Koncz Zsuzsa a listáról, amire Deutsch Tamás őt is feltette: „Az a névsor egyébként – egy nagyon megtisztelő névsor”
Koncz Zsuzsát 1972-ben már betiltották, most megint felkerült egy listára – Deutsch Tamáséra, aki azon dolgozik, hogy számba vegye, kik skandálták az évek során, hogy „mocskos Fidesz”.
Az énekesnő a Klikk TV Mélyvíz című műsorában reagált a fideszes EP-képviselő próbálkozására, hogy politikai feketelistát gyártson azokból, akiknek nem jön be a NER. A lista szerinte nem sértő, sőt:
Fiatalok, akiket talán olyan mélységig nem ismerek, mint mondjuk Dés Lacit vagy Bródy Jánost. Azt tudom mondani ilyenkor, hogy ez becsület és dicsőség dolga.”
Koncz nem először kerül célkeresztbe politikai szereplők miatt, de úgy tűnik, továbbra sem hajlandó szerepet vállalni ebben a játszmában. Azt mondja, zavarja, ha akarata ellenére belerángatják politikai szócsatákba. A módszer is ismerős:
Úgy gondolom, hogy egy politikusnak, mellesleg egy csoportot vezető politikusnak az EU-ban, esetleg más a dolga, mint hogy ilyenekkel foglalkozzon. De hát szíve rajta, ha ezzel akar foglalkozni, akkor tessék, ezzel is lehet foglalkozni, de nagyon fölöslegesnek tartom.”
Azzal kapcsolatban, hogy a neve felkerült a listára, egyetlen vállrándítással intézte el a kérdést. Mint mondta, megszokta: 1972-ben is betiltották, most meg listára került, szóval semmi új a nap alatt.
A saját politikai attitűdjét így írta körül:
„Az én alapállásom – talán műfajomból adódóan is, meg abból, hogy nagyon korán és nagyon fiatalon beleártottam magam –, hogy ellenzéki.
Deutsch neve sem ismeretlen számára – nem most találkozott vele először. Felidézte, hogy még a rendszerváltás környékén hallott róla, amikor a fiatal politikust Prágában őrizetbe vették. Akkor is volt róla véleménye, de:
„az egy másik Deutsch Tamás volt.”
A beszélgetés nem csak a politikáról szólt:
–, és szóba került a Bródy Jánossal való évtizedes munkakapcsolata is. Emellett mesélt az októberi koncertjéről, amit a Papp László Sportarénában tartanak majd.
Azoknak, akik még mindig nem tudják, mit gondol a világról, csak ennyit üzent:
„Aki a dalaimból nem tudja, hogy valamiről épp mi a véleményem, az hallgassa meg jobban a Bródy-szövegeket.”