Gwyneth Paltrow pontosan emlékszik a pillanatra, amikor rájött, hogy vége a házasságának Chris Martinnal
A „tudatos szétválás” kifejezés 2014-ben vonult be a celebnyelvbe, amikor Gwyneth Paltrow és Chris Martin bejelentették, hogy 11 év házasság után külön utakon folytatják. Azóta a szófordulatot sokan kifigurázták, mások terápiás mantraként idézgetik, de
Paltrow most a British Vogue-ban írt arról, hogy mikor jött el az a pillanat, amikor belül már tudta, hogy ennyi volt. Nem 2014-ben, a hivatalos közleménykor, hanem 2010-ben, a saját 38. születésnapján, egy toszkán nyaraláson.
A helyszín a leírás szerint idilli volt: vidéki ház, farmról származó alapanyagok, őszi levelek, hosszú séták, nagy pohár bor, kézfogás. És valami mégis elmozdult.
A gondolat nem kérdezett, csak jött – írja. Egy belső hang, amit hiába próbált elhallgattatni:
„Úgy éreztem, mintha egy harang kondult volna meg, amit nem lehet elhallgattatni. Mint amikor véletlenül elszáll egy héliumos lufi. Próbáltam elnyomni ezt a tudást,
A felismerés után még évekig próbálta „lehalkítani a belső hangot”, mondja, de az a toszkán hétvége végleg megrepesztett valamit. Onnantól kezdve nem lehetett visszafordulni. Mint írja, ők ketten „mindent megpróbáltak”, mert nem akarták, hogy kudarc legyen, nem akarták cserben hagyni a gyerekeiket vagy egymást. De a történet már megírta magát, csak ők még nem olvasták végig.
A tudatos szétválás kifejezést egy terapeuta dobta be, és elsőre Paltrow is úgy érezte, ez „kicsit nagyképűen hangzik”, de a tartalmával tudott azonosulni. Az elképzeléssel, hogy
még akkor is, ha már nem éltek együtt.
A szakítást megelőző egy évben már ezt a szemléletet próbálták élni – együtt lenni szülőként, egymás életének részei maradni, miközben a házasságuk gyakorlatilag megszűnt.
A közlemény csak ezután jött.