SZÍNES

„Ilyen valójában a mennyország” – egy vezető agysebész szerint, aki kómába esett, és ott járt

A lehető legdrámaibb körülmények közt jött rá, hogy korábban tévedett.

Megosztom
Link másolása

Dr. Eben Alexander amerikai agysebész elmesélte, hogyan született újjá, miközben az orvosok épp azt mérlegelték, hogy lekapcsolják-e az őt életben tartó gépekről.

Az utolsó pillanatban, nem igaz?

A doki élete 2008 novemberében örökre megváltozott, amikor egy reggel brutális fejfájással ébredt. Bement dolgozni a virginiai Lynchburg General Hospitalba, de néhány órán belül kómába esett:

„A neokortexem, az agynak az a része, amely az összes gondolkodási folyamatot kezeli, ami emberré tesz minket, teljesen leállt”

- magyarázta.

Megállapították, hogy Alexander bakteriális agyhártyagyulladásban szenvedett, begyulladt a gerincvelője - és a túlélési esélyei a nullához közelítettek.

Az akadémikus, aki a Harvard Medical Schoolon tanított idegtudományt, rohamokat kapott, és az orvosok úgy döntöttek, hogy mesterséges kómába helyezik, hogy a szervezetének esélyt adjanak a felépülésre, bár a prognózis nem tűnt jónak.

„Mély kómában voltam, vegetatív állapotban, és az agyam minden magasabb funkciója kikapcsolt”

- olvasható A mennyország térképe című könyvében a Daily Mail szerint.

„A vizsgálatok semmilyen tudatos tevékenységet nem mutattak - az agyam nem rosszul működött, hanem teljesen leállt. De belül még mindig léteztem, dacolva a tudomány minden ismert törvényével”.

Alexander bevallotta, hogy munkája miatt szkeptikusan viszonyult azokhoz a betegekhez, akik azt állították, hogy testen kívüli élményeket, angyali találkozásokat éltek át, mivel úgy vélte, hogy az agy ezekkel a hallucinációkkal küzd meg a traumával.

„Aztán a lehető legdrámaibb körülmények között felfedeztem a bizonyítékot arra, hogy tévedtem”

- mondta az idegtudós. „Hét napon át, miközben abban a vegetatív kómában feküdtem, a tudatom utazást tett egy sor birodalmon keresztül, amelyek közül egyik rendkívülibb volt, mint a másik - olyan utazást, amely túlmutat a fizikai világon, és amelyet addig minden bizonnyal lehetetlennek ítéltem volna.”

Amit látott

Alexander elmagyarázta, hogy az orvosi feljegyzések a kómában töltött minden egyes percéről semmi jelét nem mutatják agyi aktivitásnak, ami azt bizonyítja, hogy amit átélt, az nem csak az elméjében bontakozott ki.

Miután belecsúszott a kómába, úgy érezte magát, mintha egy „primitív, ősi állapotban lenne, amely olyan érzés volt, mintha a földbe temetkezne” - de tudatában volt annak, hogy ez nem az a világ volt, amelyet ismer, mivel más entitásokat érzékelt, hallott és látott.

Alexander leírta, hogy mit látott:

„Miután eltelt egy hosszú idő, bár nem tudom megtippelni, hogy mennyi idő, egy fény szállt le lassan a magasból, amely élő ezüst és arany ragyogás csodás szálait vetette szét.

Ez egy kör alakú entitás volt, amely gyönyörű, mennyei zenét bocsátott ki, amit én Pörgő Dallamnak neveztem el.”

A fény úgy nyílt meg, mint egy hasadék a durva birodalom szövetén, és úgy érezte, hogy átmegy a hasadékon, fel egy buja és termékeny zölddel teli völgybe, ahol vízesések kristályos medencékbe ömlöttek.

Felhők voltak ott, mint rózsaszín és fehér pillecukor pamacsok. Mögöttük az égbolt gazdag sötétkék volt.

„Ez a világ nem volt homályos” - mondta. „Mélyen, áthatóan élő volt, és olyan élénk, mint a sült csirke illata, olyan káprázatos, mint a napfény csillogása egy autó fémszerkezetén, és olyan megdöbbentő, mint az első szerelem.”

Ez volt a paradicsom, és Alexander „egyre mélyebbre és mélyebbre” akart utazni benne.

