SZTÁR

Emily Blunt egy évre visszavonul a filmezéstől, hogy több időt tölthessen a gyerekeivel

A 40 éves színésznőnek két gyereke van férjével, John Krasinski-vel, akik miatt most kivesz egy év szabadságot.
Sassy - sassy.hu
2023. július 13.


Megosztom
Link másolása

A csodálatos színésznő, Emily Blunt egy nemrég adott interjúban elárulta, hogy egy teljes évre visszavonul a színészkedéstől, hogy több időt tölthessen a családjával.

Két gyermeke van - a 9 éves Hazel és a 7 éves Violet - férjével, John Krasinski-vel, akivel hétfőn ünnepelték 13. házassági évfordulójukat.

Blunt nem pontosította, mikor kezdődött a szünet, bár a Table for Two podcastnek elmondta, hogy azért tart egy kis pihenőt, mert jobban részt szeretne venni a gyerekei életében.

„Idén nem dolgozom. Tavaly elég sokat dolgoztam, és a legidősebb gyermekem kilencéves, így az utolsó egyszámjegyű évében vagyunk”

- magyarázta Blunt.

„És egyszerűen úgy érzem, [hogy] vannak olyan pillanatai a napjuknak, amik annyira fontosak, amikor még kicsik. Ilyen az, hogy »Felébresztesz? Elviszel az iskolába? Eljössz értem? Lefektetsz?« Nekem csak ott kell lennem számukra ezekben az időkben. Ezt a csontjaimban érzem.”

Blunt azt is elárulta, hogy ő és férje, Krasinski jellemzően hogyan töltik együtt a reggeleket.

„Ez általában a reggel. [Megmentettünk] egy kiskutyát, aki abszolút gyönyörű... Én nem akartam kutyát, de a gyerekek nagyon, John pedig hajlandó volt rá. Nem bánom, hogy korán kell kelnem a kiskutya miatt, mert ez azt jelenti, hogy John és én reggel beszélgethetünk, mielőtt a gyerekek felkelnek, meg minden.” - mesélte.

A színésznő azt is bevallotta, hogy „imádom nézni az olyan dolgokat, mint a The Voice, úgy értem, imádjuk a The Voice-t.”

Blunt és Krasinski jelenleg Brooklynban laknak a gyerekeikkel, szomszédaik pedig véletlenül pont az Oppenheimer film másik sztárja, Matt Damon és felesége, Luciana Barroso.

Mennyi az esélye annak, hogy ennyi sztár lakjon ugyanabban a brooklyn-i épületben?

A két család természetesen eddig is jóban volt, de a szomszédságnak köszönhetően nagyon összebarátkoztak és a gyerekek is megszerették egymást, így aztán gyakran átjárnak egymáshoz.

Amikor erről kérdezték, Blunt elmondta:

„Matt [Damon] egyszerűen a leglazább, legcsodálatosabb ember. Lucy még ennél is szebb - bocsánat, Matt!

Valószínűleg éppen egy ilyen vendégeskedésre hívták meg még pluszban a többi Oppenheimer főszereplőt, Cillian Murphy-t és Robert Downey Jr.-t is, amiről utóbbi fotót is posztolt Instagramjára.

A fotó bejárta az internetet, és mivel RDJ a fotónál Krasinski jelenlétének magyarázataként egy meglepetés cameo lehetőségét is bedobta, többen azt feltételezik, hogy a színész is fel fog majd tűnni a filmben.

De azért nagy valószínűséggel csak nem akart kimaradni ebből az elég menőnek tűnő összejövetelből.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Robert Downey Jr. (@robertdowneyjr) által megosztott bejegyzés

Blunt játssza egyébként Kitty Oppenheimert, a Cillian Murphy által alakított J. Robert Oppenheimer feleségét az Oppenheimer című új életrajzi filmben, amely július 21-én kerül a mozikba.

Utána valószínűleg még láthatjuk párszor a vásznon, mielőtt feltűnne a visszavonulása miatti kiesés, ugyanis a Pain Hustlers-ben Chris Evans, Andy Garcia és Catherine O'Hara mellett játszik majd, ami október 27-én kerül a mozikba.

Illetve a The Fall Guy című film jelenleg épp az utómunkálatoknál tart, ami az 1980-as évekbeli sikersorozat filmadaptációja lesz, és amiben Ryan Gosling oldalán fog szerepelni.

Emellett Blunt kölcsönzi a hangját a Képzelt barátok című filmnek is, amelyet férje, Krasinski ír, rendez és játszik is benne Phoebe Waller-Bridge, Matt Damon, Ryan Reynolds, Awkwafina, Steve Carrell és Vince Vaughn mellett.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Károly durván lepattintotta Harry herceget, de Vilmos sem akar találkozni vele
„Nagyon elfoglaltak”, „nem érnek rá”. Károly egy címet is elvett a kisebbik fiától, és Vilmosnak adta.

Megosztom
Link másolása

Sussex hercege egyedül érkezett az Egyesült Királyságba Kaliforniából, hogy részt vegyen a londoni Invictus Games 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Korábban úgy volt, hogy a felesége, Meghan hercegné is elkíséri, ám nemrég kiderült, hogy távol marad a brit királyságtól.

Sokan remélték, hogy ez alkalmat ad Harry, Vilmos és III. Károly békülésére - nagyon megromlott ugyanis a király és a trónörökös kapcsolata a "tékozló fiúval", aki nem csupán hátat fordított a családnak, és az Egyesült Államokba költözött, hanem a Netflixen bemutatott dokumentum-sorozatában és az életrajzi könyvében is rossz színben tüntette fel a családját.

Állítólag a herceg is azt remélte, hogy találkozhat az édesapjával, miután a februári villámlátogatása elég rövidre és furcsára sikeredett.

A remény most szertefoszlott: III. Károly nem fog találkozni a fiával, mert túlságosan elfoglalt.

És a jelek szerint Vilmos is mellőzi Harry herceget.

Harry a szóvivője révén tudatta, hogy természetesen megérti, mennyi teendője van az apjának, és reméli hogy minél hamarabb találkozhatnak.

A hírre reagálva Richard Fitzwilliams királyi szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy bármi is a helyzet, ezt a a legtöbben nyílt elutasításként fogják értelmezni.

A herceg egyébként egy másik gyomrost is kapott. Korábban a brit légierőnél szolgált, és a magyarra egyébként nehezen átültethető colonel-in-chief", azaz nagyjából "tiszteletbeli ezredes" címet kapta annak idején (ez olyan cím, amit a királyi család tagjainak vagy nemeseknek adnak).

A Buckingham-palota sajtósai közölték, hogy az uralkodó ezt a címet Vilmosnak adja át május 13-án egy hivatalos ünnepségen.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk