Ha mindig is tudni akartad, hogy nézhet néz ki a hely, ahol Vilmos hercegék a karácsonyt ünneplik a családdal, most láthatod!
Az elmúlt napokban Károly király vendégül látta a moldovai elnököt, Maia Sandut és az indiai miniszterelnököt, Narendra Modit a Norfolk-i Sandringham kastélyban – azon a királyi birtokon, amely sokkal több egy elegáns rezidenciánál: ez a Windsorok karácsonyának szentélye.
A fotók szerint
Bár most ragyogó nyár van, mégis kevesen értik, mit keresett két diplomata is abban a házban, ami a királyi család számára elsősorban az ünnep otthona, ezért egészen mostanáig nem is nagyon láthattunk belső képeket róla.
Károly a szalonban fogadta a moldáv elnökötA hagyomány még II. Erzsébet nevéhez fűződik, aki 1988-ban döntött úgy, hogy a karácsonyt innentől kezdve nem Londonban, hanem itt, Norfolkban töltik. Az unokák – köztük Harry és Vilmos is – már ebben a környezetben nőttek fel az ünnepi időszak alatt.
De a karácsonyi kötődés ennél is régebbi:
Ma már Vilmos herceg és Katalin hercegné gyerekei – György, Sarolta és Lajos – is ebben a közegben sajátítják el a „windsori karácsony” protokollját. A Szenteste formális, fekete nyakkendős vacsorával indul, majd jön az ajándékcsere, ami – Harry herceg 2023-as Tartalék című memoárja szerint – leginkább egy udvarias, aranyozott csomagolópapír-csata:
„Egy hatalmas szobában álltunk, hosszú asztallal, fehér terítővel és névkártyákkal. Mindenki megtalálta a saját helyét, majd a jelre egyszerre kezdtük el feltépni a csomagolást. Mindenki beszélt, nevetett, és egyszerre bontogatta az ajándékokat.”
Karácsony reggelén a család együtt sétál át a Sandringham birtokon belül található 16. századi Szent Mária Magdolna-templomba, ahol helyiekkel, rajongókkal és újságírókkal találkoznak. Az istentisztelet után visszatérnek a kastélyba, ahol szűkebb körben folytatódik az ünneplés.
Az idei karácsonyt nagy valószínűséggel Károly király és Kamilla királyné, valamint Vilmos herceg és családja is Sandringhamben tölti. A fiatal hercegi trió (György 12, Sarolta 10, Lajos 7 éves) már rutinos vendége az ünnepi alkalmaknak. Ugyanakkor
Harry herceg és Meghan Markle 2018 óta nem vettek részt a királyi karácsonyon. Harry nemrég kijelentette:
„Nem látok olyan világot, ahol visszahoznám a feleségemet és a gyerekeimet az Egyesült Királyságba.”
Ez pedig azt is jelenti, hogy
A királyi naptár szerint néhány héten belül a család ismét összegyűlik – akkor viszont nem Norfolkban, hanem Skóciában, a Balmoral-birtokon, ahol hagyományosan minden nyáron hosszabb időt töltenek együtt.
Miközben a brit monarchia egyre inkább modernizálódik, Sandringham marad a közös múlt, az ünnep és a családi összetartozás szimbolikus tere – ezért sem értik sokan, hogy miért ott fogadta Károly a vendégeit. Egyesek arra tippelnek, talán egészségileg nincs elég jól ahhoz, hogy a protokoll miatt oda-vissza utazgasson London és a nyári pihenőhelye között. Ez pedig nem jó hír.
Via People