SZTÁR

Katona Klári: „Az én pályámon a szelídség életellenes”

Az énekesnő ritkán nyilatkozik és akkor is nagyon határozott véleményt alkot.

Megosztom
Link másolása

„A szüleim sosem adtak igazán tanácsot. Látták a határozottságomat. Nem akartak irányítani, de mindig ott voltak nekem a háttérben, és minden támogatást megadtak. Bíztak bennem, és bátorítottak.

Sugallták: »úgyis azt teszed, ami rendben lesz«. Minden életkorban engedték, hogy olyanná váljak, amilyenné szeretnék”

- nyilatkozta a családjáról a Meglepetés magazinnak a csodálatos hangú és elképesztően tehetséges Katona Klári. Azt is elárulta, mennyire különleges kapcsolat volt közte és az édesanyja között:

„Szelíd, kedves, őszinte lénye mindenkit magával ragadott. Igazi csupaszív ember volt.

Kicsi koromban az volt a vágyam, hogy én is olyan szelíd, csöndes legyek, mint ő. De szerencsére rájöttem, inkább azt kell kiteljesítenem, aki én vagyok. Később bejárt utam is igazolta: az én pályámon a szelídség életellenes.

Ezt felismerve találtam meg a hozzám illő módokat.“

És hogy ha ennyire vágyott olyanná válni, mint az anyukája, külsőleg kire hasonlít a népszerű énekesnő? Ezt is elárulja:

„Első ránézésre hasonlítunk Anyával, de a részleteinkben már nem.

Anyai nagyapámnak volt akkora csodálkozó szeme, mint nekem. Az orra mindkettőnknek fitos ugyan, de a formája különbözik. Egészében véve inkább édesapámra és az anyai nagyapámra hasonlítok.

A hajszínemhez sosem nyúltam, ahogy Anya sem festtette soha a haját. 84 éves koráig nem volt egyetlen ősz hajszála sem. Lelke örök fiatalsága a külsején is megmutatkozott. Sosem öregedett meg.“


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
„Blanka ütötte is Juniort rendesen” - Újabb részletek L. L. Junior és Blanka szakításáról
Szemtanúk számoltak be arról, amit a múlt héten láttak éttermekben és teraszokon.

Megosztom
Link másolása

A jelek szerint mégsem olyan szép-szomorúan csendes a szakítás, amilyennek Dárdai Blanka nemrég közzétett Insta-sztorija alapján hihettük.

A legfrissebb Reddit-infók szerint tüzes és hangos volt az elmúlt időszak a sztárpár kapcsolatában, ennek tehetett a végére pontot Blanka.

Hogy mi húzta ki a gyufát a szép énekesnőnél? Egyesek hűtlenséget emlegetnek, a pletyka egyenesen Király Lindával hozza hírbe Juniort.

„Kb 1 hete veszekedtek egy belvárosi étterem teraszán, vagyis Blanka ütötte a Juniort rendesen. Szóval szerintem nincsenek együtt”

- írta az egyik hozzászóló.

Egy másik rákontrázott:

„Ott is lebukott a Lindával kajált épp. Itt megverte a Blanka a Szeniort, mert meglátta őket a Pozsonyin egy étteremben… Kicsi ez a Budapest Szenikèm ”

Azonnal részletezte is egy másik felhasználó a dolgot:

Senior a “csődör!” @lljunior, @lindakiraly

byu/Illustrious-Cut-6363 intalk_hunfluencers

„Junior rendszeresen jár fel Linda lakására, utóbbi napokban is láttam, itt lakom én is a Pozsonyin. Biztos nem kávézgatni vagy szakmázni megy fel mindig hozzá…”

Hogy tisztább-e ezektől az infóktól a helyzet vagy zavarosabb? Szerinted?


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Marsi Anikó szégyenbe hozta a férjét a hétvégén - ezt gondolják erről a rajongók
A férfi az Instagramon adott hangot érzéseinek.

Megosztom
Link másolása

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor a forróság ellenére sem ültek tétlenül a hétvégén. Vasárnap egy nagy futásra indultak, és bár Anikó teljesítménye felülmúlta férjéét,

Gábornak is megvolt a maga véleménye a dologról.

Ezt az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel.

Így fogalmazott a férj:

„Ez a NŐ itt szégyenbe rakott ‼️17 km-t futott én csak 12.5 -t bírtam. Büszke vagyok rá❤️”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gábor Gyarmati (@johndovanni) által megosztott bejegyzés

Nem kellett sokat várni a követők és barátok véleményére sem:

„Gratulálok! Még, sok ilyen kocogást! Hidd el: Legközelebb, tovább bírjátok "szuflával" , együtt! ”

- írta egyikük.

