SZTÁR

Először győzőtt nembináris versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon

A svájci énekes annyira örült a győzelemnek, hogy az öröm hevében eltörte a trófeát és az ujját is.

Megosztom
Link másolása

Svédországban, Malmőben tartották az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol összesen 25 versenyző léphetett a színpadra, miután kizárták a hollandok indulóját.

A felhozatal idén is igazán színesre sikeredett, rengeteg extrém produkció kápráztatta el a közönséget.

A szavazás végül a svájci Nemot tette meg győztesnek, akitől nem sokkal maradt el a szintén esélyesnek tartott horvát versenyző.

A 24 éves, nembináris svájci énekes az önfelfedezésről énekelt The Code című dalában, melyek a rap, drum 'n' bass és opera elemeit vegyíti.

Ez az első alkalom, hogy egy nembináris versenyző nyerte az Eurovíziót.

Nemo annyira örült a győzelemnek, hogy teljes erőből megrázta a trófeát, majd erőből letette a színpadra, aminek hatására el is törött.

„Megtörtem a kódot, és eltörtem a trófeát. Talán a trófeát meg lehet javítani, de talán az Eurovíziót is meg kell egy kicsit javítani”

- mondta el Nemo egy későbbi sajtótájékoztatón.

A jelenet itt látható:

Sajtóértesülések szerint pedig a trófea mellett a hüvelykujját is sikerült eltörnie.

Via: Blikk

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Gáspár Laci megszólalt: „Igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”
Délelőtt reppent fel a hír, hogy a 45 éves zenész nagypapa lesz.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Laci hamarosan nagypapa lesz! A lánya, Miriam, egy TikTok-videóban fedte fel a nagy hírt, miszerint már a terhessége 34. hetében jár, és alig várta, hogy megoszthassa ezt a boldog pillanatot a világgal.

Az X-Faktor mentora szintén megerősítette, hogy hatalmas az öröm a családban, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, azért egy kis kellemetlenség is beárnyékolja a boldogságot.

Gyorsan körbejárta a netet a hír: Gáspár Laci nagypapa lesz! Miriam, az énekes első házasságából született lánya, a TikTok-oldalán tette közzé a várandósságáról szóló hírt egy megható videóban. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, annyi biztos, hogy a kismama már a terhessége 34. hetében jár. De vajon mit szól mindehhez a büszke nagypapa? Nos, Gáspár Laci egyértelműen el van ragadtatva, és alig várja, hogy karjába vehesse az unokáját!

„Őszintén szólva nem szerettük volna, ha nyilvánosságra kerül a hír, a lányom privát oldaláról szivárogtatta ki valaki. Mirike nem szereti a nyilvánosságot, 14 éves volt, amikor utoljára szerepelt mellettem.

Szeretnénk, ha ez így is maradna, én tiszteletben tartom a döntését.

Annyit azonban most már elmondhatok:

igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”

- nyilatkozta Gáspár Laci a Borsnak.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A hollywoodi színésznő 17 éves fia csatlakozott anyukájához a vörös szőnyegen, de túl nőtt rajta – meg tudod mondani, kik a híres szülei?
Legalább egy fejjel magasabb gyönyörű anyukájánál.

Megosztom
Link másolása

Egy hollywoodi színésznő 17 éves fia mindenkit lenyűgözött a vörös szőnyegen, de vajon rájössz, kik a híres szülei?

Alexander "Sasha" Schreiber, Naomi Watts legidősebb gyermeke, csütörtök este tűnt fel a 62. New York-i Filmfesztiválon, ahol édesanyja új filmjének, a The Friend-nek a premierjén vett részt. A 17 éves fiú egy elegáns fekete öltönyt viselt, amelyet egy visszafogott aranylánccal dobott fel, miközben pózolt a fotósoknak New Yorkban:

Sasha, aki apjára, Liev Schreiberre, a 57 éves színészre is büszke lehet, anyja oldalán vonult a vörös szőnyegen.

Naomi és Liev 2005 és 2016 között voltak házasok, és két gyermekük van: Sasha mellett egy 15 éves lányuk, Kai is,

aki nemrég egy másik eseményen vett részt apjával, nevelőanyjával és bátyjával. Liev tavaly nyáron vette feleségül jelenlegi partnerét, Taylor Neisent, és augusztusban született meg közös lányuk, Hazel Bee.

Naomi most egy fűzőben és egy fekete szoknyában sétáét be a premierre, amelyet gyémánt fülbevalókkal egészített ki. A fesztivál eseményei közben azonban a magánélete is reflektorfénybe került:

Naomi 2023 nyarán kötött házasságot Billy Cruduppal, akivel 2017 óta van együtt, miután találkoztak a Netflix Gypsy című sorozatának forgatásán.

