SZTÁR
A Rovatból

Istenes Bence őrült féltékenységéről vallott podcastjében – pszichológus segítségével sikerült csak leküzdenie

A segítségnek köszönhetően később már Bence buzdította arra Adélt, hogy vállaljon el egy másik táncos eseményt is, ahol szintén Hegyes Berci volt a táncpartnere.

Megosztom
Link másolása

Csobot Adél tavaly részt vett a Dancing with the Stars műsorában, amit végül meg is nyert partnerével, Hegyes Bercivel. Adél tánctudása egészen elképesztő volt, rengeteg energiát fektetett minden produkcióba, aminek aztán meg is lett az eredménye.

Istenes Bence azonban nem viselte túl jól Adél sikerét, mint ahogy arról az IstenEst legújabb részében beszámolt. Iszonyú féltékeny volt menyasszonyára - írta meg a 24.hu.

„Amikor tavaly az Adél táncolt, én teljesen kivoltam. Olyan féltékeny voltam, mint még soha életemben. Tudtam, hogy ez igazából nem a táncról szól, nem a táncpartneréről szól.

Ez rólam szól, csak már olyan erősen nyomta az élet a szemembe, hogy ezzel neked dolgoznod kell. Bennem volt valami olyan gyomorból jövő ideg és agresszió, mikor feljött ez a féltékenység téma. És elkezdtem ezen nagyon határozottan dolgozni.” - mondta el.

Azt is elmesélte, hogy sokáig járt pszichológushoz, végül pedig a családállítás vált be neki igazán, ami egy régi, gyerekkori berögződésre világított rá. A terápia olyannyira jól sikerült, hogy végül ő buzdította Adélt, hogy vállaljon el egy újabb táncos eseményt, ahol egyébként ismét Hegyes Berci volt a táncpartnere.

„Rájöttem, hogy ha ő jól érzi magát, akkor az a nőiesség, amit belőle kivált, az hozzám száll vissza. Úgymond én is kapok abból, ha ő jól érzi magát. Ha én őt engedem, nem visszafeszítem és azt érzem, hogy akkor tartom őt meg, ha senki nem látja, senki nem ér hozzá, mert akkor az enyém. Hanem elkezded elengedni, hogy figyi, menj, és úgyis hozzám jössz haza, ha hozzám jössz haza, akkor van meg igazán az a kötelék. És azt a nőiességet ide fogod visszahozni.” 

Így, hogy egészen más szemszögből nézi Adél táncos szenvedélyét, már büszkeség töltötte el, mikor ismét a színpadon láthatta.

„Mai fejemmel már fel se fogom, hogy adhattam ekkora műsorokat. Olyan jó érzés volt így megélni ezt, hogy ő is boldog volt ettől, és az egész kapcsolatunknak jót tett ez.” - tette hozzá.

 


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bernáth Odett elmondta, kivel nem áll szóba: a fideszesek is felkerültek a listájára
A testépítő-influenszer egy videóban részletezte, milyen viselkedési formákat és tulajdonságokat nem tűr el a barátaitól. A listára a pártpreferencia is felkerült, szerinte egy fideszessel való barátság már korábban is fulladt kudarcba.

Megosztom
Link másolása

Bernáth Odett, az influenszerek influenszere, aki a személyes hatékonyságot és a kőkemény önmenedzselést hirdeti, most a barátság intézményét optimalizálta le egy videóban. A lista, amivel előállt, olyan, mint egy szoftverfrissítés a társas kapcsolatokhoz: aki nem kompatibilis, azt a rendszer automatikusan kilöki. És a legújabb szűrőfeltétel nem más, mint a pártpreferencia.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ODETT (@odettbernath) által megosztott bejegyzés

Odett ugyanis egy friss videóban jelentette be, hogy a baráti körébe fideszesek nem léphetnek be.

Az influenszer a legújabb videójában fektette le a kőbe vésett szabályokat, amelyek alapján eldönti, ki érdemes a barátságára. Miután kifejtette, hogy az állandó telefonálgatás és a hangüzenetek küldése azonnali kizárást jelentenek, rátért a lényegre.

„A következő, ami sajnálatos: ha fideszes vagy. Nekem erre már ment rá barátságom, sajnálom, én próbálkoztam” – mondta a kamerába.

Hozzátette, hogy míg a családtagok politikai nézeteivel kénytelen megbirkózni, a barátokat szerencsére meg lehet válogatni – írta a Blikk.

„A saját apukámmal megbirkózom, mert a szülőket, családot nem választod, de a barátokat meg tudod válogatni” – magyarázta a helyzetet.

A lista itt nem állt meg: a késés a tiszteletlenség csúcsa, aki 15-20 percet késik, az „ne is gyere”, aki pedig két napig nem ír vissza, vagy épp ellenkezőleg, állandóan a semmiről akar csevegni, az is felejtse el.

Bernáth Odett kijelentése egy olyan feszült közéleti időszakban érkezett, amikor a politika már a legszemélyesebb kapcsolatokat is kikezdi. A június 9-i választások után a celebvilág is látványosan polarizálódott: a Fideszhez köthető művészek, mint Nagy Feró, hirtelen az egzisztenciális szorongásról kezdtek beszélni, míg mások, például Borbély Alexandra, nyíltan a politikai változások mellett álltak ki. A jelenség a családi kötelékeket sem kíméli, amire a Tóth testvérek konfliktusa a leglátványosabb példa, ahol a politikai ellentétek mélyíthették el a testvéri viszályt.

Az influenszer mostani húzása egyébként tökéletesen illeszkedik a tudatosan épített, megosztó imázsába. Odett sosem félt a provokatív kommunikációtól, korábban például arról beszélt őszintén, hogy tudatosan vállalja, hogy a koránál jóval idősebbnek néz ki. A politikai alapú barátságszűrés tehát csak egy újabb, a korábbiaknál talán élesebb határvonal meghúzása a részéről.


Megosztom
Link másolása