SZTÁR

Glen Powell alig várja, hogy visszatérjen a suliba: „Büszkévé kell tennem anyát és apát”

A népszerű színész meghökkentő dologra készül.

Megosztom
Link másolása

Glen Powell, a Top Gun: Maverick hőse Hollywoodban komoly sikereket ér el nem csak színészként, de íróként és producerként is - de mostanában más prioritásai vannak, amelyeknek semmi köze a szerepeihez, például, hogy a rivaldafényt tankönyvekre cserélje.

A színészt a New York-i ABC Studio előtt kapta el a TMZ - és megkérdezte a nemrég kiszivárgott hozott terveiről, hogy

beiratkozik az austini Texasi Egyetemre, ahol rádió, televízió és film szakon akar diplomát szerezni.

Glen elmondta, hogy azért teszi ezt, hogy befejezze, amit elkezdett (ez úgy hangzik, mintha kihagyott volna egy-két (sok) évet, hogy a filmvásznon építhesse a karrierjét), de más embereknek is meg kell felelnie.

GP azt mondja, hogy büszkévé kell tennie a szüleit, ezért is döntött úgy, hogy visszatér az oktatáshoz.

A jó hír, hogy nem lesz ott sokáig, csak egyetlen félévet, és az órákat online fogja látogatni. Szóval, úgy tűnik, senki sem fogja zaklatni az egyetemen.

Glen korábban azt nyilatkozta, hogy ezzel két legyet üt egy csapásra: órákra jár, de közben a következő filmjét, a „The Running Man”-t is forgatja. Elég elfoglalt lesz, az már biztos.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Übercuki fotón mutatta meg Rúzsa Magdi a hármasikreit!
A nagyon friss kép egy különleges alkalomból készült és felrobbantotta az internetet.

Megosztom
Link másolása

Ritkán mutatja meg Rúzsa Magdi a gyerekeit, pedig egy egész ország szeretné látni, hogy néz ki a három cuki ikerbaba. Most azonban az énekesnő kivételt tett.

Ma egy kiállításra vitte el a kicsiket, ahogy illik, szép, elegáns ruhába bújtatta őket, és ámulatukat meg is örökítette egy képen,

amit alig két órája kiposztolt a saját Instagram oldalára.

A nagyon büszke anyukat ezt írta a kép mellé:

„Vannak dolgok, amiket nem lehet elég korán kezdeni. Szeretik anyuka szemét ;)”

Magdi követői egyszerűen megőrültek a kép láttán. „Jaj de kis cukor falatok!♥️♥️♥️” - írta egyikük.

„Nagyon elegánsak! ❤️❤️❤️” - fogalmazott egy másik. „Tündérek!Gratula!❤️❤️❤️❤️❤️” - írta a hamradik rajongó.

„Miiii??? Hiszen 'tegnap' születtek” - fogalmazta meg többek véleményét egy újabb rajongó. Gyorsan tele lett az oldal szívecskékkel. Alig két óra alatt több, mint 5300 kis piros szív került a képek alá.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Nála idősebb brazil énekesnővel jár David Beckham kölyökarcú, 19 éves fia
A Párizsi Divathéten fotózták le a párt. A pletykák szerint egy zenei fesztiválon jöttek össze.

Megosztom
Link másolása

A külföldi sajtó egy része most egy bulvárhíren pörög.

David Beckham és Victoria Beckham (Posh Spice) 19 éves fia ugyanis nála idősebb nőt szeret.

A 29 éves Jackie Apostellel a Párizsi Divathéten fotózták le.

A nő énekes, korábban egy brazil lánycsapat, a Schutz tagja volt. A pár egyébként egy brit bulvárlap szerint idén nyáron, a Glastonbury fesztiválon jött össze, állítólag kiszúrták őket a tömegben a rajongók.

Maga Cruz Beckham is zenél. Májusban édesanyja volt bandáját, a Spice Girlst kísérte gitáron, és erről videót is közzétett:

Cruz Beckham korábban egy Bby Ivy nevű 19 éves lánnyal járt, és a DailyMail szerint a kapcsolatnak Cruz hűtlensége vetett véget. A bulvárlap állítása szerint Bby Ivy azóta összebarátkozott azzal a lánnyal, akivel Cruz megcsalta.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Túléli Taylor Swift és Travis Kelce szerelme a szakítás dátumát? A kiszivárgott szerződés szerint nincs sok hátra
Egy hónapja szivárgott ki egy állítólagos szerződés, ami szerint kapcsolatuk PR fogás és szeptember 28.-án szakítani fognak. Hiába tűnik badarságnak, vannak baljós jelek.

Megosztom
Link másolása

Ők voltak a showbiz egyik legünnepeltebb párja az elmúlt évben - de a hónap elején egy állítólagos szerződés terjedt el a neten, amely

azt állította, hogy Taylor Swift és Travis Kelce 2024. szeptember 28-án jelentik be a szakításukat.

Ez egy évet jelentene azóta, hogy a pár megerősítette a világgal nagy nyilvánosságot kapott románcukat - azzal, hogy az énekesnő 2023. szeptember 24-én részt vett az első Kansas City Chiefs meccsén.

A dokumentum részletes tervet vázolt fel arra vonatkozóan, hogy a hónap végén hivatalos közleményt adnak ki a szakításukkal kapcsolatban,

és amelyet a Kansas City sportolója, Kelce PR-cége írt.

Travis csapata azóta „teljesen hamisnak és koholtnak” bélyegezte a szerződést - amelyet először a Redditen tettek közzé -, és azt állította, hogy ügyvédeket fogadtak, hogy megpróbálják megtalálni azt, aki a „törvénytelen és kártékony okirat-hamisítást” létrehozta.

