Harry herceg állítólag megbánta a Megxitet – újraindítaná a kapcsolatát a családjával és a brit néppel
Kijev, Windsor, Clarence House – nem, ez nem egy Disney hercegnős sorozat helyszínlistája, hanem Harry herceg legutóbbi turnéjának állomásai. A sussexi herceg újra az Egyesült Királyságban járt, 19 hónap után először találkozott édesapjával, III. Károly királlyal, és közben
Csakhogy sokak szerint nem (csak) a bocsánatkérés motiválta a hirtelen békülési szándékot, hanem valami, amivel a Netflix is jól járhat.
A palotai források szerint Harry „megbánta” amit tett, és most szeretné rendezni a kapcsolatát azokkal, akiket éveken át interjúkban, könyvekben és dokumentumfilmekben vádolt meg „intézményi közönyösséggel” és „érzelmi elhanyagolással”.
Egy találkozás, egy ölelés, egy kamerába illő mosoly
A Clarence House-ban eltöltött 54 perc nem tűnik soknak, de 19 hónap után még egy csésze tea is mérföldkőnek számít. A találkozó után a szóvivő nem fukarkodott a szentimentális közhelyekkel: Harry „imádott visszatérni”, „örült, hogy újra láthatta a barátait”, sőt, még édesapja egykori sajtótitkárát, Colleen Harrist is megölelte, aki ma már a King's Charitable Fund kurátora.
A turné végén a herceg Kijevbe repült –
és meglátogassa a II. világháborús múzeumot.
„Nem tudjuk megállítani a háborút, de segíthetünk a gyógyulásban” – mondta, miután elismerte, hogy feleségével és a brit kormánnyal is egyeztetnie kellett, mielőtt zöld utat kapott az útra.
Egy jól bevilágított jelenet a következő évadhoz?
A találgatás viszont nem arról szól, hogy Harry mit mondott Kijevben, hanem hogy mire készülnek Harryék a palotával szemben – illetve együtt.
Mi lenne, ha például Lilibet és Archie először lépnének angol földre kamerák előtt? Ha együtt nyaralnának Sandringhamben, Balmoralban, vagy egyszerűen csak besétálnának egy vidéki pubba, miközben drónfelvétel készül a felhők mögül? Az ilyen pillanatok aranyat érnek – főleg, ha exkluzívan streamelhetőek.
Egy királyi forrás szerint a király valóban szeretne időt tölteni az unokáival, akiket három éve nem látott. Lilibetet mindössze egyszer, Archie-t is csak néhány alkalommal.
– mondta a bennfentes.
Biztonsági szempontból ez is fontos kérdés: Harry továbbra is ragaszkodik a rendőrségi védelemhez, amit a Megxit után megvontak tőle, de király rezidenciáján belül ez nem jelentene gondot.
Vilmos nem kért a nyilvános ölelkezésből
Miközben Károly hajlandó volt találkozni a fiával, Vilmos herceg teljesen elzárkózott, pedig fizikailag mindössze pár mérföld választotta el őket. A Diana-díj záróeseményére Harry egyedül érkezett, és a díj vezetője, Tessy Ojo sem számít közös eseményre a két fivértől.
A testvéri kapcsolat újraindítása tehát nem szerepelt a heti programban, és továbbra sem tudni, van-e egyáltalán hajlandóság mindkét fél részéről.
A palota nem stúdió – de néha úgy működik
Richard Eden, a Daily Mail királyi krónikása szerint a probléma az, hogy Harry nem csak a király fiaként kopogtat, hanem mint egy streamelhető márka.
Eden szerint Harryék célja az, hogy Vilmosékat háttérbe szorítva magukat emeljék a királyi brand középpontjába. És valóban: amikor a brit közönség nagy része már Meghan és Harry dokumentumfilmjén nőtt fel, miközben a trónörökös maximum egy ünnepi beszédet kap karácsonyra, nehéz nem észrevenni az átrendeződést.
Visszatérés vagy visszavágó?
A sussexi herceg „ál-királyi turnéja” során öt eseményen vett részt, köztük a Diana-díj átadásán, egy mentális egészségről szóló beszélgetésen, valamint látogatást tett a Centre for Blast Injury Studies intézetében.
A kérdés az, hogy ez az út tényleg a békülés kezdete-e, vagy csupán a következő Netflix-projekt pilot-epizódja. Egy biztos: Harry ismét ott van a reflektorfényben, és most újra a palotával közösen írja a történetet – ha nem is a családi krónikákban, hát a streaming toplistákon.