Kiderült, ezért vált el dúsgazdag férjétől Csősz Boglárka: „Azt szerettem volna, hogy fele-felében legyen”
Az egykori luxusfeleség, Csősz Bogi éveken át magabiztosan állította, hogy gyerekfronton nincsenek tervei. Bárki kérdezte, mindig egyenes volt: nem akar anya lenni. Sőt, egy interjúban 2017-ben egészen keményen meg is indokolta:
„Hiba lett volna, ha rögtön szülök egy gyereket, mert akkor megszűnök nőnek és embernek lenni.
Azt a kort szeretem, amikor már beszél egy gyerek.”
Azzal, hogy ezt így felvállalta, nyilván kapott hideget-meleget, még azt is, hogy a milliárdos férje, Burak Talu biztos emiatt hagyja majd el. Csősz Bogi évekig dacolt ezzel a nyomással, sőt, többször hangsúlyozta: férje is osztja ezt a döntését.
De most, egy váratlanul őszinte podcast-beszélgetésben kiderült, hogy nem egészen ez volt az igazság.
A Pertu Háromszék podcast adásában derült ki ugyanis, hogy bár a gyerekvállalás korábban nem vonzotta, igazából inkább volt férjével, Burakkal közös gyereket nem akart, elsősorban kulturális különbségek miatt:
„Nem akarok abba a kultúrába szülni. Annyira meghatározta volna utána az anyaságomat, a nőiességemet, hogy azt nem akartam felvállalni. Egyszerűen azt éreztem, hogyha gyerekem lesz, főleg, ha kislányom, akkor azt akarom átadni neki, amilyen én vagyok. Hogy talpraesett, hogy szabad, hogy magáról tud gondoskodni, mindenféle gondolati és fizikális szabadsága megvan, hogy bármit tehessen, amihez kedve van. És úgy éreztem, hogy a leendő gyerekeimnek egy teljesen más jövőt szeretnék adni.
ha gyerekeink lesznek, és egyszerűen nem volt nyitott rá.”
Bogi tehát úgy döntött, inkább szakít a milliárdos férjével, mintsem belemenjen egy olyan kompromisszumba, ahol nem tudja a gyerekét saját elvei szerint nevelni.
Persze ettől még nem vált rögtön anyává, de már tisztázta magában, mit szeretne:
„Nagyon sok nő vállal gyereket, akik nincsenek kiteljesedve, mint nők, vagy mint személyek, és a gyerek mellett nem tudnak se felnőtté válni, se igazán anyává válni.
Mondhatnám, hogy még nincs erről szó, de én belül, legbelül biztos, hogy erre készülök, ezt építem. És azt gondolom, hogy azért arra időt is kell teremteni. Úgy akarom a vállalkozást is megalapozni, hogy minden működhessen nélkülem is, ez is egy hosszú munka.”