A mennyországot úgy írja le, hogy „hatalmas, változatos és népes, mint a Föld”, de azt mondja, hogy ott „semmi sincs elszigetelve, elidegenítve vagy elszakítva”, és hozzáteszi: „Minden egy”.

Alexander kifejtette, hogy miközben magába szívta a hely puszta szépségét,

végül találkozott egy „végtelenül hatalmas” lénnyel, akit Omként emlegetett, és aki a vezetőjeként szolgált.

„Ő egy rendkívül gyönyörű nő volt, soha nem láttam még ezt a nőt. Nem tudtam, hogy ki ő. Mégis a jelenléte elég volt ahhoz, hogy meggyógyítsa a szívemet, és olyan módon tegyen egésszé, amiről nem is tudtam, hogy lehetséges. Az arca felejthetetlen volt.

Amikor rám nézett, olyan érzelmek sokaságát éreztem, hogy ha korábban soha semmi jó nem történt volna velem, akkor is az egész életemet csak a szemében lévő kifejezés miatt érdemes lett volna leélnem.

Ez nem romantikus szerelem volt. Nem barátság volt. Ez messze túlmutatott a szerelem mindenféle rekeszén, ami a Földön létezik. Anélkül, hogy ténylegesen megszólalt volna, tudatta velem, hogy mérhetetlenül szeretett és törődött velem, és hogy az univerzum egy hatalmasabb, jobb és szebb hely, mint amiről valaha is álmodhattam volna.”

Az újjászületés

Megnyugtatta Alexandert, hogy szeretik, vigyáznak rá és nincs mitől félnie - ami elmondása szerint „teljesen csodálatos élménnyé” tette a mennyei időszakát.

Közben a kórházban, míg egy hétig kómában volt és nem mutatta a javulás jeleit, az orvosok arra készültek, hogy lekapcsolják az életfenntartó berendezéseket - csakhogy aztán hirtelen magához tért.

„Egyszer csak kipattantak a szemeim, és visszatértem. Nem voltak emlékeim a földi életemről, de nagyon jól tudtam, hogy hol jártam”

- magyarázta. „Mindent újra kellett tanulnom: ki, mi és hol voltam. Napok, majd hetek alatt, mint a finoman hulló hó, úgy tért vissza a régi, földi tudásom.

Nyolc hétre rá teljesen visszatértek a korábbi tudományos ismereteim, beleértve a több mint két évtizedes, oktató kórházakban idegsebészként szerzett tapasztalatokat és tanulságokat.

Ez a teljes gyógyulás a modern orvostudomány minden magyarázat nélküli csodája maradt.”

Halálközeli élménye után az átélt dolgok miatt „más embernek” érezte magát, és különösen nehezen tudta kiverni az Omot a fejéből.

Minden világos lett, amikor a doktor, akit gyerekkorában örökbe fogadtak, négy hónappal később kapott egy levelet.

Alexander elmondta, hogy semmire nem emlékezett a születési családjából, és úgy nőtt fel, hogy nem tudta, van egy biológiai húga, Betsy. Csak akkor derült ez ki, amikor később elkezdte keresni a szüleit.

„De Betsy számára már késő volt: meghalt – mesélte Alexander. - Ez a történet arról szól, hogyan találkoztam vele újra – a mennyországban."

Egy rokona, akivel kapcsolatban állt, elküldött Alexandernek egy fényképet a húgáról, ami megerősítette a túlvilági élményét — Betsy volt az a nő, akivel találkozott.

„Amikor megláttam a képet, teljesen ledöbbentem – mondta Alexander. - Abban a pillanatban valami megváltozott bennem. Az a fotó volt az a bizonyíték, amire szükségem volt. Ez megkérdőjelezhetetlenül igazolta, hogy az élményem valódi volt.

Onnantól kezdve visszatértem a régi földi világomba, amit a kómám előtt elhagytam, de most már tényleg új emberként. Újjászülettem."

Alexander három könyvet írt az élményéről — A mennyország bizonyítéka, A mennyország térképe és Élet egy tudatos univerzumban —, miután teljesen meg volt győződve arról, hogy a túlvilág létezik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A kínai horoszkóp szerint ehhez a 3 csillagjegyhez a héten beköltözik a bőség
Ha létezik szerencsés csillagállás, ez a mostani az.

