SZTÁR
A Rovatból

Hujber Feri bevallotta, kezet emelt párjára: „Az életem legsötétebb pontja volt”

Régebben sokszor állt drog behatása alatt, ami kihozta belőle ezt az „ősvadságot”.

Megosztom
Link másolása

Hujber Feri és párja, Krisztina a kamerák előtt is megmutatták, milyen heves a kapcsolatuk. Az október 14-én induló Nyerő Páros sztárpárshow beharangozó videójában is látható egy jelenet, ahogy Feri súlyos kijelentést tesz párja előtt, aki csak könnyes szemmel figyeli a történéseket.

„Ha ezt fogod tovább csinálni, inkább ne legyél a párom!”

– vágja Krisztina fejéhez.

Hujber Feri a Hot! magazinnak is elárulta, nem ez volt az első alkalom, hogy veszekedtek, sőt volt már, hogy jobban eldurvult a helyzet.

„Az életem legsötétebb pontja az volt, amikor egy veszekedés során pofon ütöttem Krisztinát.”

A celeb elmondása szerint, mikor még Angliában élt, sokat füvezett, mivel ott ez jobban elfogadott volt. Bár a marihuána a legtöbb emberre nyugtató hatással van, belőle indulatokat, erőszakosságot váltott ki. Akkoriban sokat veszekedtek párjával, és ahogy ő fogalmaz, egyfajta „ősvadság” lett rajta úrrá.

„Rögtön visszakaptam. De akkor ott eldöntöttem, hogy ezt azonnal abbahagyom. Ez volt a mélypont, ahonnan elindultam fölfelé.”

– tette hozzá Feri, aki azóta pszichiáter segítségét is kérte, hogy újra megtalálhassa önmagát.

Via


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Lánya esküvőjén jelent meg Michael Schumacher – Először látták a baleset óta
A gyönyörű ara képet is posztolt a nagy napról.

Megosztom
Link másolása

Michael Schumacher 11 év után először mutatkozott nyilvánosan a súlyos síbalesete óta – írta meg a Szeretlekmagyarország is.

A Schumacher család fokozottan védi magánéletét, mióta a hétszeres Forma-1 világbajnok 2013-ban egy síbaleset során súlyos agysérülést szenvedett, mely egész életét megváltoztatta.

A Metro értesülései szerint csak három közeli családtag és egy orvosokból álló csapat lehetett a versenyző közelében a legkritikusabb időszakban. Az utóbbi 11 évben csupán találgatások láttak napvilágot arról szólóan, hogy hol tart a felépülésben az 55 éves versenyző.

A hatalmas titkolózás után végre új információk láttak napvilágot Schumacher hogylétéről. A hétvégén ugyanis esküvő volt a családban.

Schumacher lánya, a 27 éves Gina-Marie mondta ki a boldogító igent szerelmével Iain Bethke-vel, a család négyhektáros mallorcai luxusvillájában.

A meghitt szertartáson a hírek szerint az örömapa is részt vett, ám erről a vendégek nem készíthettek képet. Értesüléseink szerint szigorúan megtiltották, hogy telefont vigyenek magukkal és fotózzanak, videózzanak.

Az eseményről eddig egy képet láthattunk, melyet a büszke ara osztott meg Instagram-oldalán. A fotón Gina újdonsült férje mellett pózol:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Majka ledöbbent: Váratlanul szembetalálta magát egy meghatározó férfivel felesége múltjából
Az X-Faktor színpadán jelent meg a férfi, akit nem is akármilyen kapcsolat fűz Majoros Hajnalkához.

Megosztom
Link másolása

Majka még nem is sejtette, ki az a személy, aki előtte áll az X-Faktor színpadán, mikor a férfi kisétált a közönség elé.

Pápai Joci világosította fel, hogy a férfi nem más, mint Ronnie, aki anno igen közel állt Majka feleségéhez, Dundikához.

