SZTÁR

Fény derült Vágó István végső nyughelyére

Mivel a család nem akart nyilvános sírhelyet, így végül saját otthonuk kertjében nyugszik a népszerű kvízmester.
Sassy - sassy.hu
2024. április 29.


Megosztom
Link másolása

Egy éve hunyt el Vágó István, az ország kvízmestere, a legnépszerűbb tudásalapú műsorok házigazdája. Családja most elárulta, hogy nem szerettek volna nyilvános sírhelyet a magyar televíziózás legendájának.

A Blikk információi szerint a több évtizedig a házaspár otthonául szolgáló ház kertje lett a műsorvezető végső nyughelye, éppen ezért a család sosem válik meg az ingatlantól.

„István nagyon szerette ezt a házat, minden egyes zegzugához kapcsolódtak emlékei, szinte az egész életüket ott élték le Judittal. Amikor elment, a család úgy döntött, semmiképpen sem lesz olyan nyughelye, ahova bárki csak úgy odamehet, ezért döntötték el, hogy a saját kertjükben búcsúznak el tőle végleg.

Sírhelye nincs, mivel István egyébként sem hitt a túlvilági létben, mindenki tudta, mennyire elutasított mindenféle spiritualitást, így alapvetően az ő kívánságát teljesítették azzal, hogy nem gondolták túl a temetést. A kertben van a nyughelye” – mesélte a lapnak egy ismerős.

Éppen ezért nem nagyszabású temetésről, csak egy nyilvános búcsúztatóról készültek képek tavaly tavasszal. Erről Vágó fia korábban így nyilatkozott: „Egy érzelmi kavalkád volt az egész délután. Egyrészt természetesen nagyon fájdalmas volt, hiszen még mindig próbáljuk anyuval együtt felfogni azt, hogy apu nincs többé. Közben pedig nagyon feltöltődtünk attól a sok szeretettől, amit kaptunk a barátoktól: megható volt látni, mennyi embernek jelentett nagyon sokat”.

„Sem Juditnak, sem a fiának esze ágában sincs eladni az otthont, amelyben a házaspár, a család hosszú évtizedeket töltött el együtt. Úgy döntöttek, inkább felújítják és új életet lehelnek bele, ezzel is jelképezve azt, hogy István halálával új időszámítás kezdődött mindannyiuk számára”

– mesélte egy ismerős a Blikknek.

A Best Magazinnak nemrég a kvízmester özvegye nyilatkozott. Mint mondta: „Soha nem gondoltam volna, hogy a barátok ennyire szeretnek minket, engem. Miután Isti elment, még inkább itt vannak velem, mellettem, óvnak, féltenek, vigyáznak rám, nem hagynak magamra”. Hozzátette:

„Az ünnepek István nélkül nehezek. Év végén úgy gondoltam, nem utazom a megszokott csapattal sehova, ne feszengjenek miattam a többiek. De nem hagyták, hogy így legyen, jöttek értem, vittek.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Zsigmond Angi nem tudta, amikor elvállata az Ázsia Expresszt, hogy nem kapnak majd enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kapnak
„Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni.”

Megosztom
Link másolása

Zsigmond Angi volt nemrég Lakatos Levente vendége.

Az interjúban beszélt a TikTok-sztárság árnyoldalairól, és az Ázsia Expressz forgatásának kulisszatitkairól is.

Az tartalomgyártó azt mondta, azt hitte, sokkal kedvesebbnek mutatják majd a műsorban, mint ami ki lett emelve, mivel sok kedves pillanat és cukiskodás volt a forgatás alatt.

Arról is beszélt, hogy a nézők nem látnak bele, mi zajlik valójában, csak az összevágott adást látják. Nem látják, hogy már 3 órája áll valahol, még mindig stoppol, de nem veszik fel, csak azt látják, amikor dühösen kifakad emiatt, mert kijön rajta, hogy napokig nem aludt, napokig nem evett. "Nem gondolom azt, hogy egy embert meg lehet egy ilyen műsor alapján ítélni. Itt az emberek szórakoztatása az első" - mondta.

