Galambos Lajos a börtön után nem a családjával karácsonyozik, radikális döntést hozott a trombitás
Galambos Lajos a 14 hónap börtön után totális újratervezést csinál: idén decemberben trombitával a kézben indul útnak, de nem a családi karácsonyfa alá, hanem egyfajta hála-turnéra, hogy azoknak szerenádozzon, akik mellette álltak a bajban. És ez még csak a kezdet, a Blikk cikke szerint ugyanis a mulatós sztár elköltözik a legendás vidéki kúriájából is, és eladja a birtoka jelentős részét. Azt mondja, a rácsok mögött rájött, a kevesebb tényleg több.
A dolognak persze vannak prózai okai is. A gyerekek felnőttek, az óriási ház pedig kiürült.
Vágytunk az önállóságra, ahogy most a gyerekeim. Nem lesz szükség ekkora házra, amire amúgy eddig sem volt.”
A birtok méreteit sem aprózta el. „Sokat költöttem rá, ma már egy birtokegyüttes, akkora, mint a Margitsziget. Sokkal kevesebb is elég!” – jelentette ki, majd a kontraszt kedvéért hozzátette, hová is vonul vissza:
A váltás azonban nem jelenti a vidék elhagyását. „Szeretek vidéken élni, nem akarok visszaköltözni Pestre” – szögezte le.
Az új életfilozófia az ünnepeket is átírja. A karácsonyi terveiről a Kiskegyednek beszélt, és ezek legalább annyira formabontóak, mint a költözés.
Még sosem karácsonyoztam velük, de most viszem a trombitám, és szerenádot adok 8-10 helyen, akár 200 kilométerre egymástól.”
A nagy pálfordulás mögött a börtönben töltött idő áll. Bevallása szerint, amíg pörgött a haknikerék, és fellépést fellépés követett, tett olyan dolgokat is, amikre ma már nem büszke. Luxusórákat, luxusautókat vett, a pénzét felesleges holmikra szórta, mert ki volt éhezve a drága szerzeményekre. Mostanra világosodott meg számára, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet pénzen megvásárolni.
Via Blikk