SZTÁR

Hoppá: Rúzsa Magdi dalait játsszák a legtöbbet a rádiók a magyar előadók közül!

Ő vezeti a rádiós toplistát.

Megosztom
Link másolása

103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig.

Többek közt ezt írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a májusban közreadott kutatásából.

A kutatásban a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálták, ebből kiderült, hogy ki a legtöbbet játszott előadó a magyarországi rádiókban, és melyik volt a 2023 legsikeresebb hazai, illetve külföldi slágere.

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott előadó Rúzsa Magdolna volt.

A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a szerzeményeiket, de megjelentek olyan előadók is, akik nem napjainkban, hanem még a XX. században tűntek fel: a Bikini, Demjén Ferenc, az LGT és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla.

A 2022-es évhez képest Azahriah lépett a legnagyobbat előre a listán a magyarországi rádiók kínálatában: a 171. helyről a 20. helyre került.

A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar-szerzeményt, az Úristent, ami még 2022-ben jelent meg. Már 2022-ben is ez lett az év dala, közel ugyanennyi lejátszást produkált.

A lista csupán a hazai rádiókról ad képet. A Spotify és Youtube-lejátszások alapján egészen biztosan más előadó foglalná el az első helyet.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elköltözik Marsi Anikótól az egyik fia - komoly oka van a súlyos döntésnek
Palik Vilmos döntött úgy, hogy változásra van szükség.
Sassy - sassy.hu
2024. június 17.


Megosztom
Link másolása

A tervek szerint nem csak édesanyjától költözik el Palik László és Marsi Anikó Vilmos nevű fia, de az országból is. A döntés mögött komoly ok áll:

Magyarország helyett inkább Írországban szeretné tölteni egyetemi éveit a fiatalember.

Pedig édesanyja úgy tervezte, hogy a felújított, nagy, kétszintes házukban a fiaival együtt él majd (és természetesen a férjével), de az egyik fiú már egészen biztosan más terveke dédelget. Ezt írta erről a Story magazin:

„Pár napon belül kiderül, hogy felvették-e egy ­írországi egyetemre. Ismerve a tudását és a szorgalmát, biztos vagyok benne, hogy szeptembertől már kint tanul majd.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Új, szívmelengető képet készített Vilmos hercegről és a gyerekeikről Katalin - megtörtek egy őrsi tradíciót
Ilyen képet még nem láttál Vilmosról és a három gyerekről!

Megosztom
Link másolása

Vilmos hercegről és három gyerekéről készült kép megmutatta, mennyire eltávolodott a család a királyi hagyományoktól.

A Katalin által készített, eddig soha nem látott fotón Vilmos herceg a 10 éves György herceget, a 9 éves Sarolta hercegnőt és a 6 éves Lajos herceget fogja át védelmezően. A képet Norfolkban lőtte Katalin a múlt hónapban.

A gyönyörű fotót, amelyen a trió a napsütéses tengerparton látható, a Kensington-palota Instagram-fiókjára töltötték fel tegnap.

A három gyerek imádnivaló szöveget is mellékelt: „Szeretünk téged, papa. Boldog apák napját. G, C & L", és

ez az első üzenet a gyerekektől, amelyet a palota hivatalos közösségi oldalán tettek közzé.

A képen jól látszik, hogy Vilmos herceg mennyire gyakorlott apa, milyen közel áll a gyerekeihez. Védelmező szerepet tölt be, mindkét karjával körbeöleli őket, mintha a szárnyai alá rejtené a gyerekeket, megvédve őket mindentől.

Sarolta apuci kislányaként bújik hozzá, az apja felé hajol, és átkarolja annak derekát. György és Lajos inkább azt akarják mutatni, hogy ők már nagyfiúk.

A képről nem csak az süt, hogy a hercegi család tagjai mennyire közel állnak egymáshoz, hanem az is, hogy Vilmos herceg szakít a királyi hagyományokkal, hiszen sokkal szorosabb kapcsolatot ápol a gyermekeivel, mint a apja, nagyapja és a család korábbi tagjai.

Míg Károlyt és Fülöpöt is mindig formálisan, öltönyben, akár zsebre dugott kézzel mutatták a fiaikkal közös felvételeken, addig Vilmos laza, informális és nagyon is kézzelfogható apa akar lenni.

Úgy tűnik, sikerül is neki.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Szétsavazták a kommentelők Victoria Beckham posztját, melyben az apukáját köszönti
Victoria Beckham megmutatta imádott szüleit, de nem azt a reakciót kapta válaszul, amire számított.

Megosztom
Link másolása

Minden úgy indult, mint egy kedves apák napi köszöntés. Victoria Beckham kitett három fotót, melyen a szülei láthatók.

Volt, amin ő is rajta volt, máson a lánytestvére (aki eléggé hasonlít arra a nőre, aki Victoria lehetne, ha nem műtteti szét magát).

Ezt írta a kép mellé: „Apuci, nagyon szeretlek xxxx boldog apák napját ❤️❤️❤️ ”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által megosztott bejegyzés

Eddig minden szép és megható. Még el is nézelődhetnénk a képeken, megállapítva, hogy a híres énekes egyik szülőjére sem hasonlít igazán. Csakhogy ott vannak a kommentek.

A rajongók egyszerűen nem bírták szó nélkül, és ahelyett, hogy szótlanul szívecskékkel halmozták volna el a posztot, elkezdtek kommentelni.

„Ő még minidg azt a Rolls Royce-ot vezeti?” - tette fel a kérdést az egyik követő, utalva Victoria sztorijára, hogy ő, a munkásosztálybeli lány Rolls Royce-szal járt iskolába, mert az apja azzal vitte.

„Boldog Apák Napját a munkásosztály pátriárkájának!”

- írta egy másik hozzászóló, egyértelműen a félresikerült önvallomásra utalva.

„Ő az az egyszerű fickó, aki a Rolls Royce-t vezeti! Boldog apák napját!”

- tette hozzá egy harmadik hozzászóló.

De volt, aki látszólag megkönyörült Victorián, és csak ennyit írt: „Hűha a húgod is gyönyörű! ”

A történet előzménye a következő: David és Victoria az október óta elérhető BECKHAM című Netflix-sorozatukban elég komoly betekintést engedtek házasságukba és szerelmük hajnalába, a családi életükbe valamint David focista karrierjébe.

Az egyik legviccesebb pillanat az volt, amikor Victoria azt ecsetelte, hogy munkásosztálybeli családból származik. Erre David azonnal rávágta, hogy az apja egy Rolls-Royce-ban vitte a lányt iskolába.

A jelenet így zajlott:

Victoria az interjúban komolyan arról beszél, hogy honnan indultak: „Mindketten nagyon keményen dolgozó családból származunk, nagyon munkásosztálybeliek vagyunk.”

Az interjút a másik szobából hallva David erre bedugta a fejét az ajtón, és beleszólt:

„Légy őszinte!”, mire Victoria feldúltan válaszolt: „Őszinte vagyok!”

David ezután megkérdezte őt: „Milyen autóval vitt apád az iskolába?”

Felesége meghökkenve kereste a szavakat: „Szóval az apám…”, de a férje félbeszakította: „Csak egy válasz kell!”

Posh visszavágott, hogy ezt nem egy egyszerű megválaszolni, de David újra megkérdezi tőle, hogy milyen volt az autó.

„Attól függ, de igen, a 80-as években apámnak volt egy Rolls-Royce-a!” - bökte ki végül Victoria. Mire David: „Köszönöm”, és elment.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk