SZTÁR
A Rovatból

Gáspár-csörte: Győzike apja megszólalt, csalódott hazugnak és szörnynek tartott fiában

Minden oldalról megy a sárdobálás a Gáspár családban, Győző 72 éves édesapja szólalt most meg a botrányban, amire semmi szüksége nincs ennyi idősen.

Megosztom
Link másolása

A Gáspár családtól hangos a média nyár végén, miután Győző kiakadt édesapja szerelmi életén, majd ki is teregette azt. A showman a Titkok Ramónával című műsorban beszélt arról, hogy apja jóval fiatalabb társat választott magának feleségül.

"Kilenc év után megnősült, szerelmes lett.

Dicsekedik a faluban, hogy neki barátnője van. Szégyellje magát!

Az én anyámból csak egy volt, az én anyámnak az emlékét végig kellett volna tisztelnie. Nem az, hogy wellnesshotelekben mutogatom, hogy nekem barátnőm van" - nyilatkozta akkor.

Győzike apja szerint viszont ez egyrészt magánügy, másrészt nem is igaz.

Idősebb Gáspár Győző pedig meg is tette élete első médianyilatkozatát, mert úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül e rágalmakat, ráadásul óriásit csalódott is fiában.

"Kezdeném azzal, hogy nagyon mélyen és visszavonhatatlanul csalódtam az elsőszülött fiamban. Olyan cirkuszt csinált az életemből, amire 72 évesen semmi, de semmi szükségem nem volt.

Ebben a cirkuszban ráadásul engem tett meg bohócnak,

amivel egyértelművé tette, hogy mennyire tisztel engem, mint az apját és mennyire hálás, hogy évtizedeken át küzdöttem, hogy jólétben élhessen ő is.

Már látom, hogy szörnyeteget teremtettem

azzal, hogy annak idején hagytam, sőt támogattam őt, hogy kergesse az álmait. Ez lett belőle, és én elképedve nézzem az eredményt"

- nyilatkozta a Borsnak.

Hozzátette a lapnak azt is, hogy nősülésről szó sincs. Egyedül él kilenc évvel neje halála óta, egy ideje viszont nem magányos, mert valóban van egy új párja. Mégsem gondolja azt, hogy ez az egész országra tartozna.

"Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett"

- szögezte le az apa, aki felháborodott a róla szóló riporton.

"Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad, fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége!

Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett"

– mondta a Borsnak az idősebb Gáspár Győző.

Azt is elmondta, hogy próbált már szép szóval beszélni fiával, de szerinte nem lehet, mert ő a békében nem érzi jól magát, és azért ordibál és "megy neki a Jóistennek is", hogy csak vele foglalkozzanak.

"Nem tiszteli a családot, miközben hagyományokról, törvényekről zagyvál összevissza. Az apák tisztelete, amit ő elfelejtett, nem csak bibliai parancs, de épp úgy a roma törvények egyik alapköve is."


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bernáth Odett elmondta, kivel nem áll szóba: a fideszesek is felkerültek a listájára
A testépítő-influenszer egy videóban részletezte, milyen viselkedési formákat és tulajdonságokat nem tűr el a barátaitól. A listára a pártpreferencia is felkerült, szerinte egy fideszessel való barátság már korábban is fulladt kudarcba.

Megosztom
Link másolása

Bernáth Odett, az influenszerek influenszere, aki a személyes hatékonyságot és a kőkemény önmenedzselést hirdeti, most a barátság intézményét optimalizálta le egy videóban. A lista, amivel előállt, olyan, mint egy szoftverfrissítés a társas kapcsolatokhoz: aki nem kompatibilis, azt a rendszer automatikusan kilöki. És a legújabb szűrőfeltétel nem más, mint a pártpreferencia.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ODETT (@odettbernath) által megosztott bejegyzés

Odett ugyanis egy friss videóban jelentette be, hogy a baráti körébe fideszesek nem léphetnek be.

Az influenszer a legújabb videójában fektette le a kőbe vésett szabályokat, amelyek alapján eldönti, ki érdemes a barátságára. Miután kifejtette, hogy az állandó telefonálgatás és a hangüzenetek küldése azonnali kizárást jelentenek, rátért a lényegre.

„A következő, ami sajnálatos: ha fideszes vagy. Nekem erre már ment rá barátságom, sajnálom, én próbálkoztam” – mondta a kamerába.

Hozzátette, hogy míg a családtagok politikai nézeteivel kénytelen megbirkózni, a barátokat szerencsére meg lehet válogatni – írta a Blikk.

„A saját apukámmal megbirkózom, mert a szülőket, családot nem választod, de a barátokat meg tudod válogatni” – magyarázta a helyzetet.

A lista itt nem állt meg: a késés a tiszteletlenség csúcsa, aki 15-20 percet késik, az „ne is gyere”, aki pedig két napig nem ír vissza, vagy épp ellenkezőleg, állandóan a semmiről akar csevegni, az is felejtse el.

Bernáth Odett kijelentése egy olyan feszült közéleti időszakban érkezett, amikor a politika már a legszemélyesebb kapcsolatokat is kikezdi. A június 9-i választások után a celebvilág is látványosan polarizálódott: a Fideszhez köthető művészek, mint Nagy Feró, hirtelen az egzisztenciális szorongásról kezdtek beszélni, míg mások, például Borbély Alexandra, nyíltan a politikai változások mellett álltak ki. A jelenség a családi kötelékeket sem kíméli, amire a Tóth testvérek konfliktusa a leglátványosabb példa, ahol a politikai ellentétek mélyíthették el a testvéri viszályt.

Az influenszer mostani húzása egyébként tökéletesen illeszkedik a tudatosan épített, megosztó imázsába. Odett sosem félt a provokatív kommunikációtól, korábban például arról beszélt őszintén, hogy tudatosan vállalja, hogy a koránál jóval idősebbnek néz ki. A politikai alapú barátságszűrés tehát csak egy újabb, a korábbiaknál talán élesebb határvonal meghúzása a részéről.


Megosztom
Link másolása