INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Harsányi Gábor: „A mai rohanó világban én mindent követek, mert minden érdekel”

Harsányi Gábor szerepeivel belopta magát a nézők millióinak szívébe. A 79 éves színész legendának a napokban is színházi fellépése volt, mert vallja: nincs megállás.

Megosztom
Link másolása

Harsányi Gábor elképesztően energikus, sugárzik belőle az aktivitás. A színész elárulta, hogy ebben nagy munka van, hiszen próbál fitten és egészségesen élni, ahogyan ő fogalmazta „egyben tartani” magát:

„A magas életkorom miatt elég ijesztő amit már látok magam körül, hogy a pályatársaim sorra elmennek az életből. Sokan titkolják a betegségüket, nem mondják el, és egyszer csak nem hívnak többé. Ha egyszer elromlik egy alkatrész bennünk, ami nem cserélhető, akkor lehet nincs tovább.”

Fekete öves karatés, minden nap edz

„Minden reggel beállok a zuhany alá, hideg-meleg vízzel kezdem a napot, ez ébreszti fel a fizikumomat. Ha ez meg van, akkor már bírom a többit..”

Egy forgatáson - a Fiúk a térről - kellett megtanulnia karatézni 1968-ban. Fiatal pályatársaival együtt, mint Bujtor István, Huszti Péter, Kovács István, Darvas Iván egy verekedési jelenethez kaptak leckéket egy karatemestertől. Harsányi Gábor akkor szeretett bele ebbe a sportba.

„A karate az életem része, bár én nem megyek a tatamira verekedni, hanem az úgynevezett katákat, formagyakorlatokat végzem.

Ezek több szempontból is jók, mert elősegíti a befelé fordulást, az elfogadást, az alázatot, és nyugalmat ad. Minden nap egy órát edzek, ma már ennyi elég nekem.”

„Minden nap egy órát edzek, ma már ennyi elég nekem”

Elárulta, hogy pechére a váratlan helyzetek miatt mindig izgulós volt, és ilyenkor az egekbe szökik  a vérnyomása. Ezért gyakran a fellépései előtt is használta a karatés légzőgyakorlatokat. Meggyőződése, hogy ez az energia ami kialakul benne ilyenkor, szétterjed a nézőtéren és a színpadon, ami sokban hozzájárul ahhoz, hogy a közönséget le tudja kötni.

„Azt figyeltem meg, hogy azok a színészek akik izgulnak, jobban rákapcsolódnak a közönségre. Segít az alakításban, és az átalakulásban is hasznos dolog.”

A szerepek befolyásolták az életét

„Több száz tévés filmben és rengeteg színdarabban szerepeltem, nagyon sok örökre a szívemben maradt. A szerepeim nem változtattak meg, de befolyásolták az életemet, hiszen boldoggá tettek, és további sikerekre, szép dolgokra ösztönöztek. Számtalan jelenet megmaradt bennem, ahogy felvettük, ahogyan történtek dolgok. Például a korábban említett Fiúk a térről-ben, Bujtor Istvánnal volt egy pofozkodós jelentem. Pista a testvéremet alakította, pékek voltunk. A jelentben meg kellett vernie, ezért lekevert egy hatalmas pofont. Nekem a jelenetben elő kellett kapnom a vita hevében dühösen egy kést és egy lisztes zsákba kellett belevágnom.

Ez balul sült el, mert a kés a combomba pattant. Emlékszem ekkor már nagyon fáradt voltam, mert vagy ötször vettük fel a pofozós jelenetet, ami élesben ment. El lehet képzelni, amint a Bujtor a hatalmas kezével lekevert egyet.

Mindenesetre a  forgatás a baleset miatt leállt, szerencsére megúsztam pár öltéssel.”

„A színpadi szerelem is ilyen maradandó szép emlék – mondja Harsányi Gábor. - A fiatal színészek, ha szerelmespárt játszanak általában szerelembe esnek. A kapcsolatuk forróbb lesz, ez gyakran megesik. Ezért is veszélyes színésszel házasodni” - mondja nevetve. - „Például imádtam Almási Évát, akit nagyon megszerettem egy darabban, szerencsére a férje, Balázsovits Lajos ezt nem vette zokon, különleges házasság volt az övék.”

Így folytatta az emlékezést az idős művész:

„Túl szerény vagyok, nem voltak sztárallűrjeim, ma már tudom, hogy ez hiba volt.

Ezen a pályán sokkal rámenősebbnek kell lenni, többet kellett volna magamat promotálni. Sajnos ez nekem sohasem ment,

én túlzottan szerény ember vagyok, pedig rengeteg sikert elértem. Mindig nagyon élveztem és elismertem a kollégáim tehetségét, én csak így tudok játszani.”

