SZTÁR

Ez a tündéri nő Kerekes József 17 évvel fiatalabb felesége, Petra

20 éve tart a kapcsolatuk. A Mi kis falunk sztárja válása után jött össze a párjával.

Megosztom
Link másolása

Kerekes József volt nemrég a Best magazin podcastműsorának vendége.

Ebben szó volt arról, mennyire szereti a gyerekeit, és 17 évvel fiatalabb feleségéről is szó volt.

"Nem szokás ezt bevallani, de tulajdonképpen azt mondhatom, hogy engem fölszedtek"

- vallotta be A mi kis falunk sztárja. Szerinte talán a varázslatos lénye és humora tette őt vonzóvá Petra számára, akivel már húsz éve együtt van. Kerekes József úgy gondolja, az övék jól sikerült házasság.

"Nem mondom, hogy nem küzdelmes… A hatodik, hetedik, nyolcadik ház is hallja, ha vitatkozunk... Egyébként pedig egyre gyakrabban érzem azt, hogy egészséges szellemben, egy jó család, egy jó kis csapat vagyunk mi, ahol nincsenek tabuk."

Két közös gyermekük van, de a színész előző házasságában is született két gyermek. A 4 testvér jól kijön egymással.

A Babavilág 2016-os adásában Kerekes József és a felesége, Petra már elmesélte, hogyan kezdődött a kapcsolatuk.

A színházban ismerkedtek meg, amikor Petra még csak 25 éves volt.

"Én azon görcsöltem, hogy majd pont ez a kis fiatal, édes teremtés fog szóba állni velem, ő pedig azon, hogy na persze, majd pont a Kerekes, pont velem"

- árulta el a színész. De a 17 év korkülönbség ellenére érezték, hogy ez a kapcsolat komoly lesz. Nehezítette az elején a kapcsolatot, hogy azelőtt vált el Kerekes József, és még kisebbek voltak a gyermekei, de ez nem tántorította el Petrát.

A régi adást itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Rémülten állt az anyja mellett Angelina Jolie lánya a vörös szőnyegen, hiába próbálta mosollyal palástolni
A testbeszéde arról árulkodik, hogy riadt és nem érzi jól magát ebben a szituációban.

Megosztom
Link másolása

Régóta foglalkozom testbeszéddel, ezért akaratlanul is észreveszek olyasmit, ami sokaknak nem tűnik fel. Elrejtett érzelmeket, különféle reakciókat, a kapcsolat minőségét két ember között.

Természetesen nem mindig és mindent veszek észre, ez megterhelő is lenne, ám a legtöbbször beigazolódik az, amit érzékelek.

Legutóbb az a videó tűnt fel, amelyen Angelina Jolie látható a lányával. A felvételt Donatella Versace posztolta Instagramon.

A videó a 77. Tony Awards díjátadóján készült, amelyre Angelina Jolie és a Bard Pitt-tel közös 15 éves lánya, Vivienne Jolie-Pitt is hivatalos volt. Vivienne azért vehetett részt az eseményen, mert az édesanyja által rendezett The Outsiders című filmnek ő volt az egyik produceri asszisztense. (A musical 12 jelölést kapott a Broadway-produkciókban dolgozók elismerésére alapított Tony-díj-átadóra, és 4 díjat meg is szerzett.)

Nem tudtam nem észrevenni Donatella Versace videóján, hogy Vivienne rémülten fogta az édesanyja, Angelina Jolie kezét, láthatóan nem érezte jól magát a szituációban, bár megpróbálta mosollyal leplezni a riadtságát, nyugtalanságát.

Az, hogy ő is el akart-e menni a rendezvényre vagy az anyja propagálta, hogy ott legyen, nem tudni. Az viszont érződik, hogy a lány - akit egyébként nem minden nap látni nyilvános eseményeken - vagy nincsen még hozzászokva a nyilvánossághoz és a médiaérdeklődéshez, vagy nagyon zavarta valami.

A videót az alábbi Instagram posztban láthatjátok, lapozni kell hozzá:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Donatella Versace (@donatella_versace) által megosztott bejegyzés

A felvétel azért került ki Donatella Versace Instájára, mert ők tervezték Angelina Jolie ruháját.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ez az igazi oka annak, hogy Vilmos és a gyerekek háttal álltak Katalin legújabb családi fotóján
A képet sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban elárulta a kép valódi üzenetét.

