Epres Panni: „Nem értem, ez miért téma még mindig, még újdonság, hogy elvesztettük Tibort…?”
Epres Panni öt éve veszítette el férjét, Benedek Tibort – a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, akinek halála az egész országot megrázta. Panni ritkán szólal meg, ha mégis, akkor általában nem közhelyeket mond.
Így történt ez most is, amikor az Elviszlek magammal című műsorban beszélt arról, hogyan viszonyul az emberek által rákényszerített emlékezethez és az ahhoz tapadó, újra és újra előhívott együttérzéshez:
A mondat több szinten is kellemetlenül pontos. Egyrészt rámutat arra a gyakori reflexre, ahogy a közvélemény újrahasznosítja a magánéleti tragédiákat, amikor éppen ráér. Másrészt nyíltan beszél arról, milyen furcsa érzés, amikor az ember nem a saját életének jelenje alapján válik láthatóvá, hanem egy korábban elszenvedett veszteség emléktáblájaként.
„Nagyon sok szeretetet, odafigyelést kaptunk, és
Minden egyes ember veszít el valakit az életben, és onnantól kezdve nem az alapján éled az életedet. Mindenkin változtat egy veszteség, de onnantól kezdve te nem az vagy, hogy valakit elvesztettél.”
A mondat súlyosabb, mint elsőre tűnik: a magyar nyilvánosság sokszor nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki nem kíván a saját gyásza arcává válni. Benedek Tibor emléke örök – nemcsak sportteljesítménye, hanem emberi tartása miatt is –, de Epres Panni most arról beszél, hogy nem szeretné egész életét így eltölteni. És ebben lehet, hogy nemcsak magának, hanem sok más embernek is új nyelvet teremt.
Ez különösen igaz közismert emberek halálakor vagy azok hozzátartozóinak megszólalásai kapcsán. Az egyéni fájdalom viszont nem igényli az emléknapokat, címlapokat, főcímeket. Csak annyit kér: hadd lehessen mára másról is szó.
