Szinetár Dóra: „Nagyon hiszek a cigánymágiában, éppen ezért sosem mennék jósnőhöz”
A színésznő ezoterikus beállítottsága eddig nem volt köztudott, most egy egész beszélgetést szentelt a témának.
Szinetár Dóra a saját bevallása szerint keresztény hívő ember, szereti a buddhista gondolkodást és közel került hozzá az atropozófia is. Ezen kívül hisz a párhuzamos univerzumok létezésében, ez előző életekben, az asztrológiában - de hogy fér meg ez a sok minden egymás mellett? A válasz a művész személyiségében és az élete során átélt dolgokban keresendő. Ő sem így született, lassan, az évtizedek hozták magukkal hitének állomásait, egyiket a másik után.
„Nálam alap, hogy mindenben hiszek, amit még nem cáfoltak meg. És a legtöbb dolgot boldogan kipróbálom, amit mások jótékonynak tartanak”
- nyilatkozta a Story.hu-nak.
Az első lökés, ami Dórát a láthatatlan világ fel indította, az Zorka lánya születése előtt átélt dráma volt. Így vall erről: „Annak idején, mielőtt Zorka lányom megfogant, volt két vetélésem. Akkor nagyon összetörtem, és kerestem az okokat és főleg a megoldást. Egy kedves barátom javasolta, hogy menjek be abba a szobába, amit a vágyott kisembernek szánunk, gyújtsak meg egy gyertyát, és kérjem meg az angyalomat, hogy küldje el őt nekünk.
Őszintén, elsőre ez bizarrul hangzott, de eljött a pillanat, amikor már nem volt jobb ötletem, úgyhogy kerestem egy gyertyát, és bementem a szobába.
Nem történt semmi látható vagy hallható csoda, de ahogy ott ültem, és próbáltam hangosan megfogalmazni, hogy mit és főleg miért szeretnék, egyszer csak megértettem, hogy a barátom miért küldött be oda. Néhány héttel később jött a hír, hogy érkezik Zorka, aki egészségesen meg is született.”
A jóslatokkal azonban nagyon óvatos. Talán mert szerinte mindennek köze van a gondolat teremtő erejéhez: „Nagyon hiszek a cigánymágiában, éppen ezért, sosem mennék jósnőhöz.
Abban látom a veszélyt, hogy ezek a jóslatok, éppen a gondolat teremtő ereje miatt lehetnek önbeteljesítőek. Megtudjuk őket, és ettől kezdve ez a belső programunk,
azon fogunk dolgozni, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan a jóslat szerint elrendeltetett. Akár azért, mert annyira nem akarjuk.”
Pontosan meg is magyarázza, hogy miért volt jó döntés, hogy nem kért a jósok előrejelzéseiből. Kisfiára, a Down-szindrómás Benjire gondol ilyenkor egyből mindenki:
„sok dolog történt az életemben, amit túlaggódtam volna, ha előre tudom, hogy bekövetkezik. Amikor pedig megtörtént, nem is volt olyan nehéz, sőt természetesnek tűnt, hogy meg tudom oldani ezt a helyzetet is.”
A beszélgetés végén bővebben is beavat Dóra mindenkit abba, hogy pontosan milyennek is látja, érzi, tapasztalja a világot: „Gyakran van déjà vu érzésem is, és azt gondolom, nem egyetlen életünk van. Könnyen lehet, hogy ezzel a személyiséggel egyszer már jártam itt, vagy éppen egy másik univerzumban, és ez vagy az a helyzet, ez vagy az az ember onnan ismerős. Érzem, hogy hordozunk lenyomatokat az előző életeinkből, vagy éppen a párhuzamos jelenünkből. De ebbe mélyebben bele sem megyek, hiszen ezt nálam sokkal képzettebb emberek kutatják, és megannyi könyv szól erről – ezeket egyébként én élvezettel és érdeklődéssel olvasom.
Mindent összevetve az a célom, hogy a jelenlegi életemet minél teljesebben megéljem. Keresztény hívő ember vagyok, és nagyon szeretem a buddhista gondolkodást.
Emellett, hála annak, hogy a lányom Waldorf-iskolába járt, az antropozófia is közel került hozzám. Rengeteg kárpát-medencei legendát megismertem, és ma már tartjuk a családban azokat az ünnepeket is, amiket előtte csak hírből ismertünk.”
