ember vagyok.”

A négy fal közt eltöltött időre azonban úgy tekintett, mint egy lehetőségre, hogy végre csendben azzal foglalkozzon, ami érdekli.

„Belsőépítészetet tanultam, könyveket kértem be, rajzolgattam, légzőgyakorlatokat végeztem, tornáztam, spanyolt tanutam.

Megvolt a napirendem, nem unatkoztam. Abban a kis cellámban mint egy szerzetes, úgy éltem. A fontossági sorrendek lettek mások. Rájöttem, van sok minden más is a Dáridón kívül.”

A legnehezebb azonban az volt, hogy a rabtársak nem fogadták őt szívesen, nem volt népszerű figura. Gyakran csúfolták, beszóltak neki.

„Gyakran hallottam a Kell egy kis áramszünet című dalt. Vagy hogy biztos van közöm Zámbó Jimmy halálához. Erre mit tudsz mondani? Nem is szólaltam meg, de mondták, nagyon nagyképű vagyok.”

Lagzi Lajcsi házi őrizetben tölti tovább a büntetését, egészen 2025 áprilisáig.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
4 szó, amit soha nem használnak a brit királyi család tagjai, még a gyerekek sem
Egyikük sem fogja kiejteni őket a száján.
Sassy - sassy.hu
2024. július 07.


Megosztom
Link másolása

Azt mindenki tudja, hogy a brit királyi család tagjait sok illem és protokollszabály köti őket nyilvános megjelenéseik alkalmával.

Ügyelniük kell a viselkedésükre - bár ez pár éve Kamillának és Károlynak nem sikerült, amikor röhögni kezdtek az inuitok, vagyis eszkimók tradicionális köszöntésén -, az öltözékükre, és még a testtartásukra, illetve a gesztusaikra is, mert azzal is akaratlanul negatív dolgot üzenhetnek.

Kevesen tudják, hogy bizonyos szavak és kifejezések használatától is tartózkodnak.

Ez olyannyira fontos, hogy amikor például Meghan Markle Harry herceg barátnője lett, a család PR és protokoll szakemberei még azt is megkövetelték, hogy írják át annak a sorozatnak a párbeszédeit, amelyikben akkoriban Meghan szerepelt.

Ezeket a szavakat sem a trónörökös, sem a gyermekei - György herceg, Charlotte hercegnő, Lajos herceg - sem használja a másokkal való kommunikációban.

A Femcafe szerint a "pardon" szó helyett a brit királyi család tagjai a "sorry" szót használják, ha nem értenek valamit, és szeretnék, ha beszélgetőpartnerük megismételné a mondandóját.

A "társalgó" szó helyett a "nappali" vagy épp a "szalon" kifejezést használják.

A "toalett" szó helyett a "lavatory" szót használják.

És nem azt mondják, hogy "parfüm" hanem azt, hogy "illat", vagyis "scent".

Forrás: Femcafé

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Demcsák Zsuzsa végre megmutatta Ferencet, ő az a férfi, aki elrabolta a szívét
Úgy döntött, hogy az Instagramon egy közös szelfit már megér a kapcsolat.

Megosztom
Link másolása

Demcsák Zsuzsa új férjéről eddig szinte semmit sem lehetett tudni, a Blikk szerint csak annyit, hogy Ferencnek hívják,  debreceni üzletember és hogy fiatalabb a műsorvezetőnél.

Most a hétvégén egy vízparti szelfin mosolyogtak együtt a kamerába, mint egy felhőtlenül boldog pár, akik gondtalanul élvezik a nyarat. És miért is ne tennék?

Tavaly decemberben házasodtak össze, tehát friss házasok, minden okuk megvan az örömre.

A tavalyi év egyébként is elég mozgalmasra sikerült Demcsák Zsuzsa számára, előbb egy válás, majd kicsivel később, októberben már az eljegyzés híre söpört végig a rajongók körében.

Mindenki csak találgatott, hogy ki lehet a szerencsés férfi, akinek elfogadta a gyűrűjét Zsuzsa.

A gyűrűt meg is mutatta egy másik Insta-posztban, és annyit írt alá: Igent mondtam.

Az esküvő alig fél éve volt, és most már úgy érezték, megérett a helyzet arra, hogy közös képpel örvendeztessék meg a rajongókat.

Ferenc a 24 óráig látható insta-sztoriban mosolyog. Ha sietsz, késő délutánig itt még láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Schobert Norbi gyerekkori fotójával mutatta meg, milyen duci kisfiú volt annak idején
Így nézett ki 14 évesen a híres fitneszguru.

Megosztom
Link másolása

Érdekes képet osztott meg Schobert Norbert, aki az életmódváltásra és a súlycsökkentésre tette fel az életét.

Megmutatta, hogy nézett ki annak idején.

Arról többször beszélt már, hogy túlsúlyos kisfiú volt, nem jó táplálkozási mintákat látott a környezetében.

A célja az volt fenőve, hogy egyrészt lefogyjon, másrészt példát mutasson az életmódváltásra.

Most közzétette egy 1985-ös fotót, amin 14 évesen, az általános iskolai ballagásán látható.

Kattints az alábbi posztra, és lapozz a fotóért:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Margot Robbie babát vár - ezekkel a csodálatos képekkel árulták el a nagy hírt!
Miután kiborult azon, hogy mindenki a családalapításról kérdezi a Barbie helyett.

Megosztom
Link másolása

A Barbie sztárja és rendező férje 2016 óta házasok. Margot Robbie egy darabig válaszolgatott a kérdésekre, amik azt feszegették, hogy mikor kezdenek bele a családalapításba, ha már 8 éve házasok, aztán beleunt.

Azt senki nem is sejtette közben, hogy már nagyban fut a baba-projekt. Tegnap aztán elérkezett az idő, és mindenki tudtára adta a boldog pár, hogy érkezik a trónörökös.

Olaszországi nyaralásukat választották ki erre, Margot tegnap egy hajókázás során fedte fel gömbölyödő pocakját, amikor férjével, Tom Ackerley-vel óvatosan hajóra szállt a Comói-tónál. A képeket itt lehet megnézni.

A 34 éves színésznő fehér pólót viselt, amely szabadon hagyta a hasát, és egy fekete nadrágot, blézert és papucsot húzott hozzá. Ezt követően több forrás is megerősítette a People-nek, hogy tényleg az első babájukat várják.

Margot Robbie és a szintén 34 éves Tom Ackerley jó régóta vannak együtt, 2013-ban találkoztak először a Suite Française című második világháborús film forgatásán, ahol a férfi rendezőasszisztensként dolgozott.

2016 decemberében házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben. Az eljegyzésüket az esküvő előtt nem jelentették be.

A hír hallatán többen is hangot adtak annak, hogy milyen jó, hogy egy ilyen kedves pár vállal gyereket, ráadásul természetes úton, a béranyákat és génszerkesztett gyerekeket kihagyva a buliból.


Megosztom
Link másolása