„Én, ahogy felnőttem, nem ismertem a mértéket” – Görög Zita elárulta, milyen abszurd dolgokat tett fiatalkorában
„Elloptam apámnak a Wartburgját, érted? És a 21-es úton jöttem haza, kamionokat előztem meg. Teljesen abszurd volt.” A szabályok és határok témája pedig láthatóan beindított valamit, mert a modell-műsorvezető egy egészen nyers vallomással állt elő a vasárnap esti adásban.
A történet ugyanis nem állt meg egy lopott Wartburgnál és pár vakmerő kamionelőzésnél, mert
Görög Zita az ATV #Bochkor című műsorában, ahol a beszélgetés épp egy ausztrál tervről szólt, ami letiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiáról.
„Én, ahogy felnőttem, nem ismertem a mértéket. Nekem nem tanították meg, hogy egyek közben, mennyit igyak, ne keverjem…” – magyarázta, majd rögtön hozzátette, hogy ő már tudatosan megszakítja ezt a láncot. „Én a gyerekeimnek ezt teljesen másképp adom át. Edukálva vannak.”
Görög Zita szerint ha annak idején kapott volna iránymutatást, akkor „minden jobb lett volna, az első szexuális együttlét, az első berúgás”.
Az egésznek pedig súlyt ad, hogy állítása szerint huszonöt éve nem fogyaszt alkoholt, vagyis a mostani szavai mögött egy negyedszázados józanság és önreflexió áll.
Görög Zita már 2023 novemberében a Telexnek beszélt arról, milyen mélyen hatott rá az édesapja alkoholizmusa. Akkor azt mondta: „Olyan szinten kíséri végig az ő alkoholizmusa az én életemet, amit ő sosem gondolt volna.” A mostani, #Bochkorban elhangzott vallomás tehát egy régóta tartó folyamat újabb állomása, amelyben
A Wartburg-sztori így nemcsak egy hajmeresztő fiatalkori kaland, hanem egy kőkemény tanulság arról, hogy a határok nélküli szabadság valójában milyen veszélyes.
Via TWN.hu