SZTÁR

Ilyen volt G.w.M. és Nagy Melanie utolsó néhány hete: „én tényleg nem éreztem azt, hogy ott konkrétan történt volna valami eset”

Nem véletlenül sokkolta őt a szakítás híre.

Megosztom
Link másolása

Több mint két és fél év telt el azóta, hogy G.w.M különvált Nagy Melanie-tól. Melanie azóta egyedülálló szülőként viszi a mindennapokat, és most őszintén beszélt arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot, valamint arról, milyen a kapcsolatuk jelenleg.

Elmondta, hogy meglepte a szakítás, mert azt hitte, képesek lesznek megoldani a problémáikat.

„Engem is váratlanul ért a szituáció, hogy ezzel nézünk szembe.

Nem az volt, hogy egy párbeszéd történt, aminek a következtében tudomásul vettem, hogy mi történik,

és akkor ezt a gyerekeknek valahogy közölnünk kell közösen, hanem engem is váratlanul ért...” - mondta Ábel Anitának az Egy ritmusban című podcastban.

Azóta Melanie egyedül gondoskodik a gyerekeiről, és nem rejti véka alá, hogy a különválás kezdetén rendkívül nehéz időszakon ment keresztül. Olyannyira megviselte a helyzet, hogy egy időre segítséget is kellett kérnie a gyermekei körül, amíg összeszedi magát. Mára azonban sikerült újra erőre kapnia, és több új projektbe is belevágott: műsorvezetőként és sminkesként próbálkozik, valamint tervei szerint hamarosan újra iskolapadba ül, hogy folytassa tanulmányait. De az, hogy közös gyerekeik vannak, nehézzé tették a gyógyulást.

„Nyilván voltak hullámvölgyek, amiket megoldottunk, meg túlléptünk rajta, de

én valahogy úgy gondolkodtam, hogy ennek nincs vége, tehát hogy annyira szoros az összetartozás

és a szeretet, hogy mindig mindent meg tudunk oldani. Abban az időszakban

én tényleg nem éreztem azt, hogy ott konkrétan történt volna valami eset, vagy olyan irányba tartanánk hogy...

de az mindig érdekes, amikor nagyon különböző típusú emberek próbálják összekötni és összeegyeztetni az életüket, például egy művész ember, aki az éjszakában éli az életét és egy hétköznapi, civil életet élő.”

Azt is elmondta, hogy mára már könnyebb lett minden, persze az idő a legjobb orvosság:

„Azt tudom mondani, hogy ha nem is rendeződött a kapcsolat, de az indulatok mindenképpen csitultak.

Ilyen távlatból már sokkal távolabbról tudja az ember szemlélni a történteket, önreflexiót gyakorol, átértékel, átgondol dolgokat.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása