SZTÁR

Jamie Foxx sírva beszélt a betegségéről: „Megjártam a poklot, de túléltem!”

Jamie Foxx Instagram videóban beszélt a felépüléséről, három hónappal azután, hogy kórházba került.

Megosztom
Link másolása

Az 55 éves színész péntek este egy érzelmes, háromperces felvételt tett közzé, amiben elmondta, hogy nem vakult meg és nem bénult le:

„Olyasmin mentem keresztül, amiről soha nem gondoltam volna, hogy keresztül fogok menni. Tudom, hogy sokan vártak vagy akartak hallani valami hírt rólam, de hogy őszinte legyek, nem akartam, hogy úgy lássanak engem, mint azt az embert”

- vallotta be könnyes szemmel.

A színész, aki a hét elején Las Vegasban egy reklámfilmet forgatott, így folytatta: „Azt akarom, hogy nevetve, jól szórakozva, bulizva, viccelődve lássanak, amint filmet vagy tévéműsort forgatok.”

„Nem akartam, hogy úgy lássatok, hogy csövek futnak ki belőlem, és próbálom kitalálni, hogy vajon túlélem-e a dolgot.”

Jamie hozzátette, hogy a poklok poklát járta meg a túlélésért, és akadt néhány kátyú is a gyógyuláshoz vezető úton.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jamie Foxx (@iamjamiefoxx) által megosztott bejegyzés

Megköszönte nővérének és lányának, a 29 éves Corinne-nak is, amiért megmentették az életét, és a kórházi kezelésével kapcsolatos részleteket titokban tartották.

„Nekik, Istennek, a sok nagyszerű orvosnak köszönhetem, hogy itt feltehetem most nektek ezt a videót” - tette hozzá Foxx.

Könnyes szemei ellenére bohóckodott is egy kicsit, durván bebandzsított, amikor azt bizonygatta, hogy jól lát.

Az Oscar-díjas színész elszorult a torokkal tette még hozzá:

„Ha mostantól kezdve amikor láttok, néha-néha könnyekben török ki, az csak azért van, mert nehéz volt, ember. Beteg voltam, ember. De most már megvan a lábam, úgyhogy fogtok látni.”

„Tudom, hogy ha az emberek sírnak a videókon, akkor arról beszélni fognak,… de én nem fogok egy második felvételt csinálni, ez van, ami van - merengett el. - Ahogy mondtam, azt akarom, hogy a vicceim miatt, amiket elsütök, és a filmek miatt, amiket csinálok - némelyik jó, némelyik nem (azt hiszem, egy jót már kitaláltam) szóval ezek miatt emlékezzetek rám, és a dalok miatt, amiket énekelek.

Néhány nagyszerű ember miatt maradhattam itt a földön. Isten miatt maradhattam itt a Földön, ember - zárta mondandóját az előadóművész. - Úton vagyok visszafelé.”

Foxx a videó feliratához: Köszönöm mindenkinek... hosszú volt az út, de az imák, a nagyszerű emberek és Isten segítettek át.

Egy órán belül több mint 306 306 kedvelést és több ezer üzenetet kapott követőitől és híres barátaitól.

Jamie Foxx-ot ebben a hónapban többször is látták már, bár arról számoltak be, hogy még mindig nem 100 százalékos az állapota. Nemrégiben partit rendezett, hogy megünnepelje a gyógyulását, a vendégek a chicagói rehabilitációs intézményben gyűltek össze, ahová bejár a kezelésekre, árulta el egy forrás a People-nek.

A forrás szerint Foxx

„nagyon keményen dolgozott az elmúlt hónapokban, és sokat javult, mióta először került az intézménybe.”

Hozzátették, hogy a partit azért tartotta, hogy megünnepelje, hogy jobban van. Elmondták még, hogy Foxx-ot hatalmas támogató rendszer veszi körül, és a barátai és a családja gondoskodik arról, hogy ne vállaljon túl sokat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Dancsó már nem a legértékesebb influencerek egyike, kihullott a legjobb 20 közül
Leáldozóban van a csillaga, más véleményvezérekkel együtt.

Megosztom
Link másolása

Idén is elkészült a Forbes összeállítása a legértékesebb, top 20 véleményvezérről.

Az első 20 legértékesebb influenszere közt sem Dancsó Péter, sem Viszkok Fruzsina, sem Csecse Attila nem szerepel az RTL összegzése szerint.

Vannak viszont, akiknek töretlen a sikere.

A TheVR srácok idén dupláztak aranyéremből,

ők videójátékozással lettek ismertek, mára pedig konkrét reggeli műsort vezetnek a Twitchen.

A második legnépszerűbb influenszer Whisper Ton lett, a harmadik pedig Nessaj. Utóbbi pingvineknek hívja követőit, és pingvin feliratos ruhákkal és tárgyakkal lett köreikben népszerű.

Bár Dancsóék lekerültek a legértékesebbek listájáról, lettek feltörekvő trónbitorlók.

