Harry herceg visszautasította Erzsébeti királynő egy fontos kérését Meghan Markle miatt
Újabb fejezettel bővült a brit királyi család kollektív terápiaregénye: egy volt udvari alkalmazott szerint Harry herceg direkt ment szembe Erzsébet királynő kívánságával, mindezt Meghan Markle hatására.
A királyi családot 2020-ban látványosan elhagyó Sussex-házaspár azóta Kaliforniában, a Montecitónak nevezett képeslapfaluban él, két gyermekükkel: Archie herceggel és Lilibet hercegnővel.
Most a volt udvari komornyik, Paul Burrell kifejtette:
„A királynő azt akarta, hogy Harry maradjon közel hozzá. De ezt az amerikai tényező nem tette lehetővé. Meghan mást akart.”
Burrell szerint Erzsébet személyesen próbált minden udvari szabályt úgy hajlítani, hogy Meghan be tudjon illeszkedni, mert úgy érezte, a monarchia intézménye jobban tudja őt védeni, mint a külvilág.
A történet persze nem fekete-fehér. A 2021-es Oprah-interjúban Meghan maga is csupa jót mondott a királynőről:
„Mindig nagyon kedves volt hozzám. Az első közös eseményünkre is meghívott. Reggeliztünk, ajándékot is adott, gyöngy fülbevalót és nyakláncot.
Mindez szép és megható, de a palotában közben más hangulat uralkodott. Az utóbbi évek során a királyi intézményrendszer és a Sussex-házaspár viszonya inkább emlékeztetett hideg háborúra, mint családi vasárnapokra.
Miközben a hivatalos kommunikációban továbbra is hangsúlyozzák a királynő iránt érzett tiszteletet, a döntés, hogy Harry és Meghan kilépnek a rendszerből, súlyosan beárnyékolták Erzsébet királynő utolsó éveit.