Híres filmjei és díjai önmagukért beszélnek

Harsányi Gábor legismertebb filmjei a Palacsintás király, az Egy óra múlva itt vagyok, a Bors, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Linda, az Angyalbőrben és még sorolhatnánk, megannyi színpadi és szinkronszerep amiért díjak sokaságát kapta meg. Magyar Filmkritikusok Díja (1973), Jászai Mari-díj (1973), SZOT-díj (1975), Jászai Mari-díj (1987), Magyarország Érdemes Művésze díj (2011), Budapestért díj (2016), a Magyar Érdemrend tiszti keresztje (2018), Kossuth-díj (2021).

 

Gyereket nem jó ötlet a forgatásra vinni

„A feleségem képzőművész, 50 éve élünk együtt, nagyon szerencsés a házasságunk. A színészi pálya nagyon göröngyös, ebben folyamatosan kell egy támogató háttér. A családot nem egyszerű megoldani. Három gyerekünk van, mindenben támogattam őket, nagyszerűen helytállnak az életben.

A színész szombat-vasárnap nincs otthon, mert szórakoztatni megy. Ha meg otthon van az a baj, mert gyakorol, elmélyül, szeret kikapcsolni, szinte magának él. Nehéz jól összeegyeztetni ezen a pályán a családot.

Van aki azt mondja: vagy család, vagy karrier. Van ebben igazság, de mégis a család egy tartóerő, ami értékes és hosszútávon biztonságosabb is.

Háromból két gyermekével

Én szerettem úgy dolgozni, hogy van családom, de akkor tudok teljesen elmerülni a feladatomban mégis, ha magamban vagyok. Ha nagy ritkán elvittem a gyerekeimet a forgatásra, az egyik szemem mindig rajtuk volt. Szerintem nem jó ötlet, mert elvonja a figyelem egy részét.”

Szállóige lett, az Egy óra múlva itt vagyok!

„A színház és a színművészet, a mindenkori jelennek a művészete. Amint vége a darabnak, talán egy emlék lesz, aztán elmosódik, eltűnik. Amiről nem készül felvétel, film, az nincs is. Sajnos a mai gyerekeknek a Bodrogi Gyuszi a Süsü, a sárkány, a Sinkovics Imre a Törpapával maradt fenn. Engem a Palacsintás királlyal, vagy a Láng Vincével azonosítanak be.

Híres szerepeinek egyike: Láng Vince, az Egy óra múlva itt vagyok című sorozatból
A mai világgal lépést kell tartani. Ha nem, úgy lemaradsz, el is feküdhetsz az út mellett. Állandóan figyelni kell a fiatalságot, az új dolgokat. Még akkor is, ha az ember közvetlenül nem tud beleavatkozni.”

Szóba került a mesterséges intelligencia is: „Elképesztő dolgokra képes az AI, de szerintem nem fogja megszüntetni a hús-vér embert, mert a szeme üres. Az is jelent valamit, amit nem tudunk belőle kiolvasni, azt, hogy nincs benne a lélek. Bár tagadhatatlan, hogy nagyon sok mindenre jó, például újra felidézhető vele Michael Jackson koncertje, ami hologrammal készült.

Aztán itt van a TikTok jelenség, ami szerintem figyelmeztetés egy mai művésznek. Azt üzeni, hogy a gondolatokat minél tömörebben kell előadni. Az ötleteket, történéseket, röviden kell vágni, hangulatokban kell tartani, úgy hogy az egész mondanivaló összeérjen egyben, világosan szóljon. Szerintem ez nagyon izgalmas, valami ilyesmi kell a színművészetben is a játékhoz.”

Ha most azt hinnénk, hogy mindezt a gyerekeitől, vagy a fiataloktól hallja csak, tévednénk. Harsányi Gábor maga is követi ezeket az alkalmazásokat:

„A mai rohanó világban én mindent követek, mert minden érdekel. Nem lehet elhanyagolni a történéseket, nem szabad megsértődni, sem betokosodni. Nem szabad elismerni, hogy megöregedtem. Az kiülne az ember arcára, ha valaki már egy öreg bácsi. Még nem akarok elmenni nyugodni” – mondja nevetve. - „Tehát itt vagyok és figyelem a világot, ami nagyon érdekes, mindig rácsodálkozom.”

Alkot és tervezi a jövőt

Ha kérhetne valamit a jó tündértől, nem gondolkodna sokat:

„Mivel maximalista vagyok, ha lehet, azt kérném a sorstól, hogy az off Broadway darabjaim bekerüljenek a kőszínházba.

Életem forgatókönyvéből is szeretnék még egy filmet. Valamint megírtam a folytatását, a Jó estét nyár jó estét szerelemnek. Ebben  a főszereplő 40 év elteltével tér vissza, kijön a börtönből és belecsöppen a XXI. század digitális világába. A főszerepet saját magam játszanám el, a forgatókönyv is elkészült hozzá. Ha ezek közül valamelyik megvalósulna még, akkor örökké boldog leszek.”

Harsányi Gábor tehát nem pihen, tele van tervekkel. Most jelent meg legújabb könyve, a Fecsegő Kulisszák. Ez tartja most izgalomban, és a sok kedves üzenet, amivel Facebook rajongói körbe veszik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása