SZTÁR

„Egy nő nem beszél így velem. Elintézlek egy másodperc alatt” - rasszizmus és nőgyűlölet a Farm VIP-ben?

Olyan mondatok hagyták el Pákó száját Bálint Antóniát célozva, minthogy takarodj a büdös életbe, elintézlek, itt is megverlek.

Megosztom
Link másolása

Önkontroll nélkül ugrott Bálint Antónia torkának Fekete Pákó a Farm VIP műsorában, és válogatás nélkül dobálta a nőre a szitkokat. A Blikk a műsor évadának első komoly konfliktusaként hivatkozik a jelenetre, amelyben

Pákó nőgyűlölő megjegyzést is megengedett magának, és az sem volt biztos, hogy tettlegességet nem rögzítenek majd a kamerák.

A heves érzelmek akkor törtek fel, amikor Pákó megkérte Horváth Gréta csapattársát, adjon oda neki egy szükséges konyhai eszközt - nevezetesen egy fakanalat, de ez nem történt meg. Antónia ekkor szólt oda Pákónak, menjen érte ő maga.

Első körben Pákó is nyitott volt arra, hogy megbeszéljék a dolgot, de pillanatok alatt eszkalálódott a helyzet.

"Egy nő nem beszél így velem. Elintézlek egy másodperc alatt"

- esett ki a száján, és utalt rá, hogy Antónia szerencséjére rengeteg kamera veszi őket, ezért durvább dolgot nem tesz.

A káromkodástól hemzsegő monológjában rengeteg szidalmat elsorolt, de mivel nem minden szavát lehetett érteni az akcentusa miatt, Antónia visszakérdezett, mit is mond. Ekkor mondta azt,

"Itt is megverlek."

Egy csapattárs, Barna Judit próbálta lehűteni a kedélyeket, és próbálta elterelni a helyszínről Pákót, aki szerint Antónia rasszista megnyilvánulása borította ki.

"Takarodjál innen a büdös életbe" - mondta még a lefagyott Antóniának.

Később, amikor a hormonfröccs már kiürült a fejekből, mindketten elnézést kértek a másiktól.

Bálint Antónia közben a Borsnak is nyilatkozott az incidensről, ami mélyen megviselte.

"Azt a fajta támadást, amivel ő nekem esett, igazságtalannak éreztem.

Amikor bementem a műsorba, különösen kedveltem őt, mert mindig nevet és jókedve van. Ledöbbentett és nyilván rosszul esett az egész, mert az igazságtalanság mindig bánt. Én nem voltam balhés, nagyon sokat dolgoztam ott és nem bántottam senkit, nem mondtam senkire semmi rosszat" - mondta.

Pákó párbajban legyőzte Toncsit, ám nem mindenki értett egyet győzelmével Instagram posztjában, elég durva kommenteket kapott a férfi.

"Te nem vagy győztes! Egy senki vagy, mert megfenyegettél egy nőt! Szégyen, hogy egy ilyen kirohanás miatt a műsorban maradhattál"

- írta egyikük, de további posztjai alatt mások is kritizálták Pákót a beszéde miatt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kiskegyed: Igazuk lett a szabolcsiaknak Szabó Zsófi és volt férje újrakezdésével kapcsolatban
A lap szerint nemrég elindult a pletyka azzal kapcsolatban, hogy az elvált pár vajon békülni fog-e egymással.

Megosztom
Link másolása

Szabó Zsófi és Kis Zsolt kapcsolata 2015-ben kezdődött, és egy évvel később, 2016 novemberében kötöttek házasságot. Esküvőjük nagy figyelmet kapott, hatalmas társasági esemény volt.

2017-ben megszületett közös gyermekük, Mendel, aki azóta is összeköti őket.​

Kapcsolatuk azonban idővel megromlott. Szabó Zsófi elmondása szerint mindketten próbáltak alkalmazkodni, és még párterápiát is igénybe vettek, de végül a házasságuk menthetetlenné vált. Végül 2022-ben elváltak.

A fiuk nevelése miatt Zsolt továbbra is fontos része Mendel életének, és gyermekük érdekében szoros kapcsolatot tartanak fenn - ezt maga a műsorvezető árulta el a közelmúltban.

A Kiskegyed most azt írja, hogy Kis Zsolt Nyíregyházától nem messze lakik, ezért ismerik őt a helyiek.

"2023-ban azonban többször is arra utalt bejegyzéseiből, hogy kisfia mennyire szereti az édesapját és jó kapcsolatot ápol vele. Sokan akkor úgy látták, előbb-utóbb békülni fognak volt férjével"

- írja a lap.

