SZTÁR

Ernyey Bélát csúnyán átverték, nagyon nehéz helyzetbe került az idős művész

Senki nem védett, ha az új típusú csalásokról van szó...

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt művész tegnap ünnepelte 82. születésnapját, de nem tudott felhőtlenül örülni, hiszen árnyékot vetett erre a szép napra, hogy kiderült: csalás áldozata lett.

Nem is akármilyen csalásé, épp ott támadták meg a bűnözők, ahol a legjobban fáj neki.

Köztudott, hogy boldog házasságban él feleségével, Balaton Dórával, akiért szó szerint rajong a művész. Ehhez képest a nevében mások nők sokaságának kezdtek online udvarolni, még csak arra sem figyelve, hogy a művész stílusában tegyék ezt.

Tegezve árasztottak el boldog-boldogtalant ismerkedős szövegekkel, mindezt Ernyey Béla nevében.

Amikor mindez kiderült, az nagyon megviselte a művészt, és gondolhatjuk, hogy szép feleségének sem lehetett egyszerű a dolog feldolgozása.

Mindenesetre most ezt a szöveget tette ki Ernyey Béla a rajongóinak, magyarázatként, segítségkérésként, információként egyaránt:

„Kedves Mindenki…! Idén a világ egy távoli, nyugodt, de kulinárisan mégis kiemelkedő pontján éljük meg a közelgő születésnapomat. Gondoltuk legalábbis eddig… De az élet gyakran átírja az ember által tervezett forgatókönyveket. Történt ugyanis pár nappal ezelőtt, hogy valaki feltörte az oldalamat, és furcsa üzenetekkel kezdte bombázni női követőim egy részét.

Miután a Facebook nem kínál fel nekem lehetőséget a védekezésre, kérem Önöket, hogy jelentsék az esetet minden lehető fórumon.

Köszönöm a segítségüket…


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Lekapták, ahogy J-Lo fürdőruhában fenekét fotózgatta egy olasz hajón – Vajon kinek készültek a képek?
Így akarná visszanyerni Ben Affleck szívét vagy másnak készültek a képek?

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopenzél már beütött a ’hot girl summer’.

Az 54 éves énekesnőt csütörtökön Olaszország partjainál egy luxushajón látták, amint néhány szelfi mellett kerek fenekéről is lőtt pár képet.

A mélyen dekoltált, egyrészes fehér fürdőruhában, amely megmutatta tökéletes alakját, igazi dívának tűnt a hajókázás során.

Nem is csoda, hogy meg akarta örökíteni bomba formáját. De a képek vajon csak saját emlékek a nyaralásról vagy valaki másnak szánja?

Egy ideje már felrebbent a hír, hogy J-Lo és párja Ben Affleck valószínűleg válnak. Hivatalos megerősítés még nem érkezett a hírrel kapcsolatban, többek közt olyan jelek is utalnak erre, mint hogy árulják közös otthonukat.

Affleck láthatóan a nyaraláson sem vesz részt Lopez oldalán.

Via


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Augusztusban venné el 21 évvel fiatalabb párját Varga Miklós Joe – Egyáltalán nem zökkenőmentes a szervezés
Azt hitték, végre hátradőlhetnek, de tévedtek.

Megosztom
Link másolása

Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge kapcsolata tele van fordulatokkal és sosem tudjuk, mire számíthatunk.

Ahogy mi is megírtuk, a boldog eljegyzés után a pár már szakított is, mielőtt a magazin, amelyben az örömhírt jelentették be, megjelenhetett volna.

Azóta természetesen kibékültek, és elmondásuk szerint a történtek csak még jobban megerősítették párkapcsolatukat.

Az Éjjel-nappal Budapest sztárja és 21 évvel fiatalabb szerelme augusztusra tervezik a nagy napot, ám addig még rengeteg elintéznivalójuk van.

„Körülbelül 60+ fő lesz és még a jövő héten is megyünk a helyszínre, s a ruhákkal kapcsolatban is van variálás. Azt hittük, hogy az utolsó 2-3 hónapban majd hátradőlhetünk, de nagyon nem, mert olyan sok a variálás”

-mondta Joe.