Megosztom
Link másolása

Ezen a héten a Ji King sikert jelző hexagramja a Mennydörgés a Föld fölött (#16), amely átvált a Föld a Hegy fölött (#15) formára. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az álmok nem válnak valósággá, ha nem teszünk erőfeszítést azért, hogy a gondolatokat és ötleteket tettekké alakítsuk.

A módszer rajtad múlik, számos út vezet a sikerhez. A legfontosabb, hogy kezdj bele, és ne hagyd abba.

A változó hexagram azt is tanítja, hogy biztosabb kis lépésekben haladni. A saját utad a tiéd, és ezen az úton találod meg a bölcsességet, ami segít további sikereket elérni, miközben haladsz előre.

Ha Nyúl, Sárkány vagy Disznó jegyű vagy, érdemes naplózni a pénzügyekkel kapcsolatos gondolataidat. Írd le céljaidat és az elkövetkező hetekre-hónapokra tervezett apró lépéseket.

1. Nyúl

A Nyúl számára ez a hét anyagi sikerrel kecsegtet, ami az elmúlt hónapok kemény munkájának gyümölcse. Végre eljött az aratás ideje.

A Nyúl pénzügyi sikereinek területei:

Azok, akik az oktatás területén dolgoznak – legyen szó általános iskolai tanárokról, egyetemi professzorokról vagy akár online kurzusokat, műhelymunkákat vezető szakemberekről – nagy előnyt élveznek ezen a héten. A kiadói iparban dolgozók szintén kedvező energiákra számíthatnak, akárcsak azok, akik türelmet igénylő területeken dolgoznak, például a művészet vagy az építészet.

Blokkok oldása:

A pénzügyi problémák leküzdésében a mentális és érzelmi állapotod is kulcsfontosságú. A pozitív megerősítések olyan rövid, pozitív állítások, amelyeket rendszeresen elismételsz magadnak (pl.

„Képes vagyok jól kezelni a pénzügyeimet” vagy „A bőség természetes része az életemnek”). Ezek célja, hogy erősítsék az önbizalmadat és a pozitív gondolkodásodat.

Próbáld meg elengedni a negatív érzelmeket, mint például a stresszt, a félelmet vagy az aggodalmat, amelyek akadályozhatnak abban, hogy tisztán gondolkodj és cselekedj. Ha sikerül pozitív érzelmi és mentális állapotot kialakítanod, az segíthet abban, hogy vonzóbbá tedd a jó lehetőségeket és megoldásokat az életedben.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Nyúl számára a vörös a héten szerencsés szín. Egyél vörös ételeket, például paradicsomot vagy vörös húsokat.

2. Sárkány

A Sárkány számára ez a hét tele lesz friss lehetőségekkel és esélyekkel arra, hogy újra befektesse a már megszerzett javakat, ezzel jövőbeli profitot biztosítva.

A Sárkány pénzügyi sikereinek területei:

Azok, akik a pénzügyi szektorban dolgoznak, különösen nagy előnyökre számíthatnak. Általánosságban pedig mindenkit arra ösztönöznek, hogy bölcsebben gondolkodjon a pénzéről és a befektetéseiről, beleértve a biztosításait is, hiszen ezek jelentős hatással lehetnek a hosszú távú anyagi sikerekre.

Blokkok oldása:

A pénzügyi problémák gyakran nemcsak külső tényezőkön múlnak, hanem azon is, hogy hogyan gondolkodsz a pénzről és a saját képességeidről.

Ha mentális akadályok vannak benned, például félelem a pénzügyi kudarctól, kételkedés a képességeidben vagy negatív gondolkodás, ezek meggátolhatják, hogy megtaláld a megoldásokat és továbblépj.

Ne hagyd, hogy ezek a belső félelmek vagy bizonytalanságok eluralkodjanak rajtad. Ehelyett ismerd el a jelenlegi helyzetedet, de közben maradj pozitív, és bízz abban, hogy képes vagy változtatni rajta. Ez az önbizalom és hit a saját erőidben segíthet átlendülni a nehézségeken, még akkor is, ha a körülmények jelenleg nem ideálisak.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Sárkány számára a héten a pala szürke a szerencsés szín. Egy ilyen színű öltöny viselése nemcsak az önbizalmadat növelheti, hanem pénzügyi sikert is hozhat.