„Óriási vagy Anikó, kell a mozgás de ne vidd túlzásba!” - írta egy másik.

„❤️csak így tovább Anikó, fog ez együtt is menni”

- tette hozzá egy harmadik.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Harry herceg nincs jól lelkileg, ez az, ami a legnehezebb számára Meghan Markle mellett
Egy családi barát szerint komoly gondok vannak.

Megosztom
Link másolása

Nyílt titok Amerikában, hogy Harry lelkileg nincs jól. A hercegnek állítólag hiányzik a hazája, és rosszul érzi magát amiatt, hogy nem találkoznak vele a barátai, mert nem kedvelik Meghan Markle-t.

„Harry egyre inkább unatkozik, és vágyik az Atlanti-óceánon túlra, mert ott él a legtöbb katona- és iskolai barátja, akiket nem láthat, mert azok nem látogatják őt meg az Államokban. Hogy miért? Mert Meghant nehéz esetnek találják”

- mondta Tom Quinn a Mirrornak.

Harry jelenleg a kaliforniai Montecitóban él a 42 éves Meghannel és gyermekeikkel - az 5 éves Archie herceggel és a 3 éves Lilibet hercegnővel. Egyik legrégebbi barátja, Hugh Grosvenor, aki Archie keresztapja is, a múlt hónapban megnősült Angliában, de Harry és Meghan nem mentek el az esküvőre.

Egy királyi szakértő szerint azért hagyták ki az ünneplést, hogy „ne zavarjanak mindenkit" az estélyen. De hát eközben Harry bátyja, Vilmos herceg az esküvőn simán megjelent.

Harry legutóbb májusban járt Angliában, az Invictus Játékok 10. évfordulóján.

Akkor Quinn azt mondta a Mirrornak, hogy Harry nem tervezte, hogy találkozik a barátaival, mert ők

„a régi, Meghan előtti világ részei, amit Harry fél újra felkeresni".

Quinn azt is állította, hogy Harry régi barátai elárulva érzik magukat, mert Harry a memoárjában „nem katonához illő módon” írt a katonai szolgálatáról. Továbbá Harry barátai nagyon nem kedvelik Meghant, és őt hibáztatják azért, hogy Harryből ez a most ismert férfi lett.

„Az igazság az, hogy Harry olyan emberré vált, ami egyszerűen nem elfogadható sem a családja, sem a régi barátai számára, régen ő egy egészen más karakter volt"

- tette hozzá a királyi szakértő. Az év elején Harry egészen addig elment, hogy hivatalosan is lemondott brit tartózkodási engedélyéről, és Amerikát vallotta új otthonának.

Nem csoda, ha mindez megviseli a herceget. Az elszigeteltség fájdalmas dolog, és szemmel láthatóan neki nem sikerült új és szoros barátságokat kötnie a tengeren túlon.

Marad neki Meghan... egyedül és kizárólag. Mennyire egészséges kapcsolat az ilyen?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Nem szeretném ezt a két évet egy Instagram-történetbe belesűríteni” - Dárdai Blanka a szakításukról vallott
L. L. Junior és Blanka már megint nem egy pár.

Megosztom
Link másolása

Egy viharos kapcsolat újabb fejezetének lehetünk szemtanúi, L. L. Junior és Dárdai Blanka élete kész regény, amióta megismerkedtek.

A 18 évvel fiatalabb lány szépsége nem véletlenül nyűgözte le Juniort, de valahogy mégsem sikerült egészséges egyensúlyban tartaniuk a kapcsolatukat.

Két éve ismerkedtek meg, volt már egy hosszabb szünet, amit nyugodtan nevezhetünk szakításnak, aztán áprilisban robbant a hír, hogy újra kibékültek egymással. El is utaztak az Ázsia Expressz-be, de

úgy tűnik, a megpróbáltatások, amelyekkel ott szembe kellett nézniük, kikezdték a kapcsolatukat.

Amióta hazaérkeztek, szinte nem is posztoltak együtt, és most Blanka úgy érezte, muszáj tiszta vizet öntenie a pohárba.

Tegnap este a 24 órán át látható Insta-sztorijába a következőket írta ki:

„Nem szeretném ezt a két évet egy Instagram-történetbe belesűríteni, és talán nem is lehet. Viszont szeretném megragadni az alkalmat, hogy megtörjem a csendet. Egy ideje már nem alkatunk egy párt Lacival, és a jelenlegi helyzettel kapcsolatban nem szeretnék nyilatkozni.”


Megosztom
Link másolása