És valóban, az állítólagos szerződésben rögzített szakítási dátum tegnap a szakításról szóló hírek nélkül telt el. De ne feledjük el, hogy a múlt hét nem volt mentes a baljós előjelektől.

Az addig minden szuper-szitut egy furcsa eltávolodás követte: Taylor a hét végét a barátnőivel töltötte New Yorkban, és vasárnap (egy hete) először nem ment el egy jelentős meccsére Travisnak.

Senki nem értette, miért maradt távol, hiszen nem volt koncertje és a férfit láthatóan megviselte a hiánya. Azóta sem sikerült helyretenni ezt a furcsaságot egy igazi szerelmes fotóval vagy romantikus hírrel.

Pedig amikor Taylor Swift amikor szeptember 11-én a 2024-es MTV Video Music Awards-on átvette a Moon Person-gongot a Post Malone-nal közös Fortnight című daláért, még Kelce-re utalt egy nyilvános szerelmi vallomásban.

A klipről szólva, amely szerinte „nagyon szomorúnak tűnik, ha megnézed”, Swift elárulta, hogy „valójában a legszórakoztatóbb videó volt, amit valaha készítettem”.

Hozzátette, hogy a barátja is jelen volt a forgatáson. Swift így nyilatkozott:

„Mindig hallottam valakit ujjongani a stúdió túloldaláról, hogy »Húúú!« - ez a valaki a barátom, Travis volt. Minden, amihez ez az ember hozzáér, boldogsággá, mókává és varázslatossá válik, szóval szeretném megköszönni neki, hogy ezt hozzáadta a forgatásunkhoz”.

A hétvégén azonban Travis Kelce az X (korábban) Twitterre írva sem kommentálta a kapcsolatot, helyette a fociról írt: „Tényleg azt hittem, hogy a bearcats a végén megtalálja a módját, hogy megnyerje ezt a meccset... smh”.

A kérdés tehát az: túléli-e Taylor Swift és Travis Kelce szerelme a szerződésben rögzített egy év időszakot?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Itt van Hollywood legszörnyűbb szereposztása - ebbe a filmbe rángatják bele Jacob Elordi-t
Minden idők leginkább elrontott szereposztásáról beszél egész Hollywood, senki nem érti, mi járhat a rendező fejében.

Megosztom
Link másolása

Jacob Elordi az olasz napsütésben piheni ki a fáradalmait, miközben megvillantja kockahasát barátnője, Olivia Jade Giannulli oldalán – mindezt épp akkor, amikor egyre többen kritizálják a legújabb szerepet, amit rá osztottak az Üvöltő szelek című készülő filmben.

Az Emerald Fennell rendezésében készülő Üvöltő szelek filmadaptációban meghökkentő sztárpárosításra számíthatunk:

a 34 éves Margot Robbie, valamint a 27 éves Jacob Elordi lesznek a főszereplők Emily Brontë klasszikus regényének új feldolgozásában.

A Fennell új filmjének gyártásáért a LuckyChap is felel. Ez lesz a LuckyChap és Fennell harmadik közös munkája, miután korábban együtt készítették a Saltburn-t és az Ígéretes fiatal nő című filmet, amelyért Fennell Oscar-díjat kapott az eredeti forgatókönyvért.

Csakhogy egyre többen gondolják úgy, hogy ez a párosítás a valaha volt legszörnyűbb szereposztás lesz, tekintve, hogy egyik kiszemelt színészre sem illik a könyvbeli leírás.

Az ausztrál színészek Catherine Earnshaw-t és Heathcliffet alakítják a klasszikus Emily Bronte-regényből készült adaptációjában, amely a viharos yorkshire-i lápvidéken játszódik.

Lehet, hogy ők Hollywood két legmenőbb sztárja, és lehet, hogy ez az egyik legmaradandóbb szerelmi történet, amit valaha írtak, de a szereposztás sok filmrajongót nem hagyott hidegen.

„Olvasta egyáltalán valaki a könyvet, mielőtt erről döntött?” - kérdezte az Independent filmkritikusa, Clarisse Loughrey.

Néhányan rámutattak, hogy Catherine a könyvben tizenéves, míg Heathcliffet az 1847-ben írt regény sötét bőrűnek írja le. A könyvben ugyanis Heathcliffet éhező és hajléktalan gyerekként Liverpool utcáin találták, és az Earnshaw család fogadta örökbe.

A származása nem egyértelmű, a könyvben „sötétbőrű cigányként” és „kis laszkárként, vagy amerikai vagy spanyol hajótöröttként” írják le. A laszkárok az angolok által Cejlonban és Hongkongban a gyarmatok biztosítására tartott csapatok, melyeknek kelet-indiai benszülöttekből álló legénységét brit tisztek vezénylik.

A sztori szerint Heathcliff és Catherine szenvedélyes és viharos kapcsolatba keveredik, ami egészségtelen helyzetek és tragédiák sorához vezet.

Míg egyesek Heathcliffben a merengő romantikus hőst látják, ő maga erőszakos, bántalmazó és manipulatív. Ezt a szerepet kellene most hoznia Jacob Elordinak.

Nem csoda hát, ha a színész és barátnője családjával együtt eltűnt a nyilvánosság elől egy időre, és az olasz tengerparton töltötték idejüket. A filmet csak jövőre forgatják - hiszen Margot épp babát vár. De a megosztó szereposztás miatt előre garantált a nézőszám - legalább az első héten.

Via BBC.


Megosztom
Link másolása