„Én ebbe a klubba korábban sajnos nem tudtam belépni” – Csonka András elmondta, miért csak 60 évesen kapott először filmszerepet
Csonka András, akinek az arca évtizedek óta annyira a mindennapjaink része, mint a reggeli kávé vagy egy elkerülhetetlen dugó, hatvanévesen jutott el oda, ahová egy színész általában jóval korábban szokott: a mozivászonra. Szente Vajk legújabb, csütörtökön bemutatott Legénybúcsú című vígjátékában kapott szerepet, amivel egy régi vágya teljesült.
– vallotta tegnap a Borsnak.
Arra a nagy magyar paradoxonra, hogy miért pont a film maradt ki eddig az életéből, maga Csonka András adta meg a választ. Szerinte a rendezők egyszerűen nem mertek hozzányúlni egy olyan archoz, ami már ennyire beégett a köztudatba a tévéből és a popzenéből. „Mindenki meghökkent rajta. Annyit látták az arcomat, de senki nem gondolta, hogy pont a vásznon nem.
Ráadásul szeretik az új arcokat szerepeltetni. Én ebbe a klubba korábban sajnos nem tudtam belépni” – mondta.
A lehetőség végül onnan érkezett, ahol Csonka András a leginkább otthon van: a színházból. A Legénybúcsú ugyanis évek óta óriási sikerrel fut a Játékszínben, ahol ő is játszik, bár nem ugyanazt a karaktert, akit a filmben alakít. Amikor Szente Vajk a filmes adaptáció mellett döntött, egyenes út vezetett hozzá. „Én is szereplője vagyok ennek az előadásnak a Játékszínben, bár nem pont ezt a szerepet játszom.
A forgatás persze nem volt egy leányálom. Mivel a film egyetlen nap történetét meséli el, a külső körülmények alaposan megtréfálták a stábot. A nyári hangulatú külső jeleneteket ugyanis májusban vették fel, amikor a hőmérő alig kúszott 6 fok fölé. „Izgultam, nehogy valami probléma közbejöjjön, mert decemberben kezdtük a forgatást, aztán volt egy másik blokk.
– emlékezett vissza a színész.
Bár egy nagy álom teljesült, Csonka András nem dől hátra: a bakancslistája továbbra is tele van, a tervei pedig azt mutatják, hogy nem fogyott ki a kreatív energiából. „Szeretnék egyszer egy önálló estet csinálni, de a témáját még keresem. Ahhoz nincs tehetségem, hogy megírjam, szóval kelleni fog valaki, aki fogja a kezem ebben a munkában.
Persze van bennem egy természetes félelem, hogy erre mekkora lenne az igény, de egyszer mindenképp belevágok. Az a jó, hogy továbbra is tervezgetek, álmodozom, mert ez azt jelenti, hogy még nem öregedtem meg.”
Via Bors