SZTÁR

Hajléktalanokat is filmeztek a Barbie-film forgatásán, de nekik nem fizettek semmit

Egy filmforgatásokról tudósító fotós szerint úgy használtak statisztáknak az ott élő hajléktalanokat, hogy nem adtak érte cserébe semmit.
Sassy - sassy.hu
2023. május 05.


Megosztom
Link másolása

Ahogy az már köztudott, a Greta Gerwig által rendezett és férjével közösen írt Barbie-film főszereplője Margot Robbie, aki az ikonikus baba szupersztár változatát alakítja, Ryan Gosling pedig az elbizakodott, de kicsit jelentéktelen Ken szerepében tűnik fel.

A filmet közel 100 millió dolláros költségvetésből forgatják.

A stábot most azzal vádolták meg, hogy hajléktalanokat filmeztek egy parki jelenet hátterében, majd nem fizettek nekik.

Mindezt úgy, hogy egyébként voltak fizetett, hajléktalannak öltöztetett statisztáik, akiket a kaliforniai Santa Monica városházával szemben lévő Tongva Parkban használtak, mivel az hírhedt problémás lakóiról. Ám a rendes statiszták mellett volt jó pár az alapból ott élő nincstelenekből, akik látszódni fognak a jelenetekben, mégsem ajánlottak fel érte semmit. Ezt mondta legalábbis egy filmforgatásokról tudósító fotós a Daily Mailnek:

„Soha nem láttam, hogy a stáb bármelyik tagja odament volna a valódi hajléktalanokhoz, és pénzt ajánlott volna nekik”

„Egyszerre akár 20-an is lehettek. Néhányukat a produkciós emberek továbbállították, de másokat békén hagytak. Szóval a megmaradtak úgymond ki-be járkáltak, sétálgattak, ücsörögtek, csináltak valamit. A valódi hajléktalanok egész nap ott voltak, végig az egész forgatás alatt, ami pár héttel ezelőtt volt.”

A fotós, akinek ahhoz is van műszere, hogy le tudja hallgatni a stábok rádióbeszélgetéseit, így folytatta:

„Normális esetben a filmgyártó egységek 300 és 1500 dollár közötti összeget fizetnek olyan személyeknek - utcai árusoknak vagy hajléktalanoknak -, akiknek az együttműködésével azt szeretnék, hogy vagy kimozduljanak a forgatásról, vagy ott, helyben maradjanak.”

De ha ez még nem lenne elég, a fotós nem kímélte a produkciót.

„És a hajléktalan-helyzet mellett, azt mondanám, hogy szinte mindenféle élő ideológiát beleszőttek a jelenetekbe. Mindent, amit csak el tudsz képzelni. Meleg párok, nők vagy férfiak, vegyes párok.”

„Váltogatták, mi legyen a háttérben, kifejezetten mondták is a rádióban, hogy »ezt egy kicsit sokszínűbbé kell tennünk.«

„15 éve csinálom ezt, és még soha nem láttam ilyet. Minden jelenet erőltetettnek tűnt.”

Lapozz a cikk folytatásához!



Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
4 szó, amit soha nem használnak a brit királyi család tagjai, még a gyerekek sem
Egyikük sem fogja kiejteni őket a száján.
Sassy - sassy.hu
2024. július 07.


Megosztom
Link másolása

Azt mindenki tudja, hogy a brit királyi család tagjait sok illem és protokollszabály köti őket nyilvános megjelenéseik alkalmával.

Ügyelniük kell a viselkedésükre - bár ez pár éve Kamillának és Károlynak nem sikerült, amikor röhögni kezdtek az inuitok, vagyis eszkimók tradicionális köszöntésén -, az öltözékükre, és még a testtartásukra, illetve a gesztusaikra is, mert azzal is akaratlanul negatív dolgot üzenhetnek.

Kevesen tudják, hogy bizonyos szavak és kifejezések használatától is tartózkodnak.

Ez olyannyira fontos, hogy amikor például Meghan Markle Harry herceg barátnője lett, a család PR és protokoll szakemberei még azt is megkövetelték, hogy írják át annak a sorozatnak a párbeszédeit, amelyikben akkoriban Meghan szerepelt.

Ezeket a szavakat sem a trónörökös, sem a gyermekei - György herceg, Charlotte hercegnő, Lajos herceg - sem használja a másokkal való kommunikációban.

A Femcafe szerint a "pardon" szó helyett a brit királyi család tagjai a "sorry" szót használják, ha nem értenek valamit, és szeretnék, ha beszélgetőpartnerük megismételné a mondandóját.

A "társalgó" szó helyett a "nappali" vagy épp a "szalon" kifejezést használják.

A "toalett" szó helyett a "lavatory" szót használják.

És nem azt mondják, hogy "parfüm" hanem azt, hogy "illat", vagyis "scent".

Forrás: Femcafé

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Kembe Sorel: „A nők annyira leadták az igényszintjüket pasik terén, hogy az elképesztő”
Szerinte a csajozás 50%-a helyesírás, másik 50%-a pedig az, hogy nem vagy kapcsolatban. És a plusz pontot akkor kapsz, ha nem küldesz a répádról fotót az első három órában.

Megosztom
Link másolása

Ismét megosztó témát dolgozott fel Kembe Sorel egy TikTok-videóban, reagáltak is rá sokan a poszt alatt.

Az online randizásról volt szó.

"A nők annyira leadták az igényszintjüket pasik terén, hogy az elképesztő"

- kezdi a

"Chateltem valakivel, és azt írtam, megkérdezhetem, mivel foglalkozol? "Megkérdezhetem", egybeírva. Erre jött a válasz, hogy 'annyira vonzó, hogy nem ejtesz helyesírási hibákat'. Mi van???"

döbbent meg a válaszon a műsorvezető.

