SZTÁR

Hiába adták el örök szűzként, kiderült, hogy Britney Spears már 14 éves korában szexelt

Mindenki azt hitte, hogy Justin Timberlake volt neki az első, de ez a teória most megdőlt.

Megosztom
Link másolása

A héten megjelent Britney Spears memoárja, ahol kendőzetlenül beszámol minden vele történt eseményről, kellemetlenségről, megpróbáltatásról.

Így derült ki az is, hogy habár abban az időben az egész világot a posztár szüzessége izgatta, valójában az a hajó már régen elúszott.

„Tekintettel arra, hogy annyi tizenéves rajongóm volt, a menedzsereim és a sajtó emberei sokáig próbáltak örök szűzként beállítani - nem törődve azzal, hogy Justin [Timberlake] és én együtt éltünk, és már tizennégy éves korom óta szexeltem”
- írja a most 41 éves Britney szexuális tapasztalatairól a könyvben.

„Miért dolgoztak a menedzsereim olyan keményen azon, hogy azt állítsák, hogy még a húszas éveimben is valamiféle fiatal szűz lány voltam? Kinek a dolga volt, hogy szexeltem-e vagy sem?”

Britney azt is leírja, hogy karrierje elején borzasztó nyomasztó volt számára, amiért a fél világ az ő szexuális élete körül forgott.

Majd Oprah Winfreyt idézi dicsérve, aki azt mondta neki, hogy „a szexualitása senki másra nem tartozik.”

Más korabeli popsztárokkal együtt, mint például Christina Aguilerával és Jessica Simpsonnal együtt Britney is úgy találta, hogy szüzessége országos vitatéma lett. Így persze több interjú alkalmával is előkerült a kérdés, és nem is a popsztár, hanem Justin árulta el, hogy ők bizony szexeltek annak ellenére, hogy azt állították sokáig, várnak majd a házasságig.

2002-ben például Timberlake egy reggeli beszélgetőműsorban vendégeskedett, ahol ma már elképzelhetetlen stílusban kérdezték meg tőle, hogy történt-e köztük valami.

„Justin Timberlake itt van a házban, és csak egy kérdést szeretnék feltenni neki - megdugtad Britney Spears-t? Igen vagy nem? Gyerünk már, haver!”
- kérdezte Troi "Star" Torain a zenészt.

„Ó, ember” - mondta Timberlake kínos nevetéssel, majd hozzátette: „Oké, megtettem!”

Egy másik, Barbara Waltersnek adott 2002-es interjúja során a műsorvezető szintén megkérdezte Justint, hogy ő és Britney betartották-e az ígéretüket miszerint várnak a szexszel a házasságig, mire a férfi nevetve azt válaszolta: „Persze.”

De ugyanebben az évben Britney is bevallotta, hogy szexelt már, bár akkori állítása szerint mindössze csak egy emberrel:

„Egész életemben csak egy emberrel feküdtem le. Két évvel a Justinnal való kapcsolatom után mondom el, azt hittem, hogy ő az igazi. ... De tévedtem! Nem gondoltam, hogy el fog menni Barbara Walters műsorába, és elárul engem.”

Ez, illetve az a tény, hogy tudjuk, Justin teherbe is ejtette Britney-t, de mivel nem akart apa lenni, elvetették a gyereket, egészen más képet fest az énekes-színészről.

A PEOPLE számára Britney most elmondta, hogy memoárjával küzd azért, hogy más emberek is átvegyék az irányítást a saját életük felett.

„Az elmúlt 15 évben, sőt, még a karrierem kezdetén is hátradőltem, miközben az emberek beszéltek rólam, és elmesélték helyettem a történetemet. Miután kikerültem a gondnokság alól, végre szabadon elmondhattam a sajátomat anélkül, hogy az következményekkel járna az életemet irányító emberek miatt.”

Mi drukkulunk neked Britney, itt az ideje, hogy boldog legyél!

Forrás: People


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Házasság első látásra Judit korábban nyíltan flörtölt Krausz Gáborral, nem érdekelte, hogy már foglalt
Szerette volna Gáborral megnyerni a Séfek séfét, dxe nem jött össze. Nem nyertek.

Megosztom
Link másolása

A Házasság első látásra idei évadának egyik szereplője Fecső Judit, aki a műsorban Szolnoki Szabolccsal kötött házasságot.

Kiderült, hogy Judit korábban egy másik tévéműsorban is megjelent.

A Séfek séfe ötödik évadában versenyzett, nem titkolta, hogy Krausz Gábor bejön neki és még az sem igazán zavarta, hogy a séfnek párja van - akkor már Mikes Annával járt. Amikor Krausz Gáborról volt szó, Judit megkérdezte, hogy de a párja, nem a felesége, igaz?

Juditról anmnyit lehet még tudni, amit elmondott magáról.

Imádja a luxust, szeret utazni, és a kedvenc helye Dubaj. A Séfek séféről pedig at mondta annak idején:

"Gáborral kellene megnyernem a műsort, mert ő még sosem nyert, és itt az ideje. Gábor, megnyerjük!"

Nem nyerték meg.


Megosztom
Link másolása