Kész, vége: Galambos Lajos és titkos szerelme szakítottak, ki nem találod az okát
Éveken át járt titokban szerelmével, majd két héttel azt követően, hogy a nagy nyilvánosság elé tárta, véget is ért a románc.
Galambos Lajos szerint a celebség súlya alatt roppant meg.
Az ország Lagzi lajcsija 2021-ben vált el előző feleségétől, majd nem sokkal később kezdett el járni a
bemutatta a családjának is, és boldogan éltek. Mígnem most hirtelen szakítottak. A Story magazinnak adott nyilatkozatában az énekes bőven kifejtette a miértet.
"Szép is volt, jó is volt köztünk minden, de több év után, nemrégiben vége lett.
A sztár elmondta azt is, hogy idő kell az események feldolgozásához, de abban is biztos, rátalál még a szerelem ebben az életben.