Itt a vége, végleg: karácsony előtt mondták ki Krausz Gábor és Tóth Gabi válását
„Ha nem reggel nyolckor lett volna a per, akkor még koccintottunk is volna!” – mondta a séf.
Az egyik legváratlanabb bulvárhír idén Krausz Gábor és Tóth Gabi különköltözésének híre volt.
A pár augusztusban jelentette be szakítását.
Először Krausz Gábor egy Instagram-posztban jelentette be, hogy hat év után véget ért kapcsolatuk Tóth Gabival, azután az énekesnő tett közzé egy posztot.
A hírre sokan reagáltak, többek közt Ördög Nóra és Lakatos Márk is.
Azóta Tóth Gabi új párja, Papp Máté Bence már be is költözött az énekesnőhöz a szentendrei házba, Krausz Gábor pedig összejött a Dancing With the Starsban látott partnerével, Mikes Annával.
Mint kiderült, Tóth Gabi És a séf válása hivatalosan nemrég zajlott le.
Krausz Gábor a hot!-nak adott interjúban árulta el, hogy karácsony előtt bontotta fel a bíróság hivatalosan a házasságukat.
Azt mondta:
"Teljes békével ültünk egymással szemben, mindenben megállapodtunk, nem volt semmilyen problémás kérdés. Mindkettőnknek a lányunk, Hanni a legfontosabb, akit továbbra is közösen nevelünk, tehát közös felügyeletben állapodtunk meg. Reméljük, hogy ő a lehető legkevesebbet észlel mindebből, és mindkét oldalon szerető családban nő fel".
Azt is hozzátette:
"Egyébként ha nem reggel nyolckor lett volna a per, akkor még koccintottunk is volna!"
Tóth Gabihoz hasonlóan Krausz Gábor is közzétett a napokban egyfajta "évértékelő" posztot. Azt írta:
"2023 a mélységek és magasságok éve volt… 2024 pedig a lehetőségek, a szeretet és remélhetőleg a béke éve lesz."