,,Felmerült, hogy elvesztem a lábamat, de tudtam, meg kell menteni!” - Horváth Éva megrázó vallomása balesete után
Egy éve történt az a szörnyű motorbaleset Balin, amely gyökeresen megváltoztatta Horváth Éva életét. A volt szépségkirálynő hosszú hónapokon át küzdött az egészségéért, és bár még nem épült fel teljesen, ma már sokkal bizakodóbban tekint a jövőbe.
Egy hónap mozdulatlanság
Tavaly novemberben, egy balinéz motorbaleset következtében Éva nyílt bokatörést szenvedett, amit súlyos fertőzés is követett.
ebből egyet teljes mozdulatlanságban. Ez idő alatt gyakran érezte úgy, hogy minden erejét felőrli a fájdalom és a bizonytalanság.
„Számomra is felfoghatatlan volt, amikor ezt felvetették. Inkább vállaltam a szenvedést, mert tudtam: meg kell menteni a lábam” – vallotta be megrendülten.
Egyedül kellett hazajönnie
Éva számára nemcsak a fizikai sérülés jelentett óriási kihívást, hanem az is, hogy hazatért gyógyulni, így hónapokig nem lehetett a családjával. Két kisfia, Kristóf és Alex Balin folytatták az óvodát és az iskolát, míg ő itthon további bevatkozásokra és kezeléseket kapott.
„Anyaként borzasztó volt kimaradni a mindennapjaikból. A gyerekeim hiánya jobban fájt, mint maga a baleset” – fogalmazott. Az aggódás és a távolság ellenére igyekezett optimistán tekinteni előre, és mindig egy újabb lépést látott a műtétekben a gyógyulás felé.
Új fejezet kezdődött az életében
Úgy érzi, a baleset nem véletlen történt, és most már sokkal érzékenyebben figyel másokra.
Meggyőződése, hogy a jövőben az emberek támogatása, segítése és lelki gyógyítása is része lesz az életének.
„Megtanultam, hogy a pozitív hozzáállás segít át a legnehezebb napokon is. Úgy érzem, szellemileg is megerősödtem, és új irányt kaptam az élettől” – mondta.
Hamarosan eltávolítják a lábából a csavarokat, és bízik benne, hogy teljesen felépül.