Kiderült, ezért sírta el magát Kamilla királyné egy nyilvános eseményen a férje, Károly király mellett
Kamilla királyné könnyeit törölgetve jelent meg férje, Károly király oldalán augusztus 15-én, a VJ Day – azaz a japán feletti győzelem napjának – 80. évfordulójára rendezett megemlékezésen. A második világháború ázsiai hadszínterének végét ünneplő eseménynek a staffordshire-i National Memorial Arboretum adott otthont, és
A meghívott veteránok között színpadra lépett a 105 éves Yavar Abbas, aki nemcsak saját háborús tapasztalatairól beszélt, hanem arról is, hogy ő maga is küzdött rákkal – akárcsak az előtte ülő király. Károly még februárban hozta nyilvánosságra, hogy daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, de a típusát és stádiumát mindmáig nem osztották meg. A kezelések jelenleg is zajlanak, ennek ellenére részt vett az eseményen.
Abbas a The Telegraph tudósítása szerint félretette az előkészített szövegét, és előbb katonás tisztelgést adott, majd így szólt:
Ekkor Kamilla szemébe könnyek szöktek, és büszkén pillantott férjére.
A veterán ezután hozzátette: „És ha adhatok egy kis vigaszt… én már 25 éve túl vagyok rajta, és még mindig itt vagyok.” Majd újra a király felé fordult:
A beszéd végén ismét tisztelgett, mire Károly felállt, melegen megszorította a kezét, és láthatóan mélyen meghatódott.
A későbbi veterán-fogadáson Károly állítólag úgy üdvözölte Abbas urat, mintha régi barátja lenne. „Ez egészen rendkívüli volt – nem kellett volna ezt mondania” – jegyezte meg a király, mielőtt leültek egy teára. Abbas a sajtónak elmondta:
Kamilla királyné eddig ritkán mutatott érzelmeket férje betegsége kapcsán, de a pénteki szertartás után úgy fogalmazott, hogy az esemény „rendkívül megindító” volt.
A család másik fele ezúttal nem volt jelen: Vilmos herceg és Katalin hercegné májusban részt vettek ugyan az európai győzelem (VE Day) kerek évfordulós ünnepségén, de most nem jöttek el. Egy közösségi médiás üzenettel emlékeztek meg róla:
Az üzenet végén a „W & C” aláírás jelezte, hogy közvetlenül a walesi hercegi pártól (William and Catherine) származott.
Via Instyle