3. Disznó

A Disznó számára ez a hét igazán gyümölcsöző lesz anyagi szempontból: minden, amit megérintesz, arannyá válik. Használd ki ezt a „Mídász-érintést”, hogy életed legjobb területein kamatoztathasd a sikert.

A Disznó pénzügyi sikereinek területei:

Akár hagyományos, akár nem hagyományos oktatási területen dolgozol, komoly előnyöket tapasztalhatsz. Általánosságban minden olyan területen anyagi sikerek várhatók, amely mély tudást és személyes magabiztosságot igényel.

Blokkok oldása:

Ha úgy érzed, akadályokba ütközöl, érdemes átgondolnod, kik vesznek körül. Azok az emberek, akikkel a legtöbb időt töltöd, jelentős hatással lehetnek rád – nemcsak a gondolkodásmódodra, hanem a pénzügyi döntéseidre is. Ez azt jelenti, hogy a környezeted hozzáállása és szokásai befolyásolhatják, hogyan viszonyulsz a pénzhez és a sikerhez.

Nem arról van szó, hogy mindenképpen „gazdag” vagy „szegény” emberekkel kellene körülvenned magad – ezek a problémák bárkit érinthetnek. Sokkal inkább arról, hogy

ne hagyd, hogy mások véleménye vagy viselkedése aránytalanul nagy hatást gyakoroljon rád, különösen, ha az eltér az értékrendedtől vagy a céljaidtól.

Ha tisztábban szeretnél látni, írd le a gondolataidat! Naplózás közben átgondolhatod, hogy miként befolyásolnak a körülötted lévők, és mit tehetsz annak érdekében, hogy a saját utadat járd, és elérd a céljaidat.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Disznó számára a zöld a héten szerencsés szín. Egyél zöldségeket, hogy összhangba kerülj a siker energiáival.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Ezt a három ételt soha ne melegítsd újra, ha jót akarsz magadnak!
Vigyázat, életveszélyes maradékok: ezeket az ételeket soha ne melegítsd újra!

Megosztom
Link másolása

Egy dietetikus szerint bizonyos ételek újramelegítése komoly egészségügyi kockázatot jelenthet – akár vesekárosodást, E. coli-fertőzést vagy lisztériafertőzést is okozhat. Harini Bala, a TikTokon népszerű dietetikus három olyan ételt emelt ki, amelyeket sokan szeretnek, de jobb, ha soha nem melegíted újra.

1. Spenót

A spenót sokunk kedvence, de Bala figyelmeztet: újramelegítve veszélyessé válhat. A spenót oxálsavat tartalmaz, ami nyersen ártalmatlan, de ha melegíted, kristályosodik és mérgezővé válik.

Nagy mennyiségben fogyasztva növeli a vesekövek kialakulásának kockázatát.

Ezenkívül a spenót nitrátokat is tartalmaz, amelyek újramelegítéskor nitritekké alakulnak, ezek pedig toxikusak. A nitritek a bélrendszerben lévő vegyületekkel kombinálódva fokozhatják a bélrák kockázatát.

A helytelenül tárolt vagy fagyasztott spenót lisztériafertőzést is okozhat, amely lázat, influenzaszerű tüneteket, fejfájást vagy akár görcsöket is kiválthat.

2. Tea

Nem étel, de sokan szeretnek újramelegíteni egy bögre teát. Bala szerint ez sem jó ötlet: a tea újramelegítésekor a benne lévő inaktív baktériumok újraéledhetnek, ami szintén egészségügyi kockázatot jelenthet.

3. Rizs

A rizs az egyik leggyakoribb újramelegített étel, de talán a legveszélyesebb is. A főtt rizs Bacillus cereus baktériumot tartalmazhat, amely hőálló spórákat termel. Ezeket az újramelegítés sem pusztítja el, és komoly ételmérgezést okozhatnak, például hányást, hasmenést és gyomorgörcsöket.

Bala szerint a rizs csak akkor melegíthető újra biztonságosan, ha két órán belül légmentesen lezárt edényben hűtőbe teszed. Ha viszont reggel főzöd meg, és csak este kerül a hűtőbe, már komoly esély van arra, hogy a Bacillus cereus elszaporodjon benne.

Ez a betegség a „sült rizs szindróma” néven ismert, és akár halálos kimenetelű is lehet.