„Petike, egy információt meg kell, hogy osszak veled. Ennek a fiúnak van a kedveseddel egy közös dala”

– mondta Joci, ám Majka továbbra is csak teljes sokkban nézett maga elé, köpni-nyelni sem tudott.

A Story információi szerint Dundika, azaz Majoros Hajnalka énekesként próbálgatta szárnyait, mikor kiadta a Csak rázz fel című dalát, melyben Ronnie is szerepelt rapperként.

„Veled van a Hajninak az a dala?”

– döbbent végül rá Majka, hogy kivel is áll szemben. A rapper arckifejezéséből mémet lehetne gyártani, annyira kiült az arcára az őszinte döbbenet.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Angelina Jolie nem semmi arckifejezéssel dedikált egy Brad Pittes plakátot
Ne csodálkozzon az, aki a színésznő exférjének képét dugja az orra alá.

Megosztom
Link másolása

Bár Brad Pitt és Angelina Jolie házassága zátonyra futott, a rajongók még mindig imádják közös filmjüket, a Mr. és Mrs. Smith-t.

Valaki úgy gondolta, hogy remek alkalom volt a hétfő esti New York-i Filmfesztivál arra, hogy a 2005-ös akciófilm plakátját dedikálásra nyújtsa a színésznőnek.

A Page Six hozott le fotókat Angelina Jolieról, amint eleget tett a kérésnek, és aláírta a Brad Pittet is ábrázoló papírt.

A színésznő úgy festett, mint aki épp a jégkirálynő castingján van.

Az ember szinte várja, hogy a rezzenéstelen, már-már sztoikus arc egyszer csak a Tomb Raiderből ismert, szemöldöke felemelésével kérdővé váló arccá válik, de végül marad a hűvös, ám beszédes tekintet.

Úgy tűnt, a plakáton szereplő Brad Pittre rá se néz,

csak akkurátusan teljesíti a saját arcképe mellett aláírást, és halad is tovább. A fotók ide kattintva tekinthetők meg.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Christina Aguilera már csontsovány, aggódnak érte a rajongói - videóval
Az Ozempic botrány közepette nem volt túl bőbeszédű, de minden eddiginél vékonyabb az énekesnő, az arca betegséget sugároz.

Megosztom
Link másolása

Christina Aguilera brutális fogyása már hónapok óta téma, most viszont már elért egy olyan kritikus határt, ami aggodalomra ad okot.

Az énekesnő nem csak vékony lett, hanem csontsovány, arca pedig hihetetlen mértékben beesett és kifejezéstelen.

Egy rajongó által készített rövid videó borzolja most a kedélyeket, amelyen a 43 éves popikon szerepel egy pénteki rendezvényen, ahol a Barry edzőtermet és a 25. éves albumát népszerűsítette. A közösségi médiában vírusként terjedő videón az énekesnő drámai átalakulásának eredménye sokkolta a rajongókat a Daily Mail szerint.

A kommentelők aggodalmukat fejezték ki az extrém fogyás miatt.

Míg egyesek a védelmére keltek, és azt írták, Aguilera néhány kivételes időszaktól eltekintve mindig is vékony volt, mások azt írták, hogy ez a valaha volt legvékonyabb formája. Szerintük

az énekesnő túl messzire ment az Ozempic használatában,

és már egészségügyi problémákra utaló jeleket is látnak a felvételeken.

A nagy fogyást sokan a cukorbetegeknek kifejlesztett Ozempic használatának tulajdonítják, ezt az információt a sztár azóta sem erősítette vagy cáfolta meg.

A pletykák szerint arcplasztikán is átesett.

Többen megkérdőjelezik azt a felvetést, hoyg a fogyás Aguilera elhivatott edzőtermi életstílusának köszönhető.

@christinamariaguilera Christina Aguilera surprising fans at a Barry's workout class in WeHo to celebrate the 25th anniversary of her debut album. #christinaaguilera #xtina #iconic #popculture #2000s #00s #y2k #genieinabottle ♬ original sound - Nothing but Nostalgia✨


Megosztom
Link másolása