SZTÁR

Iszak Eszti már tudja, mi lesz a neve a kisbabájuknak, ha kislány lesz

A baba nemét egyelőre nem tudják, ugyanis egy „gender reveal” partin, a barátaik társaságában derül majd rá fény.

Megosztom
Link másolása

Iszak Eszter és Gyurta Dániel 2022 nyarán kötötték össze az életüket egy fényűző esküvő keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri településen található Le Til Kúrián.

A páros idén februárban egy újabb nagy hírrel jelentkezett, ugyanis hamarosan érkezik első közös babájuk.

Ennél többet azóta nem nagyon árultak el a részletekről, kivéve, mikor Eszti a Mokkában nagyjából egy hónappal ezelőtt elmondta, hogy már a 16-17. hét környékén jár.

„Azt, hogy kislány vagy kisfiú, még nem tudjuk, és nem is szeretnénk még tudni egy darabig.”

- mondta akkor a műsorvezető, majd hozzátette:

„Majd lesz egy genderpartink, ahol kiderül. Nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk! Ezeket tudom dióhéjban elmondani. Szerencsére nagyon jól viseltem az első négy hónapot.”

Azt azonban még régebben elárulta, hogy ha kislánya lesz, egy hagyományt szeretne folytatni a névadással.

„Anyai ágon a dédnagymamáig visszamenőleg mindenki Eszter a családban, és ezt a tradíciót én is követni fogom.”

Via: NLC


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Fördős Zé és szerelme szintet léptek: egy új taggal bővült a családjuk
Csak ritkán látható közös fotón a sztárséf és kedvese, most azonban nagy lépést tettek és egy mentett kutyust fogadtak örökbe.
K.O. - sassy.hu
2024. május 07.


Megosztom
Link másolása

Évek óta egy párt alkot Fördős Zé és Sári, azonban nagyon óvják a magánéletüket és csak nagyon ritkán engednek betekintést. Most azonban kivételt tettek, ugyanis örökbefogadtak egy kiskutyát, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület pedig megköszönte ezt nekik - szúrta ki a Blikk.

A páros tehát szintet lépett a kapcsolatukban és egy mentett kutyussal bővítették a családot.

A Konti névre hallgató kutyusról az alábbiakat írta az egyesület: „Kontit kölyökként kitette valaki egy konténer mellé. Onnan kapta a nevét is. Korona fertőzés miatt pár napot kórházban töltött, aztán gazdis lett. Néhány hónap múlva az elvileg őt örökre vállalók jelezték, hogy visszaadják, mert ugat, és a lakók és a főbérlő, meg ez így nincs rendben... Mellettük nőtt fel a kutya. Nem tudtak vele foglalkozni, de megszeretni sem sikerült...? Konti kapott a túlzsúfolt menhelyen a család után egy szállítóboxnyi helyet. Hirdettük, és vártuk, hogy egyszer neki is meglesz az igazija, mert teljesen más kutyánál ismertük meg, mint a sátán kutyájaként visszaadott leírása. Konti együttműködő, kedves, kifejezetten gyors felfogású. Vicces. Szertelen. Szerethető. Igazából nem is ugatós.”

„Kutyakeksz recepteket várunk!” - jegyezték meg viccesen a kommentelők.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
„Miért van még jogosítványa?” - felháborodtak a követők L.L. Junior újabb gyorshajtós fotóján
Úgy látszik, egyszerűen nem tanult a tavalyi esetből, és ismét a szabálytalanságáról posztolt.

Megosztom
Link másolása

Tavaly nyáron egyszer már pórul járt L.L. Junior, miután G.w.M-mel száguldoztak a Petőfi hídon. Az esetet ugyanis megörökítették és posztolták is Instagrom 24 óráig elérhető történetben. A videó elég komoly közfelháborodást váltott ki, és végül mindkét közszereplő komoly bírságot kapott.

