Dühíti az embereket, hogy Kim Kardashian a 12 éves kislányára fűzőt, melltartót adott és erősen kisminkelte
Alaposan felbőszítette még a követői egy részét is a napokban Kim Kardashian.
Rómában voltak, és a 12 éves kislányával, North Westel jelent meg.
Tehát még egyszer: egy 12 éves lányról beszélünk, aki olyan erősen volt kisminkelve, hogy jóval idősebbnek látszott a koránál.
A kommentelők nem is hagyták szó nélkül. Volt, aki megjegyezte, hogy borzasztó így öltöztetni egy 12 évest. Más pedig azt, hogy a fotót megmutatta a 11 éves kislányának, hogy találgasson, mennyi idős lehet North, és ő 20-ra tippelt, de azt mondta, akár 40 is lehet. Egy hozzászóló azt írta:
Egy kommentelő hosszabban megmagyarázta, miért problémás felnőtt nőként láttatni egy gyereket: "Ő még csak egy kislány, lehet, hogy sok mindennek ki van téve, de te vagy a szülő, és neked kell védelmezned az ő jogait ahhoz, hogy még egy kicsit gyerek lehessen. Talán csak érettebb a koránál? Lehetséges, de akkor is a te felelősséged arra figyelmeztetni, hogy még nem felnőtt, és szülőként tiéd az utolsó szó abban, hogy mit viselhet. Egy fűző pedig semmilyen 12 éves gyereknek nem való, semmilyen családban, semmilyen helyen."
Ha eddig nem értetted volna, elmagyarázzuk, mi a gond. A kislányok szexualizációja azért problémás, mert a felnőttes öltözködés és smink megzavarhatja az egészséges önképüket, és olyan elvárásokat támaszthat feléjük, amire érzelmileg még nem érettek. Ez növeli a külső megítélés és a társadalmi nyomás terhét, ami szorongáshoz és önbizalomproblémákhoz vezethet.
Ezen kívül lehetőleg egyetlen embernek se jusson eszébe egy kislányt felnőtt nőként látni az öltözéke, sminkje miatt.
A Pagesix fotóit erre a linkre kattintva láthatod.