"De nem így lett. Igazuk lett a szabolcsiaknak, akik azt mondták, hogy a műsorvezető és volt férje ne kezdjék újra a kapcsolatukat."

A lap hozzátette: Néhány éve azt mondták, hogy szerintük nem érdemes visszatérniük egymáshoz, mert olyan problémák voltak köztük, melyek később sem változtak."

Forrás: Kiskegyed

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Kiakadtak a kommentelők, hogy Dér Heni egy intim testrészével emelte fel a gyerekei játékát a padlóról
Videón tette közzé a vicces, de eléggé megosztó, szinte akrobatikus ügyességet igénylő mutatványt.

Megosztom
Link másolása

Dér Heni nem egy szívbajos nő, és humorérzéke is van, ennek már számos jelét adta.

Ám a legutóbbi mutatványa kiverte a biztosítékot a kommentelőknél.

Arról készített felvételt, hogyan szedi össze és pakolja el a földről a gyerekei szanaszét hagyott játékát.

Ám a videóban nem a lábfejével emelt fel egy játékot, miután tele volt a keze, nem is arrébb lökte a lábával.

Hanem egy intim testrészével emelte fel a játékot - ha igaz a videó, és nem csak egy AI trükk.

A követőinek Instagramon nagyon tetszett a mutatvány, de redditen nem rajongtak érte a kommentelők.

"Jézus úristenem. Van humorom (elvileg), de csóró gyerekei,ha ezt nagy korukban meglátják"

– írta az egyik felhasználó.

"Édes Istenem, ez mennyire gáz..."

- írta egy másik.

"Szekunder szégyenérzetem támadt.Ez mi a f.sz???"

- írta egy harmadik kommentelő.

A videót erre a linkre kattintva láthatod.

Te mit szólsz ehhez a mutatványhoz?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Vasvári Vivien alaposan dokumentált szülése után világra jött a negyedik gyermeke, egy kisfiú
Az influencer azt nyilatkozta korábban, hogy mivel vágyik még egy kislányra, lehet, hogy bevállalja az ötödik terhességet is.

Megosztom
Link másolása

Vasvári Vivien világra hozta negyedik gyermekét.

Nemrég még közzétette Instagramon az utolsó terhesfotó-sorozatát.

Ezt követően Instagram sztorikban közölte, hogy már a kórházban van, kezdődik a vajúdás, majd arról, hogy nem annyira szereti a fájásokat, egy vicces videót publikált "Kinyúlás" címmel, végül egy sztoriban közölte a követőivel, hogy természetes úton jött világra a kisfiuk.

"Mindenki jól van, túl vagyunk életünk egyik legcsodálatosabb napján" - írta az Insta-sztoriban.

"Kisfiunk tegnap gyorsan és természetes úton jött a világra - minden úgy történt, ahogyan megálmodtuk"

- folytatta.

"Még mindig a hatása alatt vagyunk ennek a csodálatos élménynek".

Azt ígérte. hogy mindenről mesélni fog.

Vasvári Vivien és férje, Bodnár Zsigmond már vitt két-két gyermeket az előző kapcsolatából. Vasvári Vivien előző házasságában két gyermeknek adott életet - Ariana és Edward már 11 , illetve 7 éves.

Bodnár Zsigmonddal közös első gyermeke, Colin ősszel lesz kétéves, most pedig itt a második közös gyermekük, akinek a nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az influencer azt nyilatkozta korábban, hogy mivel vágyik még egy kislányra, lehet, hogy bevállalja az ötödik terhességet is.

A szülés helyszínéről nem közölt hivatalos információt, de valószínű, hogy ezt a gyermekét is az Egyesült Államokban hozta világra.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült Krausz Gábor valódi életkora, és idősebb, mint azt a külseje alapján gondoltuk volna!
Tényleg igaz, hogy a kisgyermekek fiatalítják az embert, akár nőről, akár férfiról van szó.

Megosztom
Link másolása

Te tudtad, hogy Krausz Gábor Mennyi idős? Mert mi nem, és most le is döbbentünk.

A sztárséfet olyan 35-38 évesnek tippeltük.

De.

Ezzel szemben a valóság az, hogy 43 éves!

A Kiskegyed azt írja, hogy több hírforrás is megerősítette, bár ő ezt sosem mondta meg, hogy idén március 22-én lett 43 éves.

Forrás: Kiskegyed

Megosztom
Link másolása