SZTÁR

George Clooney feladja, elköltözik Olaszországból, pedig ez élete legfontosabb helyszíne volt

George és Amal Clooney elbúcsúznak az észak-olaszországi híres agglegény-villától.

Megosztom
Link másolása

A pletykák már egy ideje keringenek arról, hogy George Clooney el fogja adni a Comói-tó partján álló ingatlanát.

„George szereti a környéket és az ott élő embereket, de tudatában van annak, hogy mekkora figyelmet kap, amikor a városban tartózkodik.”

„Hatalmas ajánlatot kapott a villára, amit megfontol, és egy másik, kevésbé szem előtt lévő ingatlant vásárolna Olaszország egy másik részén" - mondta még 2015-ben egy közeli ismerőse.

Az a vétel kútba esett, győztek az érzelmek, az emlékek, melyek annyira fontosak a számára, hogy minden évben ugyanakkor ott tölt egy hetet. Újra átélni azt a csodát, ami ott történt vele.

A Comói-tó partján álló villájában találkozott ugyanis először Amallal, aki egy vacsorára meglepetésvendégként érkezett.

Ő volt az, aki a megrögzött agglegény Clooney fejét pillanatok alatt elcsavarta, bár egyáltalán nem állt szándékában.

Azóta 2021-ben vásároltak egy Provence-i lenyűgöző birtokot, aminek neve is van: Domaine du Canadel, és Amal ott szívesebben időzik, mint az olasz házban.

Most úgy tudni, Clooney végül rászánta magát az eladásra. A házat 2002-ben 10 millió dollárért vette meg a Heinz családtól, a sztárhoz közel álló forrás a Page Sixnek elmondta, hogy

a Villa Oleandrát most 100 millió euróért árulják.

De amíg alá nem írják a papírokat úgy tűnik, George és Amal még élvezi a villa kényelmét. A nyár folyamán több étteremben is látták őket randizni a környéken.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Berki Mazsi úgy érzi, maga a sors akarta, hogy együtt legyen a jelenlegi párjával
„Az ember fél, először én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e.”

Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi volt nemrég Peller Mariann vendége a Lélekközösség podcast adásában.

Az előzetesből kiderült, hogy az influencer nagyon boldog a jelenlegi párjával.

Elmesélte, hogyan jött össze a szerelmével és milyen vihar dúlt előtte a lelkében.

A barátnője hívta el egy horvátországi hétvégére, és ott ismerkedett meg Zolival, teljesen véletlenül.

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami. Amikor hazajöttünk, akkor már együtt is voltunk."

Hozzátette:

"Nagyon érdekes, hogy az ember fél, én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e. De úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptuk. Nem csak én, hanem a kislányommal együtt. És nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy ennek most valamiért itt van az életünkben a helye. És ha az az élet, akkor azt gondolom, hogy el kell fogadnunk."


Megosztom
Link másolása