SZTÁR

Egy túl valódinak tűnő szexjelenet miatt bajba került Ryan Gosling

Elmondása szerint túl jól végezték a munkájukat, de ezért nem lenne szabad hibáztatni őket.
Sassy - sassy.hu
2023. november 05.


Megosztom
Link másolása

Ryan Goslingot elsősorban romantikus, szívtipró szerepeivel ismerhette meg a nagyközönség, pedig nem csak ebben ügyes, legutóbb például a Barbie élőszereplős filmjében hozta a kicsit együgyű Ken szerepét zseniálisan.

Még 2010-ben a sztár egy kissé bajba keveredett, amikor az egyik filmjéhez kicsit túl valódinak tűnő szexjelenetet sikerült forgatniuk.

Az ominózus eset a Kék Valentinban látható, ahol Michelle Williams oldalán játszott főszerepet.

A Kék Valentin című film egy szerelmespár, Cindy és Dean hullámvölgyekkel tarkított házasságát követi, akik közös kislányuk mellett még egyszer nekifutnak, hogy megmentsék a szakadék szélén lévő kapcsolatukat.

A film kapcsán Gosling elárulta, hogy neki pont az tetszett ebben a sztoriban, hogy egy nagyon reális képet fest két ember szerelméről és a házasságról.

„Derek Cianfrance rendező azt akarta, hogy ez a film az emberek hibáit ünnepelje, hogy demisztifikálja a romantikát, és hogy valami olyat csináljon, ami valódi. Ez nagyon izgatott.”

A szexjelenet azonban annyira valóságosnak tűnt, hogy végül Amerikában korhatár-besorolás miatti vitába keveredett.

A botrányossá vált jelenetben a Dean karakterét alakító Gosling orálisan elégíti ki a Cindyt játszó Williamset.

A szexjelenettel kapcsolatban Gosling elmondta:

„A szex reális volt - nem volt szexi vagy »szexjelenetént« beállított, és ezért kerültünk bajba.”

Majd hozzátette, hogy azért tűnhetett annyira valódinak, mert olyan jól játszották a szerepüket, az egész mindössze a csodás színészi munka eredménye.

„Nem lenne szabad büntetni azért, mert jó munkát végeztél.”
- fűzte hozzá.

A filmet végül visszaminősítették, és az Amerikában használatos R besorolást kapta, amely szerint 17 év alattiak számára szülő vagy felnőtt felügyelete mellett ajánlott.

A túlságosan is valóságosnak tűnő orális szexjelenethez kapcsolódó botrányok ellenére a Kék Valentin kasszasiker lett, és elismerések egész sorára jelölték.

Végül pedig Goslingot és Williamst is jelölték a Golden Globe-díjra a legjobb filmdrámai színészi alakításért Dean és Cindy szerepéért.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kinizsi Ottó és Deutsch Anita megmutatta ritkán látott lányait
Nem minden nap posztolnak fotót Hanniról és Emmáról.

Megosztom
Link másolása

Kinizsi Ottó és Deutsch Anita lányai láthatók egy ritka felvételen édesanyjukkal. A sztárpár nagyon ritkán posztol családi képet, hogy a magánéletük sértetlensége megmaradjon. Deutsch Anita most kivételt tett.

Instagramján egy nagyon cuki közös felvételt tett közzé, amin két lánya is szerepel.

Anita nem kommentálta a fotót, de anyáknapi hashtaget használt. A bűbájos nőcsokor a követők szívét is elkápráztatta, záporoznak a pozitív kommentek.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó annak idején a Barátok közt forgatásán ismerkedett meg egymással, és sokáig titokban tartották a kapcsolatukat, mivel Anita 8 évvel idősebb Ottónál. Állítólag a stábból is volt, aki ellenezte a kapcsolatukat.

2004-ben pedig új közös utat választottak: összeházasodtak.

Azóta is boldog párkapcsolatban élnek, és közösen nevelik a 19 éves Emmát és húgát, a 14 éves Hannit. A család boldog, a ritka felvételen a lányok nagy szeretettel bújnak anyjukhoz.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Botrány a Cápák közöttben, felháborodtak a befektetők: „A hülyének nézés csúcsa”, „Arcátlan”
Az „évad legbizarrabb ajánlatán” puffogtak a Cápák, felháborítónak tartották.

Megosztom
Link másolása

A Cápák között legutóbbi műsorában nem bírtak indulataikkal a befektetők. Egy vállalkozó páros ajánlata verte ki náluk a biztosítékot, akik szerintük a semmiért kértek 25 millió forintot.

Egy pár éve már lehetett találkozni a "szexbiztos ágyak" hirdetéseivel.

Az ezen marketing szöveget használó cég, a Matrac Kuckó érkezett most a Cápák között műsorába. Hahn Gábor és fia, Hahn Kristóf közösen léptek a Cápák elé a Nők Lapja szerint, és bemutatták családi vállalkozásukat. 2014-ben kezdték használni a "szexbiztos matrac" kifejezést. Ezt az irányt vinnék tovább, ehhez kérték a befektetők 25 millióját.

Csakhogy a Cápák szerint a pénzért felajánlott termékroyalty elég csekély ellenérték.

A vállalkozó páros elmondta, nem csak a 25 millióra lenne szükségük, hanem a befektetők kiterjedt kapcsolatrendszerére is.

Nem rejtették véka alá véleményüket a megszólított befektetők,

kivétel nélkül mindenki kiakadt azon, hogy még csak részesedést sem ajánlottak a cégben.

Egymás szavába vágva használtak ilyen kifejezéseket, mint "kamu", "arcátlan", "mélypont" és hasonlók. Sorra szálltak ki az ötletből a befektetők, csípős megjegyzéseket hagyva maguk után.

"Szerintem ti reklámért jöttetek" - szúrta oda egy ponton Dr. Varga Eszter, és erre bólogattak a befektetők. Szerintük ugyanis egy ilyen ajánlat másra nem jó, viszont ez a műsor nem erről szól.

Sárospataki Albert szerint pedig "ez volt az évad legbizarrabb ajánlata."

"Ide az jöjjön, aki a vállalatába tőkét akar kapni. A tőkéhez valamilyen tudást akar adni" - zárta az ajánlat kommentálását Moldován András.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
5 éves lett Harry herceg és Meghan hercegné kisfia, Archie – eddig nem látott videókkal köszöntötték
Szerintetek kire hasonlít a legjobban a brit királyi családból?
Sassy - sassy.hu
2024. május 06.


Megosztom
Link másolása

Betöltötte ötödik életévét a kis Archie, Harry herceg és Meghan hercegné kisfia.

Archie Harrison Mountbatten-Windsor még a dédimamája, II. Erzsébet uralkodása alatt született Londonban, 2019. május 6-án.

Miután Harry és Meghan bejelentette, milyen nevet kap a gyermekük, az Archie az egyik legnépszerűbb utónév lett az Egyesült Királyságban. Azt kevesen tudják, hogy a Harrison és az Archie között vacilláltak a szülők, végül az utóbbi győzött.

Archie még egy éves sem volt, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy elhagyják a brit királyi udvart és az amerikai kontinensre költöznek - egyébként a koronavírus-járvány kellős közepén. Először Kanadába utaztak, majd onnan az Egyesült Államokba, és Kaliforniában telepedtek le. Archie húga, Lilibet - akinek a nevét már a születése előtt levédette Meghan Markle, pedig ez a királynő családi beceneve volt - már az Államokban született.

Most eddig nem látott videókkal köszöntette az egyik, a királyi család életével foglalkozó csatorna az 5 éves Archie herceget.

Íme, a videó:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
30 kilót fogyott, és ezt szexi fotózáson meg is mutatta Radics Gigi
Radics Gigi ledobott 30 kilót, és bombasztikus formájáról meg is osztott egy hihetetlenül dögös képet.

Megosztom
Link másolása

Radics Gigi eddig sem panaszkodhatott, az énekesnő csodaszép adottságokat örökölt, és mindig is figyelt a megjelenésére. Nemrég azonban úgy döntött, megszabadul néhány plusz kilótól, és sikerült is a nagy fogyás.

Nem kevesebb, mint 30 kiló feleslegtől szabadult meg, ami szenzációs eredmény.

Gigi a várandóssága alatt szedett fel. 2020-ban szülte meg kislányát, Bellát, és azóta küzdött a felesleggel.

Nem radikális megoldással fogyott le, inkább szépen lassan adott le a plusz kilókból a gyönyörű énekesnő.

Korábbi posztjainak tanúsága szerint életmódváltásról van szó, aminek része volt egy kemény edzésprogram is. Nem volt egyszerű menet, de megérte, mint írta korábban, "sokkal fittebbnek, magabiztosabbnak" érzi magát.

Úgy látszik, követőinek is bejött a változás, a frissen posztolt Insta fotója alá záporoznak az elismerő kommentek.

Nem csoda, hiszen Radics Gigi egy pikáns, mégis elegáns képet tett közzé, amelyen talpig feketében ül csábosan.

Felső testét mindösszesen egy melltartó és egy nyitott, vállán lecsúszó kabátka van.

Az énekesnőről egy ideje már csak olyan fotókat látni, amelyeken szenzációs formában van, ez a fotó azonban feltette fogyásának történetére a koronát.


Megosztom
Link másolása