Durva sztori: Lily Allen új albumában részletesen elmeséli, hogyan omlott össze a házassága a szexmániás David Harbourral
Az énekesnő West End Girl című új albuma egyszerre visszatérés a popzene élvonalába – és egy atombomba, amit volt férje, David Harbour lábai elé dobott. Az elmúlt napokban Lily hét év után először került be újra a brit Top 40-be három dallal, de a valódi figyelem középpontjába nem a slágerek, hanem a dalszövegekben részletezett házassági apokalipszis került. És nem finomkodik.
Csak akkor csalhatsz meg, ha fizetsz
A 14 számból álló album egyfajta érzelmi napló: Lily konkrétan azt állítja, megengedte Harbournak, hogy más nőkkel is lefeküdjön – de csak akkor, ha ez pénzért történik. Semmi szerelem, semmi randik, és nincs közös reggeli croissant két espresso között. Pénzért. Pont.
Lily saját elmondása szerint 2024 januárjában be is vonult egy heti 8000 fontos amerikai rehabilitációs központba, nehogy visszaessen – hat év józan élet után. Egy podcastjában elmondta: mentálisan teljesen szétesett, nem tudott másra gondolni, csak a fájdalomra.
Szexjátékok a kézitáskában, cici upgrade
A válást követően Lily egyértelműen újraalkotta magát: plasztikai műtét, szexi insta-posztok, és meglepően hosszú hallgatás. Mostanáig. Az album – ismerősök szerint – teljesen váratlanul érte Davidet, aki épp a Stranger Things utolsó évadának promóturnéjára készül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A sztori viszont évekkel korábban indult, amikor Lily és David 2019-ben egymásra találtak a celeb-társkereső Raya appon, majd egy évvel később összeházasodtak Las Vegasban. Lily ekkor már túl volt egy másik, meglehetősen zaklatott házasságon Sam Cooperrel, akitől két lánya született, és akivel közös gyermekük, George, halva született 2010-ben. Lily ezután teljesen kisiklott: megcsalta a férjét, női szexmunkásokkal kavart, és később úgy fogalmazott: kapcsolatfüggő zsarnok lett, amíg 2019-ben ki nem józanodott.
David Harbour e káosz után egyfajta mentőcsónaknak tűnt. Tíz évvel idősebb amerikai színész, akivel Lily szerint
Lily még a lányait is New Yorkba költöztette, közös brooklyni otthonuk pedig bekerült az Architectural Digest-be is.
Csakhogy a háttérben valami lassan kimosta az alapokat.
„Ezt akarod? Legyen nyitott kapcsolat. De fizess érte.”
2021-ben Lily hazatért Angliába, és leszerződött egy West End-darabra. Innen indult a lejtő. Az album alapján David ekkor kezdett a nyílt kapcsolatról beszélni. Lily ezt új dalának, a West End Girl-nek a nyitányában is megidézi:
David akkor még humorral próbálta elütni a dolgot: Lily premierjén virágot küldött ezzel az üzenettel: „Ambiciózus feleségemnek, ezek balszerencsét hozó virágok, mert ha jó kritikákat kapsz, díjakat fogsz nyerni, és én szerencsétlen leszek – szerető férjed.”
Csakhogy a „vicc” mögött valódi feszültség izzott. Az album azt is sugallja, hogy a nyílt kapcsolat szabályai világosak voltak: csak fizetett szexmunkásokkal, semmi ismerkedés, semmi érzelem.
Aztán jött Madeline.
„Te nem vagy idegen, Madeline.”
A címadó dalban Lily azt írja: „Láttam az üzenetedet, így tudtam meg. Mondd el az igazat…” Majd kifejti a megállapodást, és végül így zár: „De te nem vagy idegen, Madeline.”
A dal végén egy amerikai akcentusú női hang szólal meg:
Csakhogy Lily nem hisz neki. Natalie Tippett azóta megerősítette, hogy hallotta a dalt, de nem tagadta a viszonyt – csak annyit mondott: „Van egy két és fél éves lányom. Ez az egész kissé ijesztő számomra.”
„Elb@sztad. Szétcseszted az egészet.”
Az album egyik legerősebb sora Lily férjének szól: „Átkeltem az óceánon érted. Eljöttem a családomtól, a barátaimtól. Az alap megsemmisült. Olyan kurv@ nagy sz@rt csináltál.”
És nem áll meg itt.
Az album megjelenésének estéjén Lily szexuális segédeszközöket osztogatott ajándékba a hallgatóknak. Szimbolikus gesztus volt. Egy bonfire night.
Bár a rajongók többsége kiállt mellette, néhány troll „karmaként” értelmezte az albumot, mondván, Lily is sok fájdalmat okozott korábban. Ő azonban a Sunday Times-nak adott interjúban leszögezte: ez volt az egyetlen módja, hogy feldolgozza a fájdalmát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Azt hittem, már nem tudok jó dalokat írni. Depressziós voltam. Aztán egyszer csak minden felrobbant. És akkor visszatértem. Itt vagyok.”
Netflix-krízis, Instagram-csend
A brit sajtó szerint a kiadvány megjelenése bombaként robbant, ráadásul akkorra időzítve, amikor David Harbour épp a Stranger Things utolsó évadának turnéjára készül.
Nem véletlen az időzítés: néhány héttel azelőtt jött ki, hogy a színész megkezdi a sajtókörútját a Stranger Things utolsó évadához.
Egy forrás szerint:
„Davidet teljesen letaglózta az album. A Netflix most válságtanácsokat tart. Az egész úgy időzítették, hogy a lehető legnagyobb drámát okozza.”
Harbour azóta némán maradt, letiltotta az Instagram-kommenteket, és mindenki őt hibáztatja.
És hogy milyen fényben állítja őt az album? Nos, azok számára, akik eddig csak Hopper főnökként vagy a Black Widow Vörös Őrzőjeként ismerték, elég megdöbbentő lesz.
Egyetlen más alkalommal került hasonló módon a címlapokra:
Ez most másfajta sajtónyilvánosság. És sokkal kellemetlenebb.
Lily viszont nemcsak művészileg alkotott nagyot, hanem lecsupaszított, elmondott, kiteregetett, elégetett, majd elénekelt. És ezzel valószínűleg végleg kiszállt Harbour árnyékából.
Ez az album nem a ma annyira divatos „tudatos szétválás”. Ez egy érzelmi tömegpusztító fegyver. És Lily megnyomta a piros gombot.
Via The Sun