SZTÁR
A Rovatból

Harry hercegéknél vigasztalódik Brooklyn Beckham - új közös ellenségük lett: a szülők

Harry és Meghan beszálltak a Beckham-család drámájába.

Megosztom
Link másolása

Miközben a Beckham-családban lassan már csak a kutya nem posztol passzív-agresszív üzeneteket Instagramon, Sussex hercege és hercegnéje a tőlük megszokott módon oldják meg a helyzetet: meghívták Brooklyn Beckhamet és feleségét, Nicola Peltzet egy kis „csendes luxus” vacsorára montecitói otthonukba – természetesen válogatott vendégkörrel.

Úgy tűnik tehát, hogy Harry herceg és Meghan Markle hivatalosan is részesei lettek a Beckham-család egyre látványosabb konfliktusának.

„Intim hangulatú volt a találkozó, de rajtuk kívül volt több vendég is, például filmes vezetők” – mondta az informátor a lapnak, aki hozzátette:

„Brooklyn és Nicola remekül érezték magukat, Harry és Meghan különösen kedves, figyelmes és nagylelkű volt velük.”

Ehhez tegyük hozzá, hogy nemrég ugyanez a kedvesség és figyelmesség még a Beckham-szülőknek járt, csakhogy azok Meghan stílusa és Harry könyve után lezárták ezt a barátságot. Talán pont ezt igyekszik most megbosszulni a hercegi pár.

Az összejövetel idején már hetek óta tele a bulvársajtó Beckhamék családi drámájával, különösen Brooklyn és Nicola, valamint David és Victoria Beckham közötti feszültséggel.

Brooklyn és felesége nem ment el David Beckham 50. születésnapjára rendezett két nagyszabású bulira sem – sem a londoni, sem a miami eseményen nem voltak ott.

Egy, az ügyhöz közel álló forrás szerint azonban a montecitói vacsora időpontja nem szándékos fricska volt, hanem csak véletlen egybeesés.

A The Sun bulvárlap szerint Harry herceg azonban „teljes mértékben tisztában van” Brooklyn helyzetével, és támogatását fejezte ki neki, mivel

állítása szerint ha valaki, akkor ő pontosan tudja, milyen érzés családi konfliktusokban élni:

„Harry határozott támogatását ajánlotta Brooklynnak, mint olyan ember, aki hasonló családi konfliktusokat élt már át.”

Ugyanez a lap arról is írt, hogy Meghan Markle és Harry „nagyon együttérzőek és kedvesek voltak”,

Meghan és Nicola pedig gyorsan megtalálták a közös hangot, több hasonlóságot is felfedeztek egymás helyzetében.

Meghant régóta felelősnek gondolja a világ amiatt, hogy Harry elhidegült az apjától, Károly királytól, valamint bátyjától, Vilmos hercegtől és Katalintól. Erre jön Nicola Peltz, aki ugyanebben a szerepben tetszeleg, állítólag az a baja a Beckham-szülőknek, hogy ő szóvá meri tenni, ha valami nem tetszik.

A TMZ szerint a

David és Victoria egyre kevésbé hajlandók szóba állni a menyükkel, aki az utóbbi időben elég világosan kifejezte, hogy elege van abból, ahogy férje állítólagos „nárcisztikus” és „toxikus” szülei rendre lekezelik őt.

Brooklyn öccsei, Romeo és Cruz Beckham sem rajonganak kifejezetten Nicoláért. Ők is bedobták a shady lapokat. Amikor Nicola nyilvánosan megdicsérte Romeo exbarátnőjét, Mia Regant, hogy „olyan gyönyörű”,

Cruz Beckham pár nappal később odakommentelte ugyanezt Peltz egyik posztja alá – szóról szóra, ugyanazokkal az emojikkal. Romeo pedig röhögő emojikkal reagált.

Szóval megy a passzív agresszív cselezés főúri és celeb szinten egyaránt, ahol a XXI. századi hidegháború fő hadszíntere az Instagram-kommentszekció lett. Brooklyn és Nicola 2019 óta vannak együtt, és 2022-ben házasodtak össze Floridában. Most úgy tűnik, Harryék eldöntötték, hogy elkezdik fújni a parazsat, hátha még nagyobb lángra kap a sztori. Így legalább már nem csak róluk gondolhatja azt a világ, hogy nem képesek kijönni az egyébként cuki royalista brit szülőkkel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bernáth Odett elmondta, kivel nem áll szóba: a fideszesek is felkerültek a listájára
A testépítő-influenszer egy videóban részletezte, milyen viselkedési formákat és tulajdonságokat nem tűr el a barátaitól. A listára a pártpreferencia is felkerült, szerinte egy fideszessel való barátság már korábban is fulladt kudarcba.

Megosztom
Link másolása

Bernáth Odett, az influenszerek influenszere, aki a személyes hatékonyságot és a kőkemény önmenedzselést hirdeti, most a barátság intézményét optimalizálta le egy videóban. A lista, amivel előállt, olyan, mint egy szoftverfrissítés a társas kapcsolatokhoz: aki nem kompatibilis, azt a rendszer automatikusan kilöki. És a legújabb szűrőfeltétel nem más, mint a pártpreferencia.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ODETT (@odettbernath) által megosztott bejegyzés

Odett ugyanis egy friss videóban jelentette be, hogy a baráti körébe fideszesek nem léphetnek be.

Az influenszer a legújabb videójában fektette le a kőbe vésett szabályokat, amelyek alapján eldönti, ki érdemes a barátságára. Miután kifejtette, hogy az állandó telefonálgatás és a hangüzenetek küldése azonnali kizárást jelentenek, rátért a lényegre.

„A következő, ami sajnálatos: ha fideszes vagy. Nekem erre már ment rá barátságom, sajnálom, én próbálkoztam” – mondta a kamerába.

Hozzátette, hogy míg a családtagok politikai nézeteivel kénytelen megbirkózni, a barátokat szerencsére meg lehet válogatni – írta a Blikk.

„A saját apukámmal megbirkózom, mert a szülőket, családot nem választod, de a barátokat meg tudod válogatni” – magyarázta a helyzetet.

A lista itt nem állt meg: a késés a tiszteletlenség csúcsa, aki 15-20 percet késik, az „ne is gyere”, aki pedig két napig nem ír vissza, vagy épp ellenkezőleg, állandóan a semmiről akar csevegni, az is felejtse el.

Bernáth Odett kijelentése egy olyan feszült közéleti időszakban érkezett, amikor a politika már a legszemélyesebb kapcsolatokat is kikezdi. A június 9-i választások után a celebvilág is látványosan polarizálódott: a Fideszhez köthető művészek, mint Nagy Feró, hirtelen az egzisztenciális szorongásról kezdtek beszélni, míg mások, például Borbély Alexandra, nyíltan a politikai változások mellett álltak ki. A jelenség a családi kötelékeket sem kíméli, amire a Tóth testvérek konfliktusa a leglátványosabb példa, ahol a politikai ellentétek mélyíthették el a testvéri viszályt.

Az influenszer mostani húzása egyébként tökéletesen illeszkedik a tudatosan épített, megosztó imázsába. Odett sosem félt a provokatív kommunikációtól, korábban például arról beszélt őszintén, hogy tudatosan vállalja, hogy a koránál jóval idősebbnek néz ki. A politikai alapú barátságszűrés tehát csak egy újabb, a korábbiaknál talán élesebb határvonal meghúzása a részéről.


Megosztom
Link másolása