A kommentelőktől megkapta, hogy miért vállalta el egyáltalán a szereplést az Ázsia Expresszben.

Zsigmond Angi elárulta, hogy nem látta előre, hogy a forgatás alatt majd nem kapnak enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kell teljesíteni. "Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni."

Arról is szó volt, hogy a műsorban miért alakult ki konfliktus közte, és a Való Világban megismert Béres Anett között.

"Kamerákon kívül indult el az egész, igazából onnan, hogy amikor kint voltunk a reptéren, akkor Anett szólt nekem, hogy 'bekövettelek téged, de látom, te nem követtél vissza, hogy mikor követsz vissza?' Kicsit frusztráló érzésem volt, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk megismerni a másikat."

Zsigmond Angi szerint Béres Anett anyáskodni szeretett volna fölötte, ám amikor kifejezte nemtetszését, Anett megharagudott rá.

"Hogy 'Kislányom, gyere ide; tojáshéj a seggeden; anyukád lehetnék; te nem tapasztaltál annyit, amennyit én, hallgass rám', meg ilyenek. És szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben majd partner leszek. De mivel nekem van anyukám, aki neveljen, ezért nagyon tisztelettudóan megmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy anyáskodjon felettem vagy hogy kislányomnak hívjon."

A tiktokker szerint Béres Anett úgy könyvelte el, mintha ő nem nyitott volna felé, pedig ez nem így történt. Ám az ellentétek idővel még jobban elmélyültek a forgatás idején. Úgy érzi, részben a nézettség miatt is provokálta őt, de nem állt le a forgatás után sem.

"Sajnos kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem. Addig fajultak a dolgok, hogy már szóltam a szerkesztőknek, hogy ha ez így nem marad abba, akkor lehet, hogy az én lelkem ezt nem fogja bírni, és én nem tudom ezeket a vitákat tovább folytatni."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Bajban lehet Tóth Andi ruhamárkája, lehet, hogy máris csődbe ment?
Hónapok óta nem kommunikált róla a visszavonult énekesnő, ahogy a márka honlapja és az Instagram-oldala sem frissült nyár óta.

Megosztom
Link másolása

Tóth Andi 2023 tavaszán jelentette be, hogy saját mentális állapota érdekében visszavonul az énekléstől. A zene helyett pedig saját ruhamárkát indít, ami régi nagy vágya. Backoff néven aztán el is indult a márkája, amit egy óriási, sztárokkal teletűzdelt divatbemutató keretében indított.

Az indulást követően sokan azon a véleményen voltak, hogy kissé túlárazottak a termékek, Andi azonban váltig állította, hogy a minőségnek ára van, és pontosan tudják, kik a célközönség.

A Blikknek azonban most több rajongó is jelezte, hogy nagy a csend a divatmárka körül,

Andi már egy jó ideje egyáltalán nem kommunikál a Backoff történéseiről, ahogy annak Instagram oldalán is nyáron volt utoljára bejegyzés. Ezzel együtt már jó ideje nem frissült a márka honlapja sem, és nem kerülnek fel új termékek.

A lap felkereste az énekesnő menedzsmentjét: „Nem szeretnének ezzel kapcsolatban nyilatkozni, hamarosan kint lesz minden infó.”


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megdöbbentő titkot árult el a Schumacher család - Keszthelyi Vivien is kifakadt
Az autóversenyző unokaöccse és annak magyar barátnője teljesen kiakadtak, miután kiderült, hol élnek és a rajongók ellepték a környéket.

Megosztom
Link másolása

Botrány tört ki a Schumacher családban, nem sokkal azután, hogy lánya esküvőjén most először jelent meg a nyilvánosság előtt Michael Schumacher. A 2013-ban tragikus síbalesetet szenvedett autóversenyző tágabb családjának azonban magyar vonatkozása is van. Keszthelyi Vivien, a háromszoros túraautó-bajnok autóversenyező ugyanis Micheal unokaöcssének párja immár hét éve.