Megosztom
Link másolása

Katalin apák napi képét, amelyen Vilmos herceg és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg látható, sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban felfedte a kép valódi üzenetét.

A Kensington-palota vasárnap egy új családi fotót tett közzé az X-en és az Instagramon,

amelyen a walesi herceg és a gyerekek a tengerre nézve, háttal a kamerának állnak. A palota azt is elárulta, hogy a képet Katalin a múlt hónapban készítette a norfolki tengerparton.

Ráadásul a kishercegek most először tettek közzé saját üzenetet a család közösségi média fiókjain.

Judi James azt mondta a Mirrornak:

„Háttal állva valójában kerülik a kamerával való kommunikációt. Ez egy intim és szeretetteljes pillanat, amit véletlenül kapott el a fotós, nem pedig egy beállított kép, amin a néző kedvéért pózolnak.”

Tehát a herceg és gyerekei valójában el akarták kerülni azt, hogy az arcukról bármilyen érzelmet le lehessen olvasni a jelenlegi helyzetben. Ne feledjük, a kép egy hónapja készült, akkor még kevésbé lehetett tudni, hogyan reagál a hercegné a kezelésekre.

Az, hogy a gyerekek az apukájukhoz bújnak, azt is mutatja, mekkora szükségük van a biztonságra ebben a válsághelyzetben, de azt is, hogy mindezt a biztonságot Vilmos képes megadni nekik.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Új, szívmelengető képet készített Vilmos hercegről és a gyerekeikről Katalin - megtörtek egy őrsi tradíciót
Ilyen képet még nem láttál Vilmosról és a három gyerekről!

Megosztom
Link másolása

Vilmos hercegről és három gyerekéről készült kép megmutatta, mennyire eltávolodott a család a királyi hagyományoktól.

A Katalin által készített, eddig soha nem látott fotón Vilmos herceg a 10 éves György herceget, a 9 éves Sarolta hercegnőt és a 6 éves Lajos herceget fogja át védelmezően. A képet Norfolkban lőtte Katalin a múlt hónapban.

A gyönyörű fotót, amelyen a trió a napsütéses tengerparton látható, a Kensington-palota Instagram-fiókjára töltötték fel tegnap.

A három gyerek imádnivaló szöveget is mellékelt: „Szeretünk téged, papa. Boldog apák napját. G, C & L", és

ez az első üzenet a gyerekektől, amelyet a palota hivatalos közösségi oldalán tettek közzé.

A képen jól látszik, hogy Vilmos herceg mennyire gyakorlott apa, milyen közel áll a gyerekeihez. Védelmező szerepet tölt be, mindkét karjával körbeöleli őket, mintha a szárnyai alá rejtené a gyerekeket, megvédve őket mindentől.

Sarolta apuci kislányaként bújik hozzá, az apja felé hajol, és átkarolja annak derekát. György és Lajos inkább azt akarják mutatni, hogy ők már nagyfiúk.

A képről nem csak az süt, hogy a hercegi család tagjai mennyire közel állnak egymáshoz, hanem az is, hogy Vilmos herceg szakít a királyi hagyományokkal, hiszen sokkal szorosabb kapcsolatot ápol a gyermekeivel, mint a apja, nagyapja és a család korábbi tagjai.

Míg Károlyt és Fülöpöt is mindig formálisan, öltönyben, akár zsebre dugott kézzel mutatták a fiaikkal közös felvételeken, addig Vilmos laza, informális és nagyon is kézzelfogható apa akar lenni.

Úgy tűnik, sikerül is neki.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
x" infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Átmenetileg Szöllősi Györgyi lesz az Egyenes Beszéd főszerkesztője, de ezt nem verte nagy dobra az ATV
Elődje még a Magyar Péter-ügy előtt távozott a posztról. Hazafi Zsolt az atv.hu főszerkesztő-helyettese lett.

HÍREK
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.

HÍREK
Ifjabb Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett egy romániai raliversenyen
Két autó ütközött össze egy navigációs hiba miatt. Mészáros Lőrinc fia több sérülést is szenvedett, de nem súlyosak.

SPORT
„Jókat szoktam röhögni ezeken” - Ádám Martin reagált a róla szóló mémre
A focista szerint van egy alapadottsága, amin változtatni nem tud, ilyen a genetika. Ha csereként beállva gólt rúg, az nem azért lesz, mert ezeket a mémeket nézegette.