Az esküvő utáni második ceremóniájukat június 8-án, Mexikóvárosban tartották, ahol Sasha Billy fiával, William-mel is közösen ünnepelt.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült, ez volt Harry herceg igencsak fura gúnyneve Etonban a középiskolában
Így hívták a többiek, akik már jól ismerték a herceget.

Megosztom
Link másolása

Kiderült Harry herceg igencsak ellentmondásos gúnyneve Etonban. A sussexi herceg nyíltan beszélt drogfogyasztásáról a Tartalék című könyvében.

Harry azonban nem említett egy gúnyevet, amely az Etonban töltött időkből származik, a középiskolás korából, ahová 1998 és 2003 között járt, hogy letegye az érettségit, és ahol a kezdeti kalandozásai a drogokkal kezdődtek. A 2020-ban megjelent Brothers of Brothers című könyvében Robert Lacey, az elismert királyi történész elárulta, hogy

a herceget „Etonban »Spangli Harry«-ként ismerték, a szobájából gyakran áradó marihuána szag miatt”.

Míg Harry a középiskolás évei alatt füves cigivel oldódott, később bevallotta, hogy komolyabb drogokat használt.

„Nem emlékszem, hogyan jutottunk hozzá a cucchoz. Valamelyik haveromtól, gondolom”

- mondta. - Amikor a megszereztük, lefoglaltunk egy aprócska emeleti fürdőszobát, ahol meglepően átgondolt, rendezett szerelősort vezettünk be.

Aki épp szívta az ablak melletti vécén terpeszkedett, a második fiú a mosdókagylónak támaszkodott, a harmadik és a negyedik fiú az üres kádban ült, lógó lábakkal, és várta a sorát.”

Harry vallomásai azonban most bajba sodorhatják, mivel jogi következményei lehetnek az amerikai vízumával kapcsolatban, mivel egy agytröszt azzal vádolta meg az amerikai kormányt, hogy előnyben részesíti a magas rangú hírességeket akkor is, ha nem felelnek meg a tartózkodási engedély követelményeinek - derítette ki az Express.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megdöbbentő titkot árult el a Schumacher család - Keszthelyi Vivien is kifakadt
Az autóversenyző unokaöccse és annak magyar barátnője teljesen kiakadtak, miután kiderült, hol élnek és a rajongók ellepték a környéket.

Megosztom
Link másolása

Botrány tört ki a Schumacher családban, nem sokkal azután, hogy lánya esküvőjén most először jelent meg a nyilvánosság előtt Michael Schumacher. A 2013-ban tragikus síbalesetet szenvedett autóversenyző tágabb családjának azonban magyar vonatkozása is van. Keszthelyi Vivien, a háromszoros túraautó-bajnok autóversenyező ugyanis Micheal unokaöcssének párja immár hét éve.

Azonban most teljesen kifakadt párja édesanyjára, miután az véletlenül pontos információkat osztott meg arról, hol és milyen házban élnek Daviddal és párja édesapjával, Ralf Schumacherrel.

Ezt követően természetesen tömegével jelentek meg a rajongók a lakhelyüknél.

Vivien 24 órán át elérhető Instagramsztoriban osztotta meg gondolatait:

„Lassan hét éve ismerem Davidot és Ralfot, de még sohasem éreztem magam akkora veszélyben, mint most. Köszönet Corának, hogy nyilvánosságra hozta, hol lakunk és hogy néz ki a házunk.

A magánéletünk és biztonságunk egyenlő a nullával. Késő éjjel becsengetnek hozzánk, a házat ellepik a fotósok stb… Eddig meghitt és nyugodt otthonba tértünk haza, de ennek vége. Ez az egész több mint tiszteletlenség Daviddal és Ralffal szemben. Ha az érdekli, hogy mi van a fiával, akkor mi értelme ennek a felhajtásnak? Pontosan tudja, hol talál bennünket…”

Párja sem hagyta szó nélkül az esetet, a hosszú és igen őszinte posztban többek között azt írta:

„Édesanyámnak sajnos – amióta az eszemet tudom – mentális problémái vannak.”

Ezt követően beszámol az őt gyerekkorában ért nehézségekről, amik elég megrázóak. Azt írja, édesanyja egyszer egy fának akart hajtani, miközben ő az anyósülésen ült, 13 éves korában édesanyja idegösszeomlást kapott egy nyaralás közben, majd 2015-ben szülei elváltak, de édesanyja David akarata ellenére akarta őt elvinni, sőt olyan is volt, hogy rendőrt kellett hívni, mert fizikailag bántalmazta testvérét, Ralfot.

„Többször adtam esélyt édesanyámnak, és többször próbáltam is kibékülni vele. Sajnos sosem sikerült, mert folyton mentális mélypontra zuhant, és újra teljesen kiborult” - írta.

Via: NLC


Megosztom
Link másolása