Kitálalt a volt királyi inas: amikor Vilmos szakított Katalinnal, Harry herceg hamar összemelegedett vele
Könyvet írt a brit királyi család szolgálatában töltött időről egy volt inas, Grant Harrold.
A kötet szeptember 23-án jelenik meg, de a férfi már most több részletet közölt arról, amit tapasztalt vagy amit gondolt a királyi ház tagjairól, amikor a Palotának dolgozott.
Katalin és Vilmos herceg ugyanis szakított egy időre még a 2000-es években. A a St. Andrews-i Egyetemen ismerték meg egymást, és 2001-ben kezdtek randizni. A pár 2007-ben szakított, majd 2008-ban kibékültek. 2010-ben jelentették be az eljegyzésüket és 2011-ben házasodtak össze.
"Akkoriban nem voltam túl boldog emiatt, de végül erősebb emberré tett" – mondta Katalin a szakításról 2010 novemberében, egy Vilmossal közös interjúban. Azt mondta, olyan dolgokra jön rá az ember, amikor egyedül van, amit nem is gondolt volna magáról.
Grant Harrold azt mondta, a Vilmossal való szakítás után Harry és Katalin jó barátok lettek.
- mondta a volt inas.
Gerald Harrold azt is elárulta, hogy
Szerinte megmondhatta a bátyjának, hogy bolond, ha elengedi, olyan jó párt alkottak. Az inas elmondta, hogy mindannyian drukkoltak, hogy Vilmos és Katalin újra összejöjjön, és ő kifejezetten örült, amikor ez megtörtént.
Annak ellenére, hogy egykor közel álltak egymáshoz, Harry herceg és Katalin hercegné mára eltávolodott egymástól. Ennek az lehet az oka, hogy Harry és a felesége Meghan látványosan szakított a brit királyi családdal 2020-ban, egy másik kontinensre költöztek, majd interjúkban és Harry önéletrajzi kötetében dehonesztáló dolgokat állítottak család tagjairól.
A volt inas azt is elárulta, reméli, hogy Katalint a betegsége miatt megkereste Harry és felvette vele a kapcsolatot. Szerinte nem rossz ember, és megdöbbentőnek tartaná, ha kiderülne, hogy nem így tett.
Forrás: US Magazine