SZTÁR

Juhász Jázmin: „Senkinek sem árultam el a színművészeti karán, hogy kinek a rokona vagyok”

Jázminnak az apukája egész más nevet akart adni, az még árulkodóbb lett volna.

Megosztom
Link másolása

A Pokoli rokonokkal robbant be a köztudatba Juhász Jázmin, és bár a sorozatbeli doktornőt játszó színésznő arca ma már ismerős a fél országnak, ő maga még mindig a saját útját keresi – lehetőleg anélkül, hogy azonnal a nagyapja nevét dobálnák utána.

A 26 éves Juhász Jázmin idén januárban debütált a nagyközönség előtt, amikor Aczél Zsófia doktornőt formálta meg a Pokoli rokonok című sorozatban. A premier különös időzítést kapott:

pontosan 25 éve, ugyancsak januárban hunyt el Jázmin nagyapja, a magyar filmtörténet egyik ikonikus alakja, Juhász Jácint.

A Szegénylegények, az Egri csillagok, a Vivát Benyovszky! és A napfény íze sztárja 1999-ben halt meg – abban az évben, amikor unokája megszületett. Bár sosem találkozhattak, Jázmin mégis különleges lelki kapcsolatot érez az apai nagyapjával.

Azt mondja, máig rengeteg történetet őriz róla, de azt sosem akarta, hogy a szakma a híres nagyapa unokájaként kezelje. Úgy fogalmazott:

„Mindig is megvolt a saját magam útja, úgyhogy senkinek sem árultam el a Kaposvári Egyetem színművészeti karán, hogy kinek a rokona vagyok.”

A színészóriás nevét ma is őrzi szülővárosa, Mogyoród művelődési háza. A falak között még mindig élnek a történetek a fanyar humorú, ultizni imádó Jácintról, akinek – ahogy Jázmin mesélte a Blikknek – mindig volt egy pakli kártya a zsebében, és vicces beceneveket aggatott azokra, akiket szeretett.

És hogy honnan a Jázmin név? Az is nagyapjához köthető.

„Édesapám a Jácinta nevet gondolta nekem, édesanyám viszont az utolsó pillanatban talált rá a Jázmin névre.”

Így lett a virágról elnevezett színésznőből az, aki ma: egy pályája elején járó, de máris komoly figyelmet kapó tehetség.

A Színművészetire csak a harmadik rostáig jutott, de a Kaposvári Egyetem tárt karokkal várta: Eperjes Károly és Szalma Tamás osztályába vették fel. Azt mondja, az ott töltött évek olyan szoros közösséget hoztak, amit nehéz elengedni.

„Úgy élt és dolgozott ott együtt a 16 színi növendék, mintha az anyaméhben lettünk volna. Ott nőttem fel, megszenvedtem az elválást.”

Kaposvár után a Győri Nemzeti Színház következett, ahol jelenleg is játszik – többek között a Balettláb című darabban, párjával, Kolnai Kovács Gergellyel közösen. A sorozat mellett tehát a színház is stabilan jelen van az életében. És a határok sem jelentenek akadályt: hamarosan Svédországba utazik vendégszereplésre.

A Pokoli rokonokkal jött el az igazi áttörés:

„Új dimenzió nyílt meg előttem, még szoknom kell, hogy sokszor doktornőnek neveznek az utcán.”

Azt is hozzátette, hálás a forgatásért, mert a hosszú hónapok alatt olyan volt a stáb, mint egy nagy család.

Most újabb főszerepre készül, ismét szerelmével, Kolnai Kovács Gergellyel az oldalán. De a jövő tervei nem csak a szakmáról szólnak.

„Mivel hét évet versenyszerűen lovagoltam, szeretnék újra nyeregbe pattanni” – árulta el. És hogy mi van a magánélettel?

„Úgy érzem, már megtaláltam az igazit, itt az ideje megállapodnom.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elon Musk 15 millió dollárt és havi apanázst ajánlott a nőnek, hogy hallgasson a fiukról
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.

Megosztom
Link másolása

Elon Musk felajánlotta, hogy tetemes összeget fizet Ashley St. Clairnek, hogy az ne szóljon közös gyermekükről senkinek.

A The Wall Street Journal beszámolója szerint az iparmágnás és önmaga által felkent politikai megmondóember felajánlotta, hogy

egyszeri 15 millió dolláros (5,3 milliárd forintnak megfelelő) összeget ad a 26 éves influencernek, valamint havi 100 000 dollár "támogatást", ha kisfiuk, Romulus kiléte titokban marad.

Egy, a nőhöz közel álló forrásra hivatkozik a People, a bennfentes azt is megerősítette, hogy más anyákkal is folytak hasonló tárgyalások.

A Wall Street Journal riportja szerint

apasági teszt is bizonyítja, hogy a kissrác édesapja 99,9999% valószínűséggel Musk.

St. Clair még februárban dobta le az atomot X-en tett bejelentésével, miszerint tavaly szeptemberben megszülte Muskkal közös gyermekét, aki

a Tesla alapító 14. ivadéka - legalábbis akikről tudni.

A nő állítólag nem akarta közölni, ki az apa, de "kénytelen volt", mert a bulvármédiának szándékában állt megosztani ezt az információt, és neki kutya kötelessége volt ezt megelőzni.

Most pedig már azt is tudjuk, hogy mennyit ért volna, ha nem szól Romulus apukájáról. Musk tagadta, hogy anyagilag megzsarolta volna a nőt, és nem von meg tőle pénzt azért, mert apaként tüntette fel. Állítása szerint, bár ő nem biztos abban, hogy ő az apa,

így is fizet gyerektartást, amelyet évi 500 ezer dollárban és egyszeri 2,5 millió dollárban határozott meg önhatalmúlag.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A tragikus balesetben megsérült Sallai Nórának szorosabb orvosi felügyeletre van szüksége
Ismét kórházba került a hét hónapja tragikus balesetet szenvedett színésznő, a rehabilitációja múlik ezen.

Megosztom
Link másolása

Sallai Nóra ismét kórházi kezelésre szorul, a karácsony óta otthonában lábadozó színésznő visszatért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe.

A színésznő közel hét hónapja szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben,

amikor az ötéves kisfiával indult haza - egy kanyarban hajtott beléjük egy másik autós. A kisgyermek a kórházban néhány nappal később életét vesztette,

Sallai Nórát pedig több hétig ápolták az intenzív osztályon, lélegeztetőgépre kötve.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe októberben került, amikor már kissé jobban lett. Ahogy a Blikk írja, itt már fel tudott ülni, ismét megtanult járni és kommunikálni, illetve felfogta, mi is történt vele igazából.

Karácsony előtt engedték haza,

azóta otthon folyik a kezelése, és kontrollokra, vizsgálatokra kellett visszajárnia.

A lap egy informátorra hivatkozva írja, hogy most ismét az intézményben kezelik a színésznőt, mert olyan fázisba ért a rehabilitációja, ami szakemberi felügyeletet kíván.

"Vissza kellett térnie a rehabilitációs klinikára,

ugyanis olyan kezelésekre lesz szüksége, amelyeket csak bent, orvosi felügyelettel tudnak elvégezni. Azt nem tudom, bejár-e vagy be is feküdt, mindenesetre

sok időt kell a klinikán töltenie, és a szakemberek is szeretnék,

ha alaposabban követhetnék a felépülését ebben a szakaszban" - idézi a lap.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Börtön vagy bocsánatkérés jár a rossz nyelvek szerint kakast élve elégető Aureliónak?
Nagy Zsolt Leo barátnőjének álneves trollkodása megdöbbentő irányt vett, simán börtönnel fenyegeti Aureliót, aki meg inkább bocsánatkérést vár.

Megosztom
Link másolása

Nagy Zsolt Leo, a Farm VIP győztese nem győzött bocsánatot kérni, amikor kiderült: barátnője botrányos, gyalázkodó kommenteket hagy a többi versenyzőről, és igen csúnya hangnemben nyilatkozik róluk. Természetesen kamuprofilokról, álnéven volt bátorsága ehhez. Leo csak az után határolódott el a nőtől, és kért bocsánatot a nevében, miután kirobbant a hír, rossz nyelvek szerint viszont már korábban is tudott erről a tettről.

"Személy szerint vállalom a felelősséget azért, hogy a párom – bár az én tudtomon kívül – ilyen formában nyilvánult meg a csoportban Kiss Lilla név alatt.

Ezek a megnyilvánulások bántóak, tiszteletlenek és megalázóak voltak, valamint valótlanok" - nyilatkozta akkor.

A Story hozta le a történteket, és hogy Aurelio azért ennél többre számított versenytársától.

"Egy bocsánatkérő telefonhívást én még elvártam volna, mert ami ott ment, az túlment minden határon. Nagyon sok ember nem érdemelte, amit ott kapott."

A Blikk szerint mindeközben a barátnőnek ennél extrémebb megnyilvánulásai is voltak, ami a Farm VIP szereplőinek lejáratását illeti.

Aureliót konkrétan börtönbe juttatta volna, és ilyen irányban hergelte a kommentelőket.

Szerinte ugyanis a férfi élve égette el az egyik részben általa engedély nélkül levágott kakast, és ez bőven kimeríti az állatkínzás fogalmát, egy ilyen embernek pedig nem kéne az utcán flangálnia. A lap szerint

a nő még direkt üzenetekben aláírást is gyűjtött azért, hogy Aureliót rács mögé küldhesse.

Leo ezt az incidenst nem kommentálta, állítólag nagyon megviselték a történtek, Farm VIP-es győzelem ide vagy oda.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Farm VIP győztes: „nem jelent semmit, mit csinálsz, vagy miben vagy jó, csak az számít, kivel vagy jóban”
A Farm VIP győztese, Nagy Zsolt Leo olyat nyilatkozott a műsorról és a társairól, hogy a fal adja a másikat.

Megosztom
Link másolása

A Farm VIP 2025-ös győztese Nagy Zsolt Leo lett, és bár voltak hullámvölgyei a műsorban, például ki is akart lépni, és sokáig nem úgy tűnt; végül csak megérdemelte a fődíjat. Győzelemorientált férfi, ahogy a neve is mutatja, így nem kérdés, hogy örül az eredménynek. A Borsnak nyilatkozott arról, hogy is érzi magát, és nem rejtette véka alá a többiekről alkotott, esetenként sarkos véleményét sem.

"Amikor a kiesett szereplők szavazták meg, hogy ki kerüljön vissza a parasztházba, és Gabo alanyi jogon visszakerült, akkor

ott azt gondoltam, hogy felállok, és hazajövök.

Abban a pillanatban valahogy azt éreztem, amit egyébként a társadalom egészén is, hogy

nem jelent semmit, mit csinálsz, vagy miben vagy jó, csak az számít, kivel vagy jóban.

Bántott, hogy a jól-helyezkedés mindennél előrébb való volt, és hogy ez itt is felülírta azt, hogy az ember milyen munkaerő" - fogalmazta meg, miért vesztette el a hitét. Aztán a többiek unszolására összeszedte magát, és elhatározta, nyerni fog.

"Szerintem nem lehet senkinek példakép a farm műfajában, hogy egy olyan ember nyerjen, mint Gabo"

- tette még hozzá a nem szívlelt Pumped Gabo munkájáról alkotott véleményt. Azért Aureliót sem kímélte.

"Aurelio nagyon jó érzésű ember, de talán egy kicsit más értékrenddel rendelkezik, mint én. Gabo nem tudom, mennyire játszott rá arra, amit mutatott magából, de neki nagyon mély érzései vannak, és az átlaghoz képest is jóval magasabban van az empátia érzéke. Ennek ellenére ezzel önmagában

egy ilyen jellegű műsort nem lehet megnyerni szerintem.

Egy beköltözős, való életet bemutató valóságshow-t igen, de a farmot nem."

A többiek a véghajrában jól teljesítettek, és szerinte nem csak ő érdemelte meg a győzelmet, Linda és Gréti is sok munkát tett a műsorba, és szerinte Gréti, akit végül legyőzött, simán nyerhetett volna.


Megosztom
Link másolása