Ennek vége van: Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata súlyos válságba van, ez az oka
A legfrissebb hírek szerint Katy Perry popénekesnő és Orlando Bloom kapcsolata végleg zátonyra futott – a válást azonban csak a turné után jelentik be.
„Vége van” – mondta egy közeli ismerős a Page Sixnek.
Perry jelenleg a Lifetimes című koncertsorozatát nyomja, ami április 23-án indult, és december 7-én zárul – addig tehát biztos nem lesz hivatalos bejelentés.
A pár még 2016-ban találkozott először, egy Golden Globe utáni bulin. 2019. február 14-én jegyezték el egymást, 2020. augusztus 26-án pedig megszületett kislányuk, Daisy Dove.
Állítólag Katy nagyon rosszul viselte, hogy új albuma, a 143 nem aratott sikert.
„Katy nagyon csalódott volt, amikor kiderült, hogyan fogadták az új albumát” – mondta egy bennfentes. „Ez nagyon megviselte. Orlando próbált megértő lenni, de így is feszültségek alakultak ki közöttük.”
Egy másik forrás szerint a turnéról szóló negatív kritikák is rátettek egy lapáttal:
„Az is bántotta, hogy a turnéról több rossz értékelés is született. Ez is nyomást tett a kapcsolatukra.”
A Page Six szerint
Nem ez lenne az első komoly válság a kapcsolatukban. 2017-ben egy évre már szakítottak is. Perry 2024-ben a Call Her Daddy podcastban beszélt erről:
„Már az elejétől nem voltunk igazán benne. Ő igen, mert épp hosszú ideig egyedül élt, és tudatosan készült egy új kapcsolatra.
Úgy voltam vele, hogy más vizekre kell eveznem. De ehhez sok belső munkára volt szükségem.”
Ugyanebben az évben a People-nek is elárulta, hogy hogyan szoktak veszekedni:
Azt is hozzátette:
„Orlando tényleg bölcs ember. Mindkettőnknek van egy magasabb, jobbik énje, és van az ösztönös része is – az ego. Amikor az ego irányít, akkor minden szétcsúszik. De ha ez kontroll alatt van, akkor valami egészen más jön ki belőlünk.”
A pár korábban elismerte, hogy párterápiára is jártak. 2023-ban Bloom a Flaunt magazinban így fogalmazott:
Azt is mondta:
„Néha tényleg nagyon nehéz. Nem fogok hazudni. Küzdünk az érzelmeinkkel, a kreativitásunkkal is. Ugyanakkor tudjuk, milyen szerencsések vagyunk, hogy akkor és úgy találkoztunk, ahogy. Soha nincs unalom a kapcsolatunkban, az biztos.”