Azonban most teljesen kifakadt párja édesanyjára, miután az véletlenül pontos információkat osztott meg arról, hol és milyen házban élnek Daviddal és párja édesapjával, Ralf Schumacherrel.

Ezt követően természetesen tömegével jelentek meg a rajongók a lakhelyüknél.

Vivien 24 órán át elérhető Instagramsztoriban osztotta meg gondolatait:

„Lassan hét éve ismerem Davidot és Ralfot, de még sohasem éreztem magam akkora veszélyben, mint most. Köszönet Corának, hogy nyilvánosságra hozta, hol lakunk és hogy néz ki a házunk.

A magánéletünk és biztonságunk egyenlő a nullával. Késő éjjel becsengetnek hozzánk, a házat ellepik a fotósok stb… Eddig meghitt és nyugodt otthonba tértünk haza, de ennek vége. Ez az egész több mint tiszteletlenség Daviddal és Ralffal szemben. Ha az érdekli, hogy mi van a fiával, akkor mi értelme ennek a felhajtásnak? Pontosan tudja, hol talál bennünket…”

Párja sem hagyta szó nélkül az esetet, a hosszú és igen őszinte posztban többek között azt írta:

„Édesanyámnak sajnos – amióta az eszemet tudom – mentális problémái vannak.”

Ezt követően beszámol az őt gyerekkorában ért nehézségekről, amik elég megrázóak. Azt írja, édesanyja egyszer egy fának akart hajtani, miközben ő az anyósülésen ült, 13 éves korában édesanyja idegösszeomlást kapott egy nyaralás közben, majd 2015-ben szülei elváltak, de édesanyja David akarata ellenére akarta őt elvinni, sőt olyan is volt, hogy rendőrt kellett hívni, mert fizikailag bántalmazta testvérét, Ralfot.

„Többször adtam esélyt édesanyámnak, és többször próbáltam is kibékülni vele. Sajnos sosem sikerült, mert folyton mentális mélypontra zuhant, és újra teljesen kiborult” - írta.

Via: NLC


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Nem csinálnak belőlem csicskát!” - Krausz Gábor ismét teljesen kiakadt az Ázsia Expresszben
Újfent fel akarta adni a játékot, miközben megszenvedtek a hajszán kapott feladattal.
K.O., Fotó: Tv2 - sassy.hu
2024. október 05.


Megosztom
Link másolása

Krausz Gábor viselkedése nem éppen megnyerő az Ázsia Expressz jelenleg is futó évadában, Mikes Anna azonban meglepő nyugalommal viseli a sztárséf folyamatos kiakadásait.

A pénteki hajszán az egyik feladat szerint éppen egy kosárnyi osztrigát kellett cipelniük, ami teljesen kiakasztotta Krauszt, egy ponton a vállára is felkapta a kosarat, amitől meghúzódott a válla, ettől idegességében a földhöz vágta, amitől persze kiborult a tartalma.

„Kiszálltam, nem érdekel!”

- fenyegetőzött sokadik alkalommal a sztárslf.

„Én nem szeretem, amikor Gábor így viselkedik. Tíz méterrel a finis előtt feladja.” - mondta el párja.

„Ne szedd össze, hagyd a picsába, megyünk haza! Nem haláltáborba jöttem!”

- mondta tovább ingerülten, mikor Anna próbálta menteni a menthetőt.

„Ne szedd össze, vége van, megyünk haza! Kicsim, hagyjad! Nem megyek innen sehova! Nem csinálnak belőlem csicskát!”

- tette hozzá.

Anna elképesztően higgadtan kezelte a helyzetet, amiről később így nyilatkozott a séf: „Nem tudom megmondani, hogy ez miért van. Annára büszke vagyok, hogy ezt ilyen higgadtan tudja kezelni.”

Via: 24.hu


Megosztom
Link másolása