Az újramelegített ételek, például rizs, tészta és burgonya fogyasztása komoly egészségügyi kockázatot rejthet, ha nem megfelelően tárolják őket. A maradékok varázsa tehát csak akkor működik, ha betartjuk a helyes tárolási szabályokat.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A szomszéd székről E.T. figyelte, halálra rémült az utas a repülőn - fotóval!
Ez a hátborzongató fotó felkavart mindenkit, aki megnézte.

Megosztom
Link másolása

Egy igazi, repülőgépen készült hátborzongató optikai illúzió kavarja fel épp a közösségi médiát, a felhasználók tömegei szerint a zavarba ejtő kép E.T.-re emlékeztet. Az egyik X-felhasználó bejegyzése, amely több mint 25,6 millió megtekintést ért el, igazi repülős rémálmokat idéz.

A képet közzétevő utas nem mondta meg hogy melyik járaton készítette a képet, ami valójában egy optikai illúzió.

A hátborzongató fotón egy utas látható fekete kapucnis pulcsiban, és hatalmas, fényes szemmel bámul a kamerába, miközben a stewardess italkocsit tol el mellette.

„Mi a francot keres ott egy földönkívüli?” – kommentálta megrémülve az egyik néző, míg egy másik hozzátette: „Mi a franc ez???”

„Én kiugrottam volna az ablakon!” – jegyezte meg egy harmadik. Közben az eredeti posztoló az E.T. című filmből ismert, takaró alatt rejtőzködő idegenhez hasonlította a félelmetes alakot.

Az éles szemű X-felhasználók azonban hamar megnyugtatták a többieket: a rejtélyes alak nem egy földönkívüli potyautas, hanem egy ember, aki fordítva vette fel a kapucnis pulcsiját.

Az óriási szem valójában egy fülhallgató az illető fülében - nézd meg most még egyszer a képet. Már látod?

„Ez egy ember, akinek a kapucnija hátrafelé van a fején, és a fekete folt, ami szemének tűnik, egy fülhallgató” – tisztázta egy felhasználó. Hozzátette:

„Olyan, mintha furcsán bámulna, de valójában az illető fejének oldala látható, a fülében egy fülhallgatóval, miközben a kapucni eltakarja az arcát.”

Azért elsőre tényleg ijesztőnek tűnik, nem?


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Kevés mellbevágóbb élmény van annál, mint amikor rajtakapod a férjedet, hogy hűtlenkedik a saját otthonotokban
Fájdalmas és gyomorforgató történetet osztott meg egy nő Redditen.

Megosztom
Link másolása

Szörnyű élményről számolt be egy nő Redditen. Amikor arra gyanakodott, hogy a férje megcsalja, az igazsága még annál is szörnyűbb volt, mint amit elképzelt - írja a The Sun.

Reddit-posztjában a névtelen felhasználó részletesen leírta, mi történt.

Nyolc éve van együtt a férjével, és öt éve házasok. Egy nap a nő a beteg édesanyját látogatta meg, és ő úgy tudta, hogy a férje a testvére születésnapját ünnepli meg.

Azonban a nő a tervezettnél korábban ment haza hogy meglepje a férjét. Nos, sikerült meglepnie. Amikor hazaért olyan hangokat hallott, ami intim együttlétre utalt.

20-30 perccel később a férje lejött az emeletről, és amikor meglátta a feleségét, elsápadt, dadogni kezdett, és bűntudatosnak tűnt. Pér perc múlva a férje testvére is megjelent, zavarban volt, és gyorsan távozott.

A nő észlelte, hogy a férje és annak testvére furcsán viselkedett, még el sem köszöntek. Amikor szembesítette férjét a különös helyzettel, a férfi először kitérő válaszokat adott, azután egy komplikált sztorit adott elő arról, hogy mit keresett náluk a testvére.

A feleség továbbra is gyanakodott, ezért kutakodott a férje telefonjában. A szókimondó üzenetekből összeállt a kép. De a férje még ezek után is azt állította, hogy ez csak amolyan testvérek közti viccelődés.

Azonban aznap este a férje összeomlott, és elárulta az igazságot. Beismerte, hogy "se veled, se nélküled" kapcsolatban áll a testvérével, és már több mint tíz éve tart köztük a viszony. A nő azt írta, most már érti, miért hidegült el tőlük a szüleik - mármint a férje szülei a saját gyerekeiktől.

Te mit tennél a helyében?


Megosztom
Link másolása