De úgy tűnik, L.L. Junior nem tanult az esetből, most ugyanis egy fotót tett ki, amin jól látható, hogy lakott területen a megengedett sebesség helyett 99km/órával hajtott.

A fotót valaki azonnal átmentette Redditre, ahol persze záporozni kezdtek a felháborodott kommentek.

l.l.junior megint büszkén vállalja , hogy szabálytalan.
byu/Feisty-Ad7030 intalk_hunfluencers

„50-es táblánál 100-zal?? Miért van még jogosítványa?” - írta valaki.

„Hát lehet, hogy valakinek az apukája nem fog hazamenni, ha lakott területen belül 100-zal hasít 50 helyett.” - tette hozzá egy másik.

„Nem csak Apuka szeretne épségben hazaérni...” - jegyezte meg még valaki.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A legjobb férj-díjas: Taika Waititi, aki megmentette Rita Orát egy-két csúnya villantástól
Az énekesnő egy ezeréves gyöngyökből fűzött ruhát választott a gálára, ami mondjuk úgy, nem sokat takart.

Megosztom
Link másolása

Rita Ora és férje, Taika Waititi is részt vettek a 2024-es Met-gálán. Azt tudni lehet, hogy az énekesnő szereti az extrém megjelenéseket, a mostani szettje azonban elég erősen túlszárnyalt minden elképzelést.

A 33 éves énekesnő ugyanis egy teljesen átlátszó, harisnya szerű bodyban érkezett a gálára, amire ezernyi, az ókorból származó összefűzött gyöngyöt húzott.

„A divatban rejlő időtlen szépséget szerettem volna kifejezni a ruhámmal. Ezek a gyöngyök az időszámításunk előtti első és második századból származnak. Néhány talán régebbi, mint bárki más ezen a bolygón” - mondta el az énekesnő az érdekes kreálmányról.

Arról is beszámolt, hogy a gyöngyökből álló ruha egyébként igen nehéz, ezért sem vett alá mást.

A gyöngyök azonban ide-oda mozogtak, ahogy az énekesnő igyekezett felfelé a lépcsőn. Még szerencse, hogy férje, a híres rendező ott volt, és mindig segített a megfelelő irányba rendezgetni a rakoncátlankodó gyöngyöket.

Waititi egyébként egy talpig bőr, barna színű öltönyben kísérte Ritát, amihez egy elképesztően drága, nagyjából 6 millió dolláros nyakláncot viselt.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Dancsó már nem a legértékesebb influencerek egyike, kihullott a legjobb 20 közül
Leáldozóban van a csillaga, más véleményvezérekkel együtt.

Megosztom
Link másolása

Idén is elkészült a Forbes összeállítása a legértékesebb, top 20 véleményvezérről.

Az első 20 legértékesebb influenszere közt sem Dancsó Péter, sem Viszkok Fruzsina, sem Csecse Attila nem szerepel az RTL összegzése szerint.

Vannak viszont, akiknek töretlen a sikere.

A TheVR srácok idén dupláztak aranyéremből,

ők videójátékozással lettek ismertek, mára pedig konkrét reggeli műsort vezetnek a Twitchen.

A második legnépszerűbb influenszer Whisper Ton lett, a harmadik pedig Nessaj. Utóbbi pingvineknek hívja követőit, és pingvin feliratos ruhákkal és tárgyakkal lett köreikben népszerű.

Bár Dancsóék lekerültek a legértékesebbek listájáról, lettek feltörekvő trónbitorlók.

Dobogós helyet ugyan nem értek el, de a legjobbak közt van idén Zsozéatya, Jólvanezígy, Magyarósi Csaba és Szirmai Gergő.

Dancsót az influenszerek popsztárjának tartják, a MOME-n végzett véleményvezér a YouTube-on indította karrierjét csípős nyelvű filmkritikusként, majd közkedvelt paródiákat készített, később pedig már TV műsort vezetett, többek közt a Viasat 6 találta meg, és szerepelt az RTL Klubon is.


Megosztom
Link másolása