Hoppá! Patai Anna versenyzőként lép az X-faktor színpadára - vágyott arra, hogy „ezt az élményt felnőtt fejjel újra átélhessem”
Van az a pillanat, amikor az ember bekapcsolja a tévét, és hirtelen úgy érzi, eltévedt az időben. Szombat este az RTL X-Faktorában épp ez történik majd: a színpadon ugyanis újra felbukkan Patai Anna, aki annak idején még kisgyerekként énekelte bele magát az ország szívébe. Csakhogy most nem vendégként jön, nem egy aranyos nosztalgiafellépés erejéig – hanem versenyzőként.
Mert Patai Anna felnőtt. Tapasztalt, és úgy döntött: újra beáll a sorba, de ezúttal már nem kislányként, hanem énekesnőként.
– mondta a Blikknek.
A döntés mögött nemcsak egyfajta zenei önvizsgálat, hanem egy friss nemzetközi élmény is áll:
„Nemrég Japánban vettem részt egy énekversenyen, ami szintén nagyon izgalmas tapasztalat volt. Az pedig plusz motivációt adott, hogy énekesnőként még több oldalamat megmutathassam, és a zenémmel akár szélesebb közönséghez is eljussak. Így amikor megláttam, hogy az RTL reklámozza az X-Faktort, egy hirtelen ötlettől vezérelve én is beadtam a jelentkezésemet.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem mellesleg közben lett egy egyéves kisfia is, akit Bencének hívnak, szóval a zenei újrakezdés nem csupán egyéni döntés, hanem komoly logisztikát is igényel.
Emiatt teljesen nyugodt szívvel tudom rájuk bízni, amíg a zenével kapcsolatos elfoglaltságaimat intézem, hiszen tényleg olyan érzés, mintha én magam vigyáznék rá, és ez anyaként rendkívül fontos számomra” – tette hozzá.
A felkészülés komoly volt, a kiválasztott dal pedig nem egy random rádiósláger:
„A dal kiválasztása számomra is kardinális kérdés volt, mert olyan számot szerettem volna előadni, amely közel áll hozzám, ugyanakkor a mentorok tetszését is elnyerheti.
Ami a lámpalázat illeti – meglepően higgadt volt:
„Szerencsére az egészséges izgalmon túl nem volt bennem plusz feszültség a szerepléssel kapcsolatban, nem éreztem úgy, hogy nekem jobban kellene bizonyítanom a zsűri előtt, mint bárki másnak. Így teljes mértékben ki tudtam élvezni a pillanatot, és remélem ezt a nézők is átérzik majd” – mondta, azzal a mosollyal, amit a tévénézők már gyerekkora óta ismernek.
Most viszont nem az a kérdés, emlékszünk-e még rá. Hanem az, hogy készen állunk-e újra drukkolni neki.