Családja először beszélt Kálloy Molnár Péter utolsó napjairól: az utolsó erejével még szerelmet vallott a feleségének
Az utolsó erejével még szerelmet vallott a feleségének, miután a fiától elbúcsúzott – családja most először beszélt Kálloy Molnár Péter betegségéről és utolsó napjairól. A sokoldalú színész, rendező, író és zenész 55 éves korában, december 1-jén hunyt el rövid lefolyású, súlyos betegség következtében. A nyilvánosság előtt mindvégig titkolta a küzdelmét, és ameddig csak lehetett, dolgozott.
A család a hot! magazinnak adott interjúban beszélt először a színész betegségéről és utolsó hónapjairól – írta a Blikk. Felesége, Lestár Ági áprilisban tudta meg az orvostól a diagnózist: a színésznek hasnyálmirigyrákja volt, ami már a máján is képzett kisebb áttéteket. A család hitt a gyógyulásban, a színész erős hite vitte előre.
Betegsége alatt Kálloy Molnár Péter számot vetett az életével.
– mondta felesége.
A kórházban később azt tanácsolták neki, beszéljen azokkal, akik fontosak számára.
– idézte fel Lestár Ági.
Az utolsó percekben a családja végig mellette volt. Bár a fájdalmait már az ópium sem tudta csillapítani, mosolyogva búcsúzott. Fia, Pisti így emlékezett vissza:
„Fogtam a kezét, és láttam, hogy már nehezebben lélegzik. Éreztem, hogy megtörténik… »Szeretlek, Apa!«, mondtam neki. Még tudott válaszolni: azt suttogta, hogy »Én is szeretlek téged!«, majd, az utolsó erejét összeszedve, Apa még szerelmet vallott Anyának.”
Az özvegy arról is beszélt, mennyi közös tervük volt, ami már sosem valósulhat meg. „Itt voltunk egymásnak mi, és most ez a Mi tűnik el, ezt vette el tőlem azzal, hogy elment. Ezt és annak a lehetőségét, hogy 2028. július 28-án újra elmenjünk Szigligetre, mert 30 évvel korábban ezt fogadtuk meg a másiknak.”
Az 1970-ben Mezőcsáton született Kálloy Molnár Péter pályafutása során a Vígszínház és a Nemzeti Színház társulatának is tagja volt, országos ismertséget pedig többek között a Beugró című televíziós műsor hozott neki. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanárként is dolgozott. Utoljára november 19-én lépett színpadra, december 1-jei előadását már betegség miatt lemondták.
Via Blikk