SZTÁR

Elcsípve: JLo és Ben Affleck szemetet szedtek a moziban, miután megnézték a Dűnét

Kicsit hihetetlen, de még az ilyen nagy sztárok is járnak moziba. Sőt mi több, ha jó fejek, még el is takarítanak maguk után.

Megosztom
Link másolása

Valahogy senki nem gondolja, hogy az olyan nagy nevű hollywood-i celebek is járnak mozikba, mint mondjuk Jennifer Lopez és Ben Affleck. Pedig egészen konkrétan ez történt hétfő este, amikor is az egyik Los Angeles-i moziban, a film vége után az egyik néző rájött, hogy bizony, végig a sztárpáros ült előttük.

A teremben éppen a Dűne második részét vetítették, szóval teljesen érthető, hogy a latin popdíva és színész párja nem tudtak tovább várni és egy civilekkel teli moziba mentek kikapcsolódni annak ellenére, hogy vélhetően a luxusvillájukban külön moziterem is van.

„A Dűne 2 csodálatos volt. A stáblista utáni pedig rájöttünk, hogy JLo és Ben Affleck pont előttünk ültek lol.”

- írta az X-re, azaz az egykori Twitterre egy felhasználó, és egy videót is posztolt a látottakat bizonyítandó.

A rövidke felvételen jól látható, amint a páros a film végét követően szépen összeszedik a maguk után hagyott szemetet.

A rajongók persze elismerően dicsérték őket, amiért ilyen emberien sikerült viselkedniük.

„Tisztelet, hogy elviszik a dolgaikat és letakarítják az ülést”

- írta az egyik, míg egy másik hozzátette: „Olyan sok ember csak úgy otthagyja az ételét és italát nyilvános helyeken, ez undorító. Szóval jár az elismerés!”

Persze volt olyan, aki kiborult a felvétel láttán, mondván, hogy szegény hírességek magánéletét senki sem tiszteli.

„Nehéz elképzelni, hogy egyszerűen csak a napi rutinodat végzed, miközben idegenek filmeznek, akik ezzel extra figyelemre vágynak a közösségi platformokon”

- írta egyikük, mire egy másik azt javasolta, hogy „tényleg szükség lenne a törvényileg előírt japán zárhangra a kamerákon, mert őrület, hogy egyszerűen felveheted, ahogy valaki a dolgával törődik, és azt online közzéteszed, hogy milliók foglalkozzanak vele...”

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katalin hercegné jól viseli a kezeléseket: „Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire” - mondta egy ismerős
Arról is beszélt, hogy Vilmos herceg nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvvel számolni.

Megosztom
Link másolása

Katalin kerüli a nyilvánosságot, amíg rákbetegsége miatt kezelésben részesül, de egy közeli ismerős szerint érezhetően bizakodóak, és jó a hangulat a családban.

Vilmos herceg rendületlenül ott áll felesége mellett:

„Vilmos maradt a támasz Katalin és a gyerekek számára” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás

a People-nak az e heti címlapsztoriban.

Katalin egészségi állapota körül szőtt összeesküvés-elméletek és pletykák során Vilmos frusztráltnak érezte magát. A 41 éves walesi herceg „feldúlt és dühös volt” az intenzív spekulációk miatt, de a leendő királynak mostanra sikerült feldolgoznia a dolgokat.

Vilmos herceg a jövőt tekintve nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvön rágódni.

„Katalin jobban lesz, és ő mindenáron segíteni fog neki, hogy meggyógyuljon” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás.

Bár egyelőre nincs friss információ arról, hogy a 42 éves walesi hercegnő részt fog-e venni a közelgő királyi eseményeken, például a júniusi Trooping the Colour elnevezésű rendezvényen, a család egyik barátja szerint mind ő, mind Vilmos vigaszt találnak a támogató jókívánságokban, amelyeket a diagnózist követően az ország minden részéről kaptak.

A walesi herceg számára létfontosságú, hogy továbbra is derűlátó maradjon a nyilvánosság előtt, és ezzel a próbatétellel szembe kell néznie.

Katalin egészségi állapota a legjelentősebb kihívás Vilmos herceg számára, amellyel idén szembe kellett néznie. Februárban édesapja, Károly király betegségére derült fény, közben találgatások keringtek felesége műtéti felépülésének idejéről.

Márciusban egy anyák napi fotó megszerkesztése miatt jött lázba mindenki. A képet, amelyet Vilmos herceg készített családjáról, több hírügynökség is visszavonta a manipuláció gyanúja miatt, aminek hatására Katalin magára vállalta az egészet.

Ezek tették az év első hónapjait Vilmos életének egyik legnehezebbjévé, mivel egyensúlyoznia kell aközött, hogy érzelmi támasza legyen feleségének és gyermekeinek, miközben továbbra is fontos szerepet tölt be a monarchiában.

„Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire, komoly támadásokra, amikor az apját és a feleségét is rákbetegséggel kezelik”

- mondta egy királyi bennfentes. „Vilmos nagyon erősen tartja magát.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Joshi Bharat nagy korkülönbséggel talált új párt magának: „Én nem feleséget kerestem”
Kapcsolatuk munkakapcsolatként indult.

Megosztom
Link másolása

Joshi Bharat magánélete 60 éves kora fölött kezdett igazán felélénkülni. 31 év után elhagyta feleségét Mészáros Lőrinc ex asszonyáért, de az a románc nem volt tartós.

Két évig élt komoly kapcsolat nélkül az egykori bábművész, műsorvezető és jós, ám most újra rátalált a szerelem. Az új társ 17 évvel fiatalabb,

és megismerkedésükről így vallott a férfi: „Van egy közös ismerősünk, ő ajánlott az Egy férfi és egy nő című rádióműsoromba vendégeket, és köztük volt Virág is. Meghívtam, majd január végén a stúdióban találkoztunk”.

Néhány hét elteltével már meghitte beszélgetésben voltak. A kapcsolatuk gyorsan szárba szökkent.

„Én nem feleséget kerestem, Virág pedig nem férjet. Mindketten voltunk házasok, ami igazából egy jelkép. Mert egy kapcsolat minősége nem a papíron múlik.

A papír széttéphető. A lényeg, hogy megéljük a jelent, hogy van egy ősbizalom közöttünk, és kiegészítjük egymást. Mi nem tudunk vitatkozni, maximum azon, hogy hol parkoljunk. Boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ezt szeretnénk kiélvezni. Mi tényleg összetartozunk, és mindegy, hol, de azt vizionálom, hogy egymás kezét fogva sétálunk majd tíz-húsz év múlva is”.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megható üzenettel búcsúzott John Travolta a Grease nemrég elhunyt sztárjától
A 72 éves korában elhunyt színésznő a Patty Simcox nevű karaktert játszotta a világhírű musicalben Olivia Newton-John és John Travolta mellett. Rá emlékezett a színész egy Instagram-sztorival.

Megosztom
Link másolása

Május 2-án hunyt el a Grease című film egyik színésznője, Susan Buckner, rá emlékezett az Instagram-oldalán a film ikonikus főszereplője, John Travolta.

A 72 éves korában elhunyt színésznő a Patty Simcox nevű karaktert játszotta a világhírű musicalben Olivia Newton-John és John Travolta mellett.

A halálhírt a sztár családja osztotta meg: Susan május 2-án békésen, a szerettei körében hunyt el az otthonában, Miamiban.

A halálhír után John Travolta egy Instagram-sztoriban emlékezett meg a színésznőről.

"Susan, neked köszönhetjük, hogy sokkal különlegesebb lett a Grease. Hiányozni fogsz!"

- írta Travolta, aki két fotót is megosztott Bucknerről.

(via Mirror)


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Durván kiosztották a kommentelők Horváth Grétát egy fotó miatt
Grétának korábban a súlyával volt probléma. Több hozzászóló is teljesen kiborult egy fotó miatt, de volt olyan is, aki a védelmére kelt.

Megosztom
Link másolása

A Ripost írta meg, hogy mennyire kiakadtak a kommentelők Horváth Gréta egyik fotója miatt.

Gréta az elmúlt években óriási változáson ment keresztül. 2021 őszén a vállalkozó jelentős életmódváltásba kezdett - korábban éveken át küzdött súlyfeleslegével, és sokan kritizálták a teltsége miatt, ma pedig már a követői példaképévé vált a fogyása miatt.

Horváth Gréta nemrég egy Instagram-sztoriban osztott meg egy, a konyhájában készült fotót, melyen egy estélyi ruhában látható.

Ezen teljesen kiborultak a kommentelők.

„Ez mi rajta? A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

– írta valaki.

„Nagyon durva ízlésficama van! Amilyen szettekben vergődik sokszor…borzalom!”

– szólt hozzá egy másik kommentelő.

„Én is ilyen partiszerkóban főzöm otthon a töltött káposztát”

– reagált egy újabb kommentelő.

Persze volt olyan is, aki Gréta védelmére kelt.

„Élőben pedig tök aranyos nő, sajnálom, hogy ennyien bántják…”

– írta másvalaki.

Megosztom
Link másolása