A pár különleges módon fog ráhangolódni a nagy napra. Az esküvő előtt nem fogják látni egymást egy darabig, hogy még nagyobb legyen az izgalom:

„Illetve úgy lesz, hogy Csengusz már pénteken leutazik, hogy ne is lássuk egymást az utolsó 4-5 napban, így még nagyobb lesz a vágy. Eredetileg együtt lett volna a lány- meg a legénybúcsú is, de végül máshogy alakult, szóval a lányok megtartják ott, én pedig itthon.”

És bár az esküvőszervezés minden pár számára egy stresszes időszak, Csenge szerint a rohamosan közeledő menyegző gondolata őket csak izgalommal tölti el.

„Már nagyon várjuk, mindennap elmondjuk, hogy Úristen, már egyre közelebb vagyunk a nagy naphoz. Szerintem pozitív izgalom van mindkettőnkben, mert szeretnénk már átélni azt a napot a barátokkal meg a családdal.”

Via


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Súlyos baleset: Ismét több méter magasból zuhant le egy színész, de most a Vígszínházban
Komolyak a színész sérülései, továbbra is orvosi kezelés alatt áll. Jegercsik Csaba a több méter magas díszletről zuhant a mélybe.

Megosztom
Link másolása

A Telex írta meg tegnap este, hogy a Vígszínház péntek esti Vámpírok bálja című előadásán súlyos baleset történt.

A Professzort alakító Jegercsik Csaba a több méter magas díszletről zuhant a mélybe. Az előadást azonnal megszakították és a színészt kórházba szállították.

A tervek szerint a darabot a hétvégén még több alkalommal szeretnék játszani, amiben a történtek után beugró fogja alakítani a sérült színész karakterét.

A Blikk megkereste a Vígszínházat az üggyel kapcsolatban, de mivel az előadás alatt a színház bérbe volt adva, nem saját produkció volt, így ők részletes tájékoztatást nem tudtak adni.

„A PS Produkció 2024. június 21-én a Vígszínháztól bérelt épületben játszotta a Vámpírok bálja musicalt. A 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet. Jegercsik Csaba színművészt, aki több, mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap. Az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján megtartottuk.”

-nyilatkozták a társulat tagjai a lap megkeresésére.

Nem ez az első eset, hogy előadás közben éri súlyos baleset a színészeket. Tavaly novemberben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia a Nemzeti Színház színészei zuhantak le több méter magasból a Rómeó és Júlia című előadás közben.

Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, de szerencsére már jó úton haladnak a teljes felépüléshez.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Fotó: 29 éve még mindenki ezért a színésznőért csorgatta a nyálát – Te felismernéd most?
Emlékeztek még Xénára, a harcos hercegnőre? Így néz ki most.

Megosztom
Link másolása

Lucy Lawlesst a legtöbben talán csak Xéna, a harcos hercegnőként ismerik. És bár a tehetséges színésznő sok egyéb szerepet is játszott már karrierje során, bizonyosan ez volt a legikonikusabb karaktere.

A Xéna, a harcos hercegnő című amerikai fantasy sorozatot 1995 és 2001 között sugározták.

A sorozat Xéna, a korábban gonosz hadvezér történetét követi nyomon, aki bűneit megbánva a jóság és igazság útjára lép. Utazása során harcol a gonosz ellen, és megpróbálja jóvá tenni múltbéli tetteit.

Az izgalmas történetszál, harci jelenetek, mitológiai és történelmi elemek ellenére sokakat inkább a színésznő szépsége vonzott a képernyő elé.

A hosszúhajú, teltkeblű, lázadó amazon akár órákon át képes volt a tv-hez láncolni a nézőket, még a férfiakat is.

A sorozat forgatásának kezdete óta 29 év telt el. A színésznő azóta is aktív és közösségi oldalán is nyomon követhetjük életét.

Mutatjuk, hogy néz ki most, sok év után Lucy Lawless színésznő:

Via


Megosztom
Link másolása