"Pedig még ki sem játszottam az összes ütőkártyámat. Még nem is ragoztam."

Így folytatta:

"Szóval néha olyanokat látok írásban, hogy attól még a Nílus is kiszárad. Nemhogy egy nő, akinek igénye van valamire. Tehát összegezve, a csajozás 50%-a helyesírás, másik 50%-a pedig az, hogy nem vagy kapcsolatban. És a plusz bónusz akkor érkezik, ha nem küldesz a répádról fotót az első három órában."

A kommentelők közt többen is egyetértettek vele. Volt, aki azt írta, hogy azért is vannak sokan egyedül, mert “igényeik vannak”. Más azt írta hozzászólásában: "Na és ha még tisztességes fogsora is van, az maga a gigamega főnyeremény!!!"

Mi azért megfordítanánk a dolgot:

Mi van, ha nem a nők adták le az igényszintjüket, hanem a férfiak váltak egyre igénytelenebbé, amit a randiappok önmagukban még erősítenek is?

Mi van, ha nem a nők hibája, hanem azoké a férfiaké, akik aszerint elég annyi, hogy ők férfiak, és semennyire nem adnak magukra, nem udvarolnak, képtelenek udvariasan viselkedni, és egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe azért, hogy ápoltak igényesek és szellemileg-fizikailag is vonzók legyenek? Ezen gondolkodtatok már?

@iamkembesorel Van az a szint, ami alá ne menj‼️ IG: iamkembesorel #kembesorel #fyp #helyesírás ♬ Greek Dance - Dann Torres


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiakadtak a kommentelők Kanye West feleségének pofátlanságán, hogy miért engedik be ilyen „ruhákban” bárhova
Szerintük mindenki mást kihajítanának ilyen göncökben, csak a celebpárnak szabad bárhova botrányos öltözékben mennie.

Megosztom
Link másolása

Elszakadt a cérna a kommentelőknél, elegük van Kanye Westből és a feleségéből.

Mi is írtunk korábban, hogy milyen "ruhákban" jelennek meg a nyilvánosság előtt. A közelmúltban például Bianca Censori melltartó nélküli csőtopban és harisnyában ment tárgyalni, de az is előfordult, hogy átlátszó műanyag kabátban volt.

Amikor Olaszországban jártak, felháborodtak az emberek azon, hogyan öltöztek fel egy éttermi vacsorához. Kanye West pedig újabban vegyvédelmi ruhában, vagy ahhoz hasonlóban jelenik meg.

Az zavarja a kommentelőket, hogy pofátlanok, szándékosan provokatívak, és alpári módon öltöznek, így jelennek meg nyilvános helyeken, így mennek étterembe és múzeumba is.

Igen, most éppen egy San Franciscói tudományos múzeumba sikerült elmenniük úgy, hogy

a rapperen vegyvédelmi kezeslábas volt, Bianca Censorin pedig a szokásos átlátszó harisnya melltartó nélküli csőtoppal.

Azt sérelmezik a hozzászólók, hogy

mást be sem engednének, ha így öltözne fel. A földi halandókat már a bejáratnál elzavarnák, ha így akarnának beülni egy étterembe vagy így mennének el egy kiállításra. Azt sérelmezik, hogy Bianca Censorit és Kanye Westet miért engedik be egyáltalán ilyen "ruhákban" bárhova.

Mindez azért is érdekes, mert Kalifornia államban indított szövetségi perben azt állították, hogy Censori az egyik alkalmazottjának "hardcore" szexuális tartalmakra mutató linket küldött, miután férje április végén bejelentette felnőttfilmes vállalkozásának, a Yeezy Pornónak az elindítását.

A videókhoz állítólag kiskorú alkalmazottak is hozzáférhettek. Bianca Censori viszont tagadta, hogy pornográf tartalmat küldött volna.

Sokan úgy vélik, a Yeezi folyamatos promóciója miatt öltözik így a pár, ők az élő reklámfelület a vállalkozáshoz.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Naomi Campbellt elképesztően szexi zebramintás bikiniben kapták lencsevégre Szardínián
Szardínia lett az idei év legforróbb hírességes hot spotja.

Megosztom
Link másolása

Naomi Campbell jobban néz ki, mint valaha. Az 54 éves brit modellt és színésznőt az olaszországi Szardínián fotózták le strandolás közben, egy gyönyörű zebramintás bikiniben néhány barátjával.

A fotókon jól látszott, hogy Naomi eléggé jól érzi magát társaival, miközben a homokban sétálgat.

Zebramintás bikinit vett fel, amelyet egy fehér napkalappal, napszemüveggel, karkötővel és ékszerekkel párosított. Lefotózták akkor is, amikor úszott a tengerben, telefonált és beszélgetett a barátaival.

Szardíniai tartózkodása alatt Naomi részt vett egy Dolce & Gabbana divatbemutatón is. Ekkor egy lenyűgöző, krémszínű ruhát viselt, melynek dekoltázsánál keresztbe húzott rész volt, ami vicces és ötletes volt anélkül, hogy közönségessé vált volna.

A Vogue-gal folytatott beszélgetésben Naomi Campbell elárulta, miért szereti az új Dolce & Gabbana kollekciót, melynek címe Alta Gioielleria. „Azt kell mondanom, hogy ezekben a darabokban felismerem Olaszországot - mondta Campbell. -

A barokk építészet és a reneszánsz festmények utalásaitól kezdve a Földközi-tenger vibráló, napfénytől átitatott színeiig. Amikor viselem valamelyik kreációjukat, úgy érzem, mintha egy darab Olaszországot vennék magamra.”

A fotót itt lehet megnézni.


Megosztom
Link másolása