SZTÁR

Erre nem számítottál: kiderült, ő volt Jákob Zoltán felesége 10 évig!

A válás ugyan jól elhúzódott, de ma már jóban vannak.

Megosztom
Link másolása

Katalin eddig inkább a háttérben maradt, és nem hangoztatta, hogy ki volt a férje, ám a Tények Plusz kamerái előtt mesélt a kapcsolatukról. Házasságuk alatt kezdett kiépülni a körömbirodalom. Kiderült, hogy a válásuk óta is Jákob Zoltán márkáin dolgozik. „A kezdetekben inkább támogattam őt, mert jöttek a gyerekek, és velük voltam otthon.

Amikor a kisebbik másfél éves lett, akkor kezdtem el önállóan dolgozni. Teljesen szabad kezet adott nekem, és úgy gondolom, bizonyítottam, hogy jól csinálom, amit csinálok.

Onnantól kezdve teljesen egyedül vittem az egyik márkát. Szerintem elég nagyra sikerült varázsolnom.”

A márka 13 évig az ő irányítása alatt működött. Bár a szépségiparban maradt, ma már más területen dolgozik. Többnyire nőkkel, és nem tartja magát szigorú főnöknek. Véleménye szerint, ha a kollégái jól érzik magukat a munkahelyen, jobban is teljesítenek.

Jákob Zoltán volt felesége, Katalin

A válásuk okáról így vallott:

„Mindketten változtunk, és a változással egyre távolabb került az értékrendünk, a gondolkodásunk. Kiderült, hogy nagyon különbözünk.”

Katalin húsz éve ismeri Jákob Zoltánt, ezért nem lepődött meg, hogy A Nagy Ő című műsorban őt és párját hívta meg a villába, hogy segítsenek döntést hozni. Katalin drukkolt volt férjének, hogy megtalálja a társát, ahogyan ő is megismerkedett pár éve Balázzsal.

A távolság és gyerekeik iskolái miatt egyelőre nem költöztek össze a férfival.

Jákob Zoltán és Balázs jól megértik egymást, közösen is nyaralnak, amit Katalin 17 és 14 éves lányai nagyon szeretnek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
4 szó, amit soha nem használnak a brit királyi család tagjai, még a gyerekek sem
Egyikük sem fogja kiejteni őket a száján.
Sassy - sassy.hu
2024. július 07.


Megosztom
Link másolása

Azt mindenki tudja, hogy a brit királyi család tagjait sok illem és protokollszabály köti őket nyilvános megjelenéseik alkalmával.

Ügyelniük kell a viselkedésükre - bár ez pár éve Kamillának és Károlynak nem sikerült, amikor röhögni kezdtek az inuitok, vagyis eszkimók tradicionális köszöntésén -, az öltözékükre, és még a testtartásukra, illetve a gesztusaikra is, mert azzal is akaratlanul negatív dolgot üzenhetnek.

Kevesen tudják, hogy bizonyos szavak és kifejezések használatától is tartózkodnak.

Ez olyannyira fontos, hogy amikor például Meghan Markle Harry herceg barátnője lett, a család PR és protokoll szakemberei még azt is megkövetelték, hogy írják át annak a sorozatnak a párbeszédeit, amelyikben akkoriban Meghan szerepelt.

Ezeket a szavakat sem a trónörökös, sem a gyermekei - György herceg, Charlotte hercegnő, Lajos herceg - sem használja a másokkal való kommunikációban.

A Femcafe szerint a "pardon" szó helyett a brit királyi család tagjai a "sorry" szót használják, ha nem értenek valamit, és szeretnék, ha beszélgetőpartnerük megismételné a mondandóját.

A "társalgó" szó helyett a "nappali" vagy épp a "szalon" kifejezést használják.

A "toalett" szó helyett a "lavatory" szót használják.

És nem azt mondják, hogy "parfüm" hanem azt, hogy "illat", vagyis "scent".

Forrás: Femcafé

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Kembe Sorel: „A nők annyira leadták az igényszintjüket pasik terén, hogy az elképesztő”
Szerinte a csajozás 50%-a helyesírás, másik 50%-a pedig az, hogy nem vagy kapcsolatban. És a plusz pontot akkor kapsz, ha nem küldesz a répádról fotót az első három órában.

Megosztom
Link másolása

Ismét megosztó témát dolgozott fel Kembe Sorel egy TikTok-videóban, reagáltak is rá sokan a poszt alatt.

Az online randizásról volt szó.

"A nők annyira leadták az igényszintjüket pasik terén, hogy az elképesztő"

- kezdi a

"Chateltem valakivel, és azt írtam, megkérdezhetem, mivel foglalkozol? "Megkérdezhetem", egybeírva. Erre jött a válasz, hogy 'annyira vonzó, hogy nem ejtesz helyesírási hibákat'. Mi van???"

döbbent meg a válaszon a műsorvezető.

"Pedig még ki sem játszottam az összes ütőkártyámat. Még nem is ragoztam."

Így folytatta:

"Szóval néha olyanokat látok írásban, hogy attól még a Nílus is kiszárad. Nemhogy egy nő, akinek igénye van valamire. Tehát összegezve, a csajozás 50%-a helyesírás, másik 50%-a pedig az, hogy nem vagy kapcsolatban. És a plusz bónusz akkor érkezik, ha nem küldesz a répádról fotót az első három órában."

A kommentelők közt többen is egyetértettek vele. Volt, aki azt írta, hogy azért is vannak sokan egyedül, mert “igényeik vannak”. Más azt írta hozzászólásában: "Na és ha még tisztességes fogsora is van, az maga a gigamega főnyeremény!!!"

Mi azért megfordítanánk a dolgot:

Mi van, ha nem a nők adták le az igényszintjüket, hanem a férfiak váltak egyre igénytelenebbé, amit a randiappok önmagukban még erősítenek is?

Mi van, ha nem a nők hibája, hanem azoké a férfiaké, akik aszerint elég annyi, hogy ők férfiak, és semennyire nem adnak magukra, nem udvarolnak, képtelenek udvariasan viselkedni, és egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe azért, hogy ápoltak igényesek és szellemileg-fizikailag is vonzók legyenek? Ezen gondolkodtatok már?

@iamkembesorel Van az a szint, ami alá ne menj‼️ IG: iamkembesorel #kembesorel #fyp #helyesírás ♬ Greek Dance - Dann Torres


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiakadtak a kommentelők Kanye West feleségének pofátlanságán, hogy miért engedik be ilyen „ruhákban” bárhova
Szerintük mindenki mást kihajítanának ilyen göncökben, csak a celebpárnak szabad bárhova botrányos öltözékben mennie.

Megosztom
Link másolása

Elszakadt a cérna a kommentelőknél, elegük van Kanye Westből és a feleségéből.

Mi is írtunk korábban, hogy milyen "ruhákban" jelennek meg a nyilvánosság előtt. A közelmúltban például Bianca Censori melltartó nélküli csőtopban és harisnyában ment tárgyalni, de az is előfordult, hogy átlátszó műanyag kabátban volt.

Amikor Olaszországban jártak, felháborodtak az emberek azon, hogyan öltöztek fel egy éttermi vacsorához. Kanye West pedig újabban vegyvédelmi ruhában, vagy ahhoz hasonlóban jelenik meg.

Az zavarja a kommentelőket, hogy pofátlanok, szándékosan provokatívak, és alpári módon öltöznek, így jelennek meg nyilvános helyeken, így mennek étterembe és múzeumba is.

Igen, most éppen egy San Franciscói tudományos múzeumba sikerült elmenniük úgy, hogy

a rapperen vegyvédelmi kezeslábas volt, Bianca Censorin pedig a szokásos átlátszó harisnya melltartó nélküli csőtoppal.

Azt sérelmezik a hozzászólók, hogy

mást be sem engednének, ha így öltözne fel. A földi halandókat már a bejáratnál elzavarnák, ha így akarnának beülni egy étterembe vagy így mennének el egy kiállításra. Azt sérelmezik, hogy Bianca Censorit és Kanye Westet miért engedik be egyáltalán ilyen "ruhákban" bárhova.

Mindez azért is érdekes, mert Kalifornia államban indított szövetségi perben azt állították, hogy Censori az egyik alkalmazottjának "hardcore" szexuális tartalmakra mutató linket küldött, miután férje április végén bejelentette felnőttfilmes vállalkozásának, a Yeezy Pornónak az elindítását.

A videókhoz állítólag kiskorú alkalmazottak is hozzáférhettek. Bianca Censori viszont tagadta, hogy pornográf tartalmat küldött volna.

Sokan úgy vélik, a Yeezi folyamatos promóciója miatt öltözik így a pár, ők az élő reklámfelület a vállalkozáshoz.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Újságcikkekből tudta meg Kozsó, miket mondott róla a háta mögött a lánya és a volt felesége
Könnyek közt vallotta be, hogy a szíve kettétört, mert egész életében a lányáért küzdött, hogy neki jó élete legyen.

Megosztom
Link másolása

Kozsó azt állítja, újságcikkekből tudta meg, miket mondott róla a lánya és a volt felesége a háta mögött, hogy szerintük nem törődik a családjával.

A zenész-producer szerint ez aljas rágalom, és ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Amanda, Kozsó lánya ugyanis pár napja ezelőtt azt nyilatkozta, hogy édesapjával eltávolodtak egymástól, és a zenész az unokájával, Miával sem törődik.

"Azt gondolom, hogy ebben mindketten benne vagyunk, hiszen én sem kerestem és ő sem keresett, szerintem ez egy olyan dolog, ami már mindkettőnk részéről le van zárva" - mondta Amanda. Kozsó volt felesége pedig ezt nyilatkozta:

"Vele sose úgy viselkedett, mint apa a lányával, hogy az a fajta közelség, hogy számíthat rá, ha gondja van, vagy ha bármi gond volt, akkor esetleg számíthattam rá én is rá és ahogy említettem is sokszor nem is kértünk tőle segítséget. Egyszer szerettem volna egyedül, amikor bekerült az egyetemre, hogy a tanulmányait finanszírozza, mondta, hogy nem".

Kozsó szerint mindez hazugság. És azért sem érti, mert a közelmúltig egy helyen laktak és mindenben támogatta az exét és a lányát. A Tények Plusznak adott exkluzív interjújában mondta el, mi történt.

"Most a lelkemben törésem van, tényleg a szívem ketté van törve, mert a házunktól egy úttal, egy utcával lentebb, nem tudom hányszáz méterre, ott van a luxusházuk. Miattam, hogy mellettünk legyenek. Azt hittem, hogy így fogunk együtt élni, azért próbáltam segíteni, azért segített az édesapám velem együtt nekik, hogy a házuk szépen meglegyen, mert eddig velünk éltek"

- mondta.

"Tehát akármilyen furcsa, két- három évvel ezelőtt fél évig is velünk együtt éltek a házunkba bent. A férjével és a gyönyörű, fantasztikus kis lányukkal, a Miával, mert én imádom, az egy csoda, zseni kis csaj. És ehhez eljutottak odáig, hogy velem nem kommunkikálnak? Mi próbáltuk hívni, meg a kedvesemmel próbáltuk hívni a lányomat, hogy na mi van velük? Nem reagált, nem írt"

- magyarázta Kozsó.

A teljes riportot itt láthatjátok:

Forrás: Tények

Megosztom
Link másolása