Gelencsér Timi hamarosan indul Ázsiába – Egy különös csomag is került a bőröndjébe
Fotó: @timella/Instagram
Fotó: @timella/Instagram
Magyar Elektrát 25 évvel ezelőtt még Rékaként ismerte meg a világ. A kislány azonban évtizedek alatt sem tudta megszeretni keresztnevét. „A szüleim az Elektra mindörökké film forgatásán ismerkedtek meg, többek között ez is közrejátszott a névválasztásomban.
- nyilatkozta Holczhaffer Csabának a Meglepetés magazinban.
Gyerekkorára azonban nem csak megszokhatatlan neve, más is árnyékot vetett. Nagyon sokat bántották őt a testvérei miatt:
– meséli. – Az iskolában sokszor csúfoltak, fizikálisan és verbálisan is bántalmaztak. Amikor például a nővérem, Nóri a tévében szerepelt, másnap biztos megkaptam az osztálytársaimtól azt a gonosz megjegyzést, hogy
Az önbecsülésemet porig alázták, gyakran sírva mentem haza.”
Athina próbálta védeni legkisebb gyerekét, de nem volt könnyű dolga. Már csak azért sem, mert ő maga soha nem volt kénytelen ilyesmivel szembesülni: „Próbáltam valamiféle villámhárító lenni, de nagyon nehéz volt. Az emberek bele sem gondolnak, mennyi fájdalmat és lelki sebet okoznak egy gyereknek a gúnyos megjegyzéseikkel, vagy csak azzal, hogy valakihez hasonlítják.
Az is igaz, hogy nemzetközi közegben nőttem fel. A görög édesapám a Magyar Rádió külföldi részlegénél dolgozott, a Benczúr utcában laktunk, egy olyan szolgálati házban, ahol csupa külföldi család élt. Angol, argentin, bolgár, török, szír és olasz gyerekekkel játszottam. Nem volt probléma abból, hogy ki milyen, elfogadtuk és szerettük egymást. Ezért is fájt annyira, amikor először szembesültem azzal, hogy Elektrának meg kell küzdenie az előítéletekkel.”
A családi életéről eddig keveset lehetett tudni, Azahriah nem volt igazán bőbeszédű ebben a témában. Most Friderikusz Sándornak azonban sikerült belőle olyan információkat is előcsalogatni, amit kevesen tudtak. Ilyen például az, hogy a zenei tehetségét az anyukájától örökölte. Így mesélt erről:
Szülei elváltak, de nagyon jó viszonyban van velük, sosem korlátozták őt, mindig azzal foglalkozhatott, ami érdekelte. Ez valószínűleg sokat tett hozzá ahhoz, ahol most tart.
Anyukája, aki hivatásos katonaként kétszer is szolgált Koszovóban békefenntartóként, a mai napig hatással van a munkáira. „Az Aigh-t édesanyám miatt fejeztem be, kész volt a fele, aztán így otthagytam parlagon heverni, és
Aztán egy nap felkeltem, eszembe jutottak ezek a szavak és befejeztem. Az egyik kedvenc zeném lett.”
Édesapjával is szoros a viszonya, a nagyobb koncertjeire mindig hazautazik, hogy láthassa a fiát a színpadon.
Amikor egy házaspár eljut addig, hogy válni szeretne, rengeteg minden történik csendben, a család és a barátok tudta nélkül. Sokáig azért sem osztják meg a problémákat, hogy amikor később minden rendeződik, ne kelljen magyarázkodni senkinek. Amikor már beszélnek a válásról, többnyire rég eldőlt az egész.
Minek hallgatni mások kárörvendő vagy feddő megjegyzéseit? Nem meglepő tehát, hogy Kucsera Gábor még nemrégen is azt nyilatkozta, hogy nincsenek együtt Tápai Szabinával. Amíg ők maguk nem láttak tisztán, történjék közbe bármi, nem akartak turnézni a jó hírrel sem. Így beszéltek erről a Best magazinnak:
Persze a békülés folyamata nem lehetett egyszerű. Rengeteg fájdalmat kellett átélnie és feldolgoznia Szabinának közben. Így mesél erről: „Mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet.
Ismerőseikben egy dolog merült fel a hír hallatán: ha már újra együtt vannak, megerősítik-e a kapcsolatukat egy újabb babával? Nem lenne példa nélküli az ilyesmi sem az ő, sem más házaspárok életében.
A playmateként ismertté vált, modellként és üzletasszonyként tevékenykedő 41 éves Hargitai Bea, férjezett nevén Bea Stogel sminknélküli fotója egyesek imádatát nyerte el, míg mások szerint messze nincs szó természetességről.
Hargitai Bea egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy
Ezt a frissen feltöltött fotója alapján ebben erősen kételkednek a kommentelők, még azok is, akik pozitívan állnak a sminktelennek vélt képhez.
Nincs virsli szája, meg nem három felé a mellei. Lehet úgyis szépészeti beavatkozásokat csináltatni, hogy mégis megmarad a természetességed” – írta egyikük.
Szemöldök – valamint szemhéjtetoválása is van egy kis lip blush mellett – szúrta ki egy szemfüles kommentelő. Ha innen nézzük, valóban valid a „nomakeup” jelölés.
– jelzi egy másik hozzászóló.
@beahargitai #nofilter #nomakeup
byu/Estefania83 intalk_hunfluencers
Többen károsnak vélik az ilyen beavatkozások után a természetességre és a sminktelenségre apellálni. Mások szerint pedig teljesen rendben van Hargitai posztja, és jól is áll neki.
– alkot véleményt valaki.
Hargitai bea egyébként tizenötödik éve él kétlakiként, Prága és Budapest közt ingázik. 2015 óta neveli kisfiát, Jason Sidney Stogelt az apával, David Stogel TV igazgatóval.