Dobogós helyet ugyan nem értek el, de a legjobbak közt van idén Zsozéatya, Jólvanezígy, Magyarósi Csaba és Szirmai Gergő.

Dancsót az influenszerek popsztárjának tartják, a MOME-n végzett véleményvezér a YouTube-on indította karrierjét csípős nyelvű filmkritikusként, majd közkedvelt paródiákat készített, később pedig már TV műsort vezetett, többek közt a Viasat 6 találta meg, és szerepelt az RTL Klubon is.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Sebestyén Balázs és csodaszép felesége külön bulizik – mi lehet a háttérben?
Sebestyén Balázs elárulta, miért döntöttek így.

Megosztom
Link másolása

A Balázsék élő adásában terelődött a szó a népszerű műsorvezető és párja bulizási szokásaira.

Nem idegen tőlük, hogy külön utakon járnak az éjszakában,

ami elsőre sokaknak furcsa lehet, és megkérdőjeleződhet a pár kapcsolata is.

Balázs eloszlatta a kételyeket, kapcsolatuk sziklaszilárd alapokon áll. Ehhez pedig az is hozzá tartozik, hogy fiatalosan tartják magukat, és amikor úgy érzik, bulizni akarnak, mennek is - akár külön-külön.

Együtt is eljárnak szórakozni a műsorvezető szerint, ám nem szokatlan, hogy Viki nélküle megy el otthonról. Mint Balázs mondta,

"Viki iszonyatosan tolja, minden héten. Most jön a fesztiválszezon. Fel sem merül, hogy ne menjen."

Balázs szerint rendben van az, ha Viki külön bulizik és örül neki, ha jól érzi magát, egyikük sem "flessel rá" arra, hogy ellenőrizgessék egymást a Blikk szerint.

2009 óta alkotnak egy párt, és azóta teljes bizalommal vannak a másik iránt.

Azt is hozzáteszi, ő elfogadja, ha a párok állandóan együtt járnak mindenhová, mert ha ők úgy szeretnek együtt lenni, szívük joga, hiszen "nincs kőbe vésve" a tuti kapcsolati dinamika.

Annak idején a legnagyobb titokban, szűk családi és baráti körben kötötte össze az életét Sebestyén Balázs és Horváth Viktória egy egyszerű, de elegáns esküvőn.

Sebestyén Balázs és Sebestyén (Horváth) Viktória ritkán posztol vagy beszél a magánéletéről, a közösségi oldalakon sem teregetik ki a privát életüket. Néha azért 1-2 közös fotón feltűnnek, 2021-ben például azt írta Sebestyén Viktória egy képük alá a posztszövegben, hogy "hivatalosan már 12 éve, de a többit nem számoljuk, csak a gyerekeket, és a ráncokat".


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Károly durván lepattintotta Harry herceget, de Vilmos sem akar találkozni vele
„Nagyon elfoglaltak”, „nem érnek rá”. Károly egy címet is elvett a kisebbik fiától, és Vilmosnak adta.

Megosztom
Link másolása

Sussex hercege egyedül érkezett az Egyesült Királyságba Kaliforniából, hogy részt vegyen a londoni Invictus Games 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Korábban úgy volt, hogy a felesége, Meghan hercegné is elkíséri, ám nemrég kiderült, hogy távol marad a brit királyságtól.

Sokan remélték, hogy ez alkalmat ad Harry, Vilmos és III. Károly békülésére - nagyon megromlott ugyanis a király és a trónörökös kapcsolata a "tékozló fiúval", aki nem csupán hátat fordított a családnak, és az Egyesült Államokba költözött, hanem a Netflixen bemutatott dokumentum-sorozatában és az életrajzi könyvében is rossz színben tüntette fel a családját.

Állítólag a herceg is azt remélte, hogy találkozhat az édesapjával, miután a februári villámlátogatása elég rövidre és furcsára sikeredett.

A remény most szertefoszlott: III. Károly nem fog találkozni a fiával, mert túlságosan elfoglalt.

És a jelek szerint Vilmos is mellőzi Harry herceget.

Harry a szóvivője révén tudatta, hogy természetesen megérti, mennyi teendője van az apjának, és reméli hogy minél hamarabb találkozhatnak.

A hírre reagálva Richard Fitzwilliams királyi szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy bármi is a helyzet, ezt a a legtöbben nyílt elutasításként fogják értelmezni.

A herceg egyébként egy másik gyomrost is kapott. Korábban a brit légierőnél szolgált, és a magyarra egyébként nehezen átültethető colonel-in-chief", azaz nagyjából "tiszteletbeli ezredes" címet kapta annak idején (ez olyan cím, amit a királyi család tagjainak vagy nemeseknek adnak).

A Buckingham-palota sajtósai közölték, hogy az uralkodó ezt a címet Vilmosnak adja át május 13-án egy hivatalos ünnepségen